Női kézi-vb: sok volt a hiba, Szerbia elleni vereséggel zártuk a felkészülést

Vágólapra másolva!
2019.11.25. 09:48
null
Schatzl és társai a meccs nagy részében csak üldözték a szerbeket (Fotó: Derencsényi István, archív)
A világbajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott utolsó felkészülési mérkőzését vívta: a Szöul-kupa nemzetközi felkészülési torna harmadik fordulójában sok hibával játszva 25–23-ra maradt alul Szerbiával szemben, így a harmadik helyen zárt.

 

A Szöul-kupa utolsó fordulójában a számos NB I-es légióssal felálló, de Andrea Lekicset nélkülöző Szerbia volt az ellenfél, amely szombaton megsemmisítő vereséget szenvedett az oroszoktól.

A forgatás jegyében ezúttal Kiss Éva kezdte a meccset, míg Tomori Zsuzsanna támadásban is fennmaradt a pályán. A Szombathelyen játszó Katarina Tomasevics többször is kifogott a mieinken, ennek ellenére rendre meg tudtuk szerezni a vezetést, azonban a szerbek 5–4-re fordítottak. Kim Rasmussen nem lehetett elégedett a látottakkal, a 10. percet sem várta meg, és pályára küldte Kovacsics Anikót és Háfra Noémit. Sok volt a technikai hiba és a pontatlanság a támadójátékunkban, a szövetségi kapitány ki is kérte az első idejét. Hátul Dragana Cvijics semlegesítése jelentett sokszor megoldhatatlan feladatot, de a kettes védőktől is több fellépést kért a dán szakember.

Sokszor voltunk tanácstalanok az agresszív 5-1-es szerb védekezéssel szemben, s ha nehezen helyzetbe kerültünk, belehibáztunk. Az ellenfél a 22. percben 10–5-re elhúzott, szükség volt a második időkérésre. „Ha nem vesszük fel a küzdelmet Szerbia ellen, ők fognak nyerni” – mondta ingerülten Rasmussen. A folytatásban Klujber Katrin hetesből törte meg a gólcsendünket, de az agilisabbnak tűnő szerbek tartották az előnyüket, sőt, az érdi Jelena Lavko bombájával már hattal mentek. A szünet előtti percekben aztán ők is többet rontottak, ezt kihasználva 13–10-re tudtunk zárkózni.

A második félidő elején még közelebb jöhettünk volna, de többször is az ellenfél kezébe adtuk a labdát vagy éppen Tomasevics védett, így a szerbek tartották 3-4 gólos előnyüket. Rasmussen kereste a hatékony felállást, de igazából egyik variációban sem jöttek be a megoldásaink. Továbbra is sok volt a hiba a támadásainkban, míg a szerbek a távoli zónából is eredményesebbek voltak, ezzel hétre növelték a különbséget (15–22).

Vámos Petra és Pásztor Noémi is lehetőséget kapott nálunk, majd mínusz nyolc után megpróbálkoztunk a hét a hat elleni támadással, és Klujber góljaival 23–20-ra visszajöttünk. Triffa Ágnes több lövést is hárított, Vámos pedig bátran támadta a falat, a szerbek általában csak szabálytalanul tudták akadályozni. A meccs utolsó periódusa már jobb képet mutatott, Kiss két hetest is megfogott, de arra már nem volt elég idő, hogy befogjuk Cvijicséket, akik 25–23-ra nyertek.

Az oroszok a házigazdát is legyőzve hibátlan mérleggél zártak az élen, míg a magyar csapat két vereséggel és egy győzelemmel a harmadik lett.

„Jó lecke volt számunkra a szerbek elleni meccs, rendkívül határozott, agresszív módon védekezett az ellenfél, ráadásul 5-1-es nyitott formációban, amelyet szinte egyik válogatott sem alkalmaz, így nagyon ritkán találkozunk vele – értékelt Rasmussen az mksz.hu-nak. Maga a mérkőzés is egy tanulási folyamat volt számunkra, a hajrában hét a hat elleni támadójátékra váltottunk, ami jól működött, ennek köszönhetően zárkóztunk fel, de összességében nem nyújtottunk jó teljesítményt, éppen ezért kell elraktároznunk magunkban a találkozó tanulságait. A Szöul-kupán erős csapatok ellen játszhattunk négy nap alatt három mérkőzést, és szerencsére 18 jó állapotban lévő játékossal utazunk tovább Japánba. Gyorsan regenerálódnunk kell, és ezzel párhuzamosan tovább edzünk, készülve a szombati vb-nyitányra.”

A dél-koreai torna tehát sok tanulsággal szolgált a szakmai stábnak, amelynek még van néhány napja, hogy kijavítsa a hibákat. A magyar csapat csütörtökön utazik át Japánba, ahol szombaton Kazahsztán ellen kezdi meg a világbajnokságot.

NŐI KÉZILABDA, SZÖUL-KUPA NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI TORNA
3. FORDULÓ
SZERBIA–MAGYARORSZÁG 25–23 (13–10)
Szöul.
SZERBIA: K. Tomasevics – Zs. Nikolics 1, LAVKO 7 (1), Liscsevics 2, CVIJICS 5, TRIFUNOVICS 5 (2), D. Radojevics 2. Csere: Riszovics (kapus), Radoszavljevics, Stevin, Pop-Lazics, M. OBRADOVICS 3, Kojics. Szövetségi kapitány: Ljubomir Obradovics
MAGYARORSZÁG: Kiss É. – Faluvégi D. 2, Kovács Anna 2 (1), Tóth G. 2, Szabó L., Tomori, Schatzl Nadine 2. Csere: Bíró B., Triffa (kapusok), Kovacsics 2, Háfra N., Márton G. 3, Tóvizi 1, Lukács V. 1, KLUJBER 8 (4), VÁMOS P., Pásztor N. Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen
Az eredmény alakulása. 4. perc: 0–2. 9. p.: 5–4. 14. p.: 5–5. 22. p.: 10–5. 26. p.: 13–7. 36. p.: 15–13. 43. p.: 18–15. 49. p.: 23–15. 55. p.: 23–20. 58. p.: 25–21
Kiállítások: 14, ill. 8 perc
Hétméteresek: 6/3, ill. 5/5

A másik mérkőzésen: Dél-Korea–Oroszország 22–29 (10–11)

A torna végeredménye: 1. Oroszország 6 pont, 2. Szerbia 4, 3. Magyarország 2, 4. Dél-Korea 0.

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Magyarország–Dél-Korea 31–25 (14–13)
Szerbia–Oroszország 24–43 (11–21)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Oroszország–Magyarország 29–25 (15–12)
Szerbia–Dél-Korea 28–27 (13–15)

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE A VB-RE
Kapusok:
Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kiss Éva (Győri Audi ETO), Triffa Ágnes (DVSC Schaeffler)
Jobbszélsők:Faluvégi Dorottya (Győri Audi ETO), Lukács Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők:Kiss Nikolett (Érd), Klujber Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kovács Anna (DVSC Schaeffler)
Irányítók:Kovacsics Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), Tóth Gabriella (Érd), Vámos Petra (DVSC Schaeffler)
Beállók:Szabó Laura (Érd), Pásztor Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), Tóvizi Petra (DVSC Schaeffler)
Balátlövők:Háfra Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), Tomori Zsuzsanna (Siófok KC)
Balszélsők:Márton Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), Schatzl Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Szövetségi kapitány:
Kim Rasmussen
Edző:Siti Beáta
Kapusedző:Bakos István

NŐI KÉZILABDA-VB (2019. november 30. – december 15., Kumamoto, Japán)
A CSOPORTBEOSZTÁS

A-csoport (Kumamoto):Kuba, Angola, Szlovénia, Norvégia, Hollandia, Szerbia
B-csoport (Jamaga, Kumamoto):Ausztrália, Brazília, Dél-Korea, Dánia, Franciaország, Németország
C-csoport (Jacusiro, Kumamoto):Kazahsztán, Szenegál, Spanyolország, MAGYARORSZÁG, Románia, Montenegró
D-csoport (Kumamoto):Kongói DK, Argentína, Kína, Svédország, Oroszország, Japán

A magyar válogatott csoportmérkőzései (magyar idő szerint)
November 30., szombat, 10.00:
Magyarország–Kazahsztán (Tv:M4 Sport, élőben az NSO-n)
December 1., vasárnap, 10.00:Spanyolország–Magyarország (Tv:M4 Sport, élőben az NSO-n)
December 3., kedd, 7.00:Magyarország–Montenegró (Tv:M4 Sport, élőben az NSO-n)
December 4., szerda: 11.00:Magyarország–Szenegál (Tv:M4 Sport, élőben az NSO-n)
December 6. péntek, 11.00:Románia–Magyarország (Tv:M4 Sport, élőben az NSO-n)

A csoportok első három-három helyezettje jut a középdöntőbe. A világbajnokság győztese kijut a tokiói olimpiára, a 2–7. helyezettek olimpiai selejtezőt játszhatnak 2020 márciusában. Amennyiben kvótával már rendelkező csapat a 27. hely között végez, a selejtezős részvételi lehetőségek a világbajnoki rangsor további válogatottjaira szállnak át.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik