Női kézi-vb: „Az elképzelés megvalósult, de volt egy rossz tizenöt percünk”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.11. 18:11
null
Nem kellett izgulni: a magyar válogatott végig kézben tartotta a Japán elleni meccset (Fotó: MTI)
A női kézilabda-világbajnokság utolsó magyar csoportmeccsén (Japán elleni 31-21-es győzelem) Németh András, válogatottunk szövetségi kapitánya szerint egy rossz tizenöt perc kivételével remekül játszott a csapatunk. Triscsuk Krisztina élvezte, hogy végre sokat a pályán lehetett, míg Szekeres Klára nem örül a két szünnapnak. 

„A csapat forgatására vonatkozó elképzeléseinkből minden megvalósult. Volt egy rossz tizenöt percünk, az első félidő második fele nem tetszett. Az elején koncentráltan, jól játszva eldöntöttük a meccset, onnan nem volt vitás, hogy simán nyerünk, de a következő negyedórát jobban kihasználhattuk volna. Aminek örülök, hogy a japánok eddig az első félidőben mindenki ellen jól tartották magukat, most viszont azonnal nagy különbség alakult ki” – mondta Németh András a találkozót közvetítő Sport Tv-nek. A sajtótájékoztatón annyit tett hozzá, örül, hogy a kiemelkedő meccsünk után nem estünk vissza. A második félidőben már a jövőnek is dolgoztunk a korábban kevesebbet játszók szerepeltetésével.

A szövetségi kapitány az egyenes kieséses szakaszra is előretekintett, illetve elemezte két esetleges riválisunkat is:

„A lelki és a fizikai tényezőkkel nincs probléma. Hogy mi jöhet? Láttam az Angola–Lengyelország találkozót, nem volt nagy differencia a két együttes között. A lengyeleket ismerjük, európai játékot játszanak, Angolától pedig nagyon tetszett az agresszív öt egyes védekezése. A belső posztokon jól lövő, kemény kézilabdázói vannak. A lengyeleké a Bajnokok Ligája miatt folyamatosan tűzben tartott játékosokkal felálló rutinos csapat, Angolát viszont nem ismerjük, ráadásul másképp játssza a kézilabdát, mint ahogyan mi azt megszoktuk. Kellemetlen csata is lehet belőle.”

Az esti meccseken eldőlt, hogy Lengyelország ellen folytatjuk, napi összefoglalónkat ITT olvashatják!

A meccsen hat gólig jutó Triscsuk Krisztina boldog volt. Nemcsak a győzelem miatt, hanem azért is, mert sokat lehetett a pályán:

„Nagyon boldog vagyok, hogy végre játszhattam, élveztem is a helyzetet. Imádom ezt csinálni! Nehéz volt beszállni, de pszichésen felkészültem rá, hogy a padról nyitok. A lányok sokat segítettek az öltözőben, a pályán kívül, Zizi és Görbe is egész nap buzdított, hogy ne féljek. Megyek is, és megköszönöm mindenkinek. Testben és lélekben is felkészült vagyok a folytatásra!”

Triscsuk szerint gyakorlásnak jó volt a meccs, de a csoportkört mérlegét nem vonná meg.

„Akkor érdemes összesíteni, ha vége a tornának. Hiába vagyunk most jók, ha a nyolcaddöntőben kikapunk, nem ért semmit az egész."

„Az elejétől fogva úgy álltunk hozzá, hogy ne legyen problémánk. Voltak benne hibák, meg egy kis hullámvölgy, de azért játszottunk velük néhány felkészülési mérkőzést idén, és ezért nem voltak számunkra ismeretlenek. Ilyenkor próbáljuk élvezni a játékot, de közben nem szabad kiengedni, mert felépítettünk valamit, amit egy rossz játékkal nem kellene lerombolni" – értékelt Kovacsics Anikó.

„Bent a pályán sokkal könnyebbnek tűnt a gyors japánokkal felvenni a harcot, mint azt előzetesen gondoltam. Pedig nagyon tartottam tőlük, mert magas vagyok. Olyan zártak voltunk, hogy nem volt ebből probléma. Összességében a montenegróit leszámítva jól sikerültek a meccseink a csoportkörben, de azt is ki tudtuk utána javítani. Most két nap szünet jön, aminek nem nagyon örülök, jobban szeretem a pörgést. Zsuzsival megbeszéltük, hogy picit többet fogunk dolgozni edzésen, mert kezd kimenni az eddigi munka" – tekintett már kicsit előre is Szekeres Klára.

Kurijama Maszamicsi, a japán válogatott szövetségi kapitánya elismerően beszélt a mieinkről:

„A magyar válogatott elég jól játszott, az egyik legjobb csapat a tornán, a játékosai egyénileg is kiválók. Az első félidőben nem jöttek be a megoldásaink, a folytatásban azonban megmutattuk valamit az erősségeinkből. Erre kell alapozni a jövőben."

„A magyaroknak sok magas, erős játékosuk van, ráadásul technikásak, és taktikailag is jók, így nehéz volt ellenük játszanunk. Sokat tanultunk a meccsből" – tette hozzá Honda Megumi.

EMLÉKEZTETŐ – NŐI KÉZILABDA-VB
CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ
A-CSOPORT
MAGYARORSZÁG–JAPÁN 31–21 (17–11) – online közvetítés
Herning, 1500 néző. Vezette: Schulzer, Tönnies (németek)
MAGYARORSZÁG: KISS É. – Kovacsicz 2 , Tomori 3, Szucsánszki 2, Szamoránsky P. 2, Zácsik 4, Kovacsics 3. Csere: Bíró B. (kapus), Szekeres, TRISCSUK 6 (1), Görbicz 2, Erdősi 1, Bódi 2, Bulath, Mayer 2, Planéta 2. Szövetségi kapitány: Németh András
JAPÁN: Kametani – Honda 2, Szunami 1 (1), Isitate 2, Jokosima 4, Hara 2, Macumura 2, Tanaka. Csere: Fudzsima (kapus), Isino, Kavamura 1, Nagata, FUDZSI 6 (2), Tanabe 1, Ikehara. Szövetségi kapitány: Kurijama Maszamicsi
Az eredmény alakulása. 2. perc: 1–2. 10. p.: 7–2. 18. p.: 13–4. 27. p.: 16–8. 37. p.: 20–12. 45. p.: 24–14. 50. p.: 28–16. 56. p.: 30–18
Kiállítások: 6 , ill. 10 perc
Hétméteresek: 2/1, ill.4/3

Tunézia–Szerbia 21–43 (10–23)
Dánia–Montenegró 21–23 (7–12)

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Montenegró 5 4 1 149–113 36 9
2. MAGYARORSZÁG 5 4 1 146–121 25 8
3. Dánia 5 3 2 134–113 21 6
4. Szerbia 5 2 1 2 144–132 12 5
5. Japán 5 1 4 118–138 –20 2
6. Tunézia 5 5 108–182 –74 0
A NYOLCADDÖNTŐ PROGRAMJA
12. 13. Dánia–Svédország, Herning 20.45
12. 13. Hollandia–Szerbia, Naestved 20.45
12. 13. Brazília–Románia, Kolding 20.30
12. 13. Németország–Norvégia, Frederikshavn 20.30
12. 14. MAGYARORSZÁG–LENGYELORSZÁG, Herning 18.00
12. 14. Montenegró–Angola, Herning 20.45
12. 14. Spanyolország–Franciaország, Kolding 17.45
12. 14. Oroszország–Dél-Korea, Kolding 20.30
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik