Női kézi-vb: a legjobb nyolc a cél, de Görbiczéknek merészebb álmaik vannak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.02. 12:12
null
Hivatalosan az 1–8. hely megszerzését tűzte ki célul a szövetség a válogatott elé (Fotó: Mirkó István)
A legjobb nyolc közé jutást tűzte ki célként a magyar női kézilabda-válogatott elé a szerbiai világbajnokságon a szövetség. Vetési Iván, az MKSZ elnöke a vb-t felvezető sajtótájékoztatón hangsúlyozta, szeretné, ha megőriznénk helyünket a legjobbak között, és a tavalyi bronzérmet követően újra jeleznénk, a csapat tartósan az elithez tartozik.

„Az MKSZ elnöksége, figyelembe véve a tavalyi Eb-bronzérmet, a magyar bajnokság erejét és a keret összetételét, hivatalosan az 1–8. hely megszerzését tűzte ki célként a csapat elé. Ha a válogatott megnyeri a világbajnokságot, 15 millió forint prémiumban részesül, az ezüstérem 13, a bronzérem 12, a 4. hely 10, az 5. hely 8, a 6. hely 7, a 7. hely 6, a 8. hely pedig 5 millió forintot ér” – mondta el bevezetőjében Vetési Iván, a szövetség elnöke.

Vetési hozzátette, a szervezők tájékoztatása szerint eddig a magyarok vették a legtöbb jegyet a csoportban, így jó esély van rá, hogy ismét igazi hazai hangulatban vívhatja meccseit a magyar válogatott Újvidéken.

Tomori szerint a csapatmorál már az Eb-bronzot idézi

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Zácsik Szandra betegsége miatt csak később kerül sor a vb-keret megnevezésére. Az elnökség döntése értelmében a teljes 18-as keret kiutazik Újvidékre, és csak a csehek elleni első meccs előtt dől el, ki az a 15-16 játékos, akit beneveznek.

„Nem is baj, ha együtt vannak a lányok, és segítik egymást. Jó a közösségi szellem, ez tovább épülhet a vb alatt. Túl vagyunk a 11. edzésnapon, az elmúlt héten Balmazújvárosban, a világtól elzárva készülhettünk. Sajnálom, hogy nem sikerült az osztrákokkal összehozni a két felkészülési meccset, de a helyi ifjúsági és junior fiú csapattal tudtunk játszani. Még sohasem láttam Zsuzsit ilyen keménynek, a második percben kapott egy gyomrost, de utána mindenkit végigvert” – nyilatkozta Hajdu János szövetségi kapitány, miközben mosolyogva a tőle balra ülő Tomorira nézett.

„Nagy az elvárás, az Eb 3. helye magasra tette a lécet. Az elnökség célkitűzése nem túlzó, de nekünk magasabb célunk van, a lányok újra érmet szeretnének, hisznek magukban és egymásban, remélem, sikerül megvalósítani a vágyukat” – tette hozzá Hajdu, aki szerint ma a vb legfontosabb meccse a csehek elleni szombati nyitány, azonban a csoportbeli helyezésünk majd a németek és románok elleni rangadókon dől el. Ha sikerül a hatos első két helyének valamelyikén végezni, úgy a nyolcad-, illetve negyeddöntőt is Újvidéken vívhatja a magyar válogatott.

Görbicz Anita bokájával minden rendben van, a csapatkapitány már a felkészülés kezdetén is beállt volna a társakhoz, de az orvosi stáb ekkor még lebeszélte róla.

„Nagyon örülök, hogy ismét szerepelhetek világbajnokságon, hiszen a 2009-es vb-t sérülés miatt ki kellett hagynom, két éve pedig nem jutottunk ki Brazíliába. A tavalyi Eb-bronz után duplán is szeretnénk bizonyítani, és igazolni, hogy valóban a legjobbak közé tartozunk. A bokasérülésem szerencsére rendbe jött, nagyon várom a szombati nyitó meccset!” – mondta el Görbicz Anita, a magyar válogatott csapatkapitánya.

„Sajnos az őszi szezon nem úgy sikerült a Fradival, ahogy azt szerettük volna, így természetesen Szerbiában azon leszek, hogy a válogatottal sikeresek legyünk. Tavaly megéreztük, milyen érzés a dobogóra állni, szinte az egész válogatott először élhette át ezt a nem mindennapi élményt, az idén újra ott akarunk lenni a belgrádi végjátékban” – fejtette ki Tomori Zsuzsanna.

Hétfő délutántól a csapat Szegeden és Algyőn készül, és szerdán a helyi junior fiúk elleni tesztmeccs vár rá. A válogatott december 6-án utazik át Újvidékre, és másnap kezd a vb-n. Először Csehország, 9-én Tunézia, 10-én Ausztrália, 12-én Románia, 13-án pedig Németország lesz az ellenfél.

A MAGYAR VÁLOGATOTT 18 FŐS KERETE
Kapusok: Herr Orsolya (Győri Audi ETO), Kiss Éva (Fehérvár KC), Triffa Ágnes (Ipress Center Vác)
Jobbszélsők: Bognár-Bódi Bernadett (Győri Audi ETO), Kovacsicz Mónika (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: Soós Viktória (Győri Audi ETO), Tomori Zsuzsanna (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Irányítók: Görbicz Anita (Győri Audi ETO), Kovacsics Anikó (Győri Audi ETO), Szucsánszki Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Beállók: Cifra Anita (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szamoránsky Piroska (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: Bulath Anita (Dunaújvárosi Kohász KA), Szekeres Klára (Érd), Triscsuk Krisztina (Érd), Zácsik Szandra (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balszélsők: Vérten Orsolya (FTC-Rail Cargo Hungaria), Vincze Melinda (Dunaújvárosi Kohász KA)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik