Női kézi: valószínűleg véget ért a Fradi tehetségének idénye

Vágólapra másolva!
2019.12.29. 13:09
null
Tóth Nikolettre térdműtét vár (Fotó: Török Attila)
Térdműtét és hosszú kihagyás vár Tóth Nikolettre, az FTC női kézilabdacsapatának 19 éves irányítójára – számolt be róla hivatalos honlapján a Győri ETO elleni vasárnapi rangadóra készülő fővárosi klub.

 

A tehetséges játékos talpában az őszi szezon vége előtt eltört egy csont, majd miután felépült ebből a sérüléséből, a visszatérését követő első felnőtt NB I/B-s mérkőzésén egy leérkezés után megroppant a térde. A vizsgálatokat követően az orvosok a porc sérüléseit látva a műtét mellett döntöttek, a beavatkozás közben pedig kiderült, hogy mozaikplasztikára, vagyis a porc pótlására is szükség van.

„Már előre felkészítettek rá, hogy valószínűleg súlyosabb a probléma, hogy várhatóan pótolni kell majd a porcot, de azért bíztam benne, hátha elég csupán kitisztítani – idézi Tóth Nikolettet a fradi.hu.De mint kiderült, az nem lett volna hosszú távú megoldás, így legalább abban bízhatok, hogy ezzel jó ideig nem lesz gondom. Nem jó érzés, de türelmes és pozitív vagyok, ez az idény így szinte biztosan elment számomra, vagyis az a célom, hogy a következő felkészülésre legyek újra százszázalékos. Korábban olykor türelmetlen voltam, de most megtanultam, hogy nem szabad annak lennem.”

Tóth Nikolett mellett hazai részről a szintén a térdével bajlódó Bánfai Kíra is kihagyja a Győri ETO elleni vasárnapi rangadót, amelyet 18 órától rendeznek az Elek Gyula Arénában.

NŐI KÉZILABDA NB I
18.00: FTC-Rail Cargo Hungaria–Győri Audi ETO KC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Győr 10 10 333–230 +103 20
2. FTC 9 7 2 294–229 +65 16
3. Siófok 10 7 1 2 322–227 +95 15
4. Érd 10 7 3 320–265 +55 14
5. Debrecen 10 6 2 2 304–283 +21 14
6. Vác 10 4 2 4 275–274 +1 10
7. Fehérvár 9 4 1 4 228–259 –31 9
8. MTK 10 4 1 5 264–303 –39 9
9. Dunaújváros 9 3 2 4 218–231 –13 8
10. Kisvárda 10 3 1 6 245–267 –22 7
11. Szombathely 11 3 1 7 282–330 –48 7
12. Mosonmagyaróvár 10 2 8 241–291 –50 4
13. Békéscsaba 10 1 1 8 258–299 –41 3
14. SZISE 10 2 8 252–348 –96 2

 

Legfrissebb hírek

Férfi kézi NB I: 16 góllal győzött Szigetszentmiklóson a Fradi

Kézilabda
4 órája

Harmincegy NB I-es légiós a női kézi-vb mezőnyében

Kézilabda
2025.11.26. 14:00

Újabb dán kézilabdázó igazolhat az FTC-hez

Kézilabda
2025.11.25. 20:58

Szinte lehetetlen küldetés, a Fradinak 14 góllal kellene nyernie

Kézilabda
2025.11.25. 11:21

Márton Grétával, Klujber Katrinnal és Simon Petrával is hosszabbított az FTC

Kézilabda
2025.11.22. 13:31

Három klasszis érkezését jelentette be az FTC női kézilabdacsapata – hivatalos

Kézilabda
2025.11.21. 12:28

Az FTC kilencgólos hátrányból fordított a Brest ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.11.16. 17:32

Női kézilabda NB I: az Esztergom pontot veszített Vácon, a vártnál szorosabb meccsen nyert a Győr

Kézilabda
2025.11.12. 20:41
Ezek is érdekelhetik