Női kézi: Rasmussen keretet hirdetett a vb-selejtezőre

Vágólapra másolva!
2019.05.14. 14:06
null
Kopecz Barbara (balra) ismét az A-keretben (Fotó: Tumbász Hédi)
Kim Rasmussen szövetségi kapitány kihirdette magyar női kézilabda-válogatott keretét az Ausztria elleni június eleji világbajnoki selejtezőre.

„Talán soha nem volt még ennyi időnk egy tétmérkőzés előtt, hogy ilyen hosszan együtt dolgozzunk a lányokkal, amióta Magyarországon dolgozom. Így nagyon örülök, hogy minden fél összefogásának köszönhetően már május huszonegyedikén elkezdhetjük a közös munkát – mondta el Kim Rasmussen az mksz.hu-nak. – Remek érzés, hogy azzal a kerettel, annak magjával ismét együtt tudunk dolgozni, amellyel már hosszabb ideje közösen készülünk. Számomra a legfontosabb, hogy csak olyan játékosok legyenek a keretben, akik mentálisan és fizikailag is száz százalékban készen állnak a válogatottra.”

A megszokott nevek közül nem találjuk az aktuális névsorban Kovács Annát, ezzel kapcsolatban a dán szakember kifejtette:

„Kovács Anna jelezte ezúttal, hogy most ennek az elvárásnak nem tudna megfelelni, így ő nem kapott helyet sem az A-, sem a B-keretben. Számítok viszont többek között Márton Grétára, aki jó teljesítményt nyújtott az utóbbi időben, de ez valamennyi, a keretben lévő szélsőnkről elmondható. Nagyon örülök, hogy Tomori Zsuzsanna is ott lehet a keretben. Valamennyi poszton nagy a verseny a válogatottba kerülésért, a verseny mindig felhajtó ereje a jó teljesítménynek, és most sokan helyet kaptak a csapatban azok közül, akik valóban ott akarnak lenni velünk. Elvárom a játékosoktól, hogy átérezzék a világbajnoki selejtező súlyát, hiszen nem selejtezősorozat előtt állunk, hanem egy oda-visszavágós párharcban kell kijutnunk a vébére, arra a vébére, amely nagy mértékben befolyásolja olimpiai kvalifikációs esélyeinket. Ellenfelünket nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni, hiszen soha nem adja fel, nekünk viszont csakis a továbbjutás lehet a cél.”

A legutóbbi összetartáson az A-keretben bizonyító Kopecz Barbara ezúttal is meghívót kapott, míg a hétvégi final fouron jól teljesítő Bódi Bernadett most sincs ott a listán. A Győri ETO jobbszélsőjével kapcsolatban hivatalosan még nem hangzott el, hogy lemondta volna a válogatottságot, de sokatmondó, hogy egyik idei keretben sem volt benne. A poszton a Fradi párosa mellett a dunaújvárosi Grosch Vivient veszi számításba a kapitány.

A nemzeti együttes május 21-étől készül együtt Győrben, június 2-án Grazban, majd június 5-én Zalaegerszegen lép pályára. A párharc győztese jut ki az év végi, Japánban sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokságra. A válogatott időszak első négy napjában a B-válogatott kerete is együtt készül az A-csapattal.

NŐI KÉZILABDA, VB-SELEJTEZŐ
ELSŐ MÉRKŐZÉS

Június 2., vasárnap, 18.00, Graz: Ausztria–Magyarország
VISSZAVÁGÓ
Június 5., szerda, 18.00, Zalaegerszeg:
Magyarország–Ausztria

A MAGYAR A-VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
BÍRÓ Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), JANURIK Kinga (Érd), KISS Éva (Győri Audi ETO)
Jobbszélsők: FALUVÉGI Dorottya (FTC-Rail Cargo Hungaria), GROSCH Vivien (Dunaújvárosi KKA), LUKÁCS Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: KLUJBER Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZEKERCZÉS Luca (Dunaújvárosi KKA), TOMORI Zsuzsanna (Győri Audi ETO)
Irányítók: KOVACSICS Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), LAKATOS Rita (GVM Europe-Vác), TÓTH Gabriella (Érd)
Beállók: MÉSZÁROS Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZABÓ Laura (Érd), TÓVIZI Petra (DVSC Schaeffler)
Balátlövők: HÁFRA Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), KLIVINYI Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), KOPECZ Barbara (EU-Fire Mosonmagyaróvári KC SE)
Balszélsők: KAZAI Anita (Dunaújvárosi KKA), MÁRTON Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), SCHATZL Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Szövetségi kapitány: Kim RASMUSSEN
Edző: SITI Beáta
Kapusedző: BAKOS István

A MAGYAR B-VÁLOGATOTT KERETE (május 21–24.)
Kapusok:
CSAPÓ Kyra (Dunaújvárosi KKA), PÁSZTOR Bettina (Kisvárda Master Good SE), SUBA Sára (GVM Europe-Vác)
Jobbszélsők: DIÓSZEGI Nikolett (GVM Europe-Vác), KATONA Flóra (EU-Fire Mosonmagyaróvári KC SE), KOVÁCS Anett (EUbility Group Békéscsabai ENKSE)
Jobbátlövők: HÁMORI Konszuéla (GVM Europe-Vác), KARNIK Szabina (MTK Budapest), KISS Nikoletta (Érd), WALFISCH Mercédesz (EUbility Group Békéscsabai ENKSE)
Irányítók: SZABÓ Kitti (GVM Europe-Vác), TÓTH Eszter (MTK Budapest)
Beállók: BORDÁS Réka (DVSC Schaeffler), PÁSZTOR Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), SIRIÁN Szederke (Dunaújvárosi KKA)
Balátlövők: GERHÁTH Fanni (Moyra Budaörs), HORVÁTH Dóra (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balszélsők: FODOR Csenge (Győri Audi ETO), PELCZÉDER Orsolya (Alba Fehérvár KC), PUHALÁK Szidónia (Győri Audi ETO)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik