Női kézi NB I: könnyedén nyert a DKKA, az Érd és a Siófok

Vágólapra másolva!
2017.09.09. 19:41
A Debrecen idegenben 26–25-re legyőzte a Kecskeméti NKSE-t a női kézilabda NB I nyitó fordulójában. A Dunaújváros, az Érd és a Siófok viszont hazai pályán, magabiztosan nyert.

A csapatok sokáig fej fej mellett haladtak, 13–13-as szünet után azonban a 42. perctől elképesztő sorozatot produkált a vendég Debrecen, kilenc gólt dobott, ezzel szemben csak egyet kapott. A Kecskemét hat másodperccel a vége előtt feljött 26–25-re, ám az egyenlítésre már nem volt ideje.

A Kecskeméttel ellentétben a Dunaújváros, a Siófok és az Érd is simán hozta hazai pályán a maga összecsapását.

KÉZILABDA
NŐI NB I
DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ
BUDAÖRS HANDBALL 33–22 ( 15–11)
Dunaújváros, 700
néző. V: Sándor L., Szikszay Csaba
DUNAÚJVÁROS:
TOMASEVICS – Klujber 3, Kovács A. 4 (1), Cifra, MICIJEVIC 5, SZALAI 3, Kazai 3. Csere: Csapó (kapus), SZEKERCZÉS 5 (1), DOMBI 3, Monori 3, Nick, Grosch 2, Takács D. 1, Bouti, Molnár 1. Edző: György László
BUDAÖRS:
Sipeki – Juhász K. 1, Hornyák Á. 1, PÁLOS-BOGNÁR 5 (2), Szabadfi 2, SZÖLLŐSI-ZÁCSIK 5, Farkas E. 1. Csere: Wéninger (kapus), Pásztor 1, Zsigmond 2, Gerháth 4, Berta, Ertl. Edző: Mihály Attila
Kiállítások:
8, ill. 12 perc
Hétméteresek:
4/2, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
György László: –
Kicsit feszültek voltunk a mérkőzés előtt, ez az első félidőben látszott is. A játékrész végére rendeztük a sorokat, és a szünet után is harcosan, fegyelmezetten folytattuk. Mind a tizenhat játékos nagyon sokat tett a sikerért.
Mihály Attila: –
A hazaiak ekkora különbséggel is teljesen megérdemelten nyertek, sokkal jobban haraptak. Mi sajnos végig nagyon szervezetlenül játszottunk, ezen sürgősen változtatnunk kell.

SIÓFOK KC–MTK BUDAPEST 34–18 (18–6)
Siófok, 500
néző. Vezette: Bonifert, Oláh
SIÓFOK: Dedu – Such 4, Gnabouyou 2, Ferenczy 2 (1), Jezic 2, PERIANU 7 (1), AOUSTIN 5. Csere: Szemerey (kapus), Mazák-Németh Cs., JANJUSEVICS 5, Böhme 3, Sárosi, el-Gaui 4. Edző: Lars Rasmussen
MTK: Hlogyik – Szádvári, Slakta, Kovács G. 1, Karnik 5, Mód 4, Dakos. Csere: Putz, Terenyi (kapusok), Gorilszka 3 (2), Sallai 1, Tóth E. 3, Barna, Kuti, Juhász E. 1, Valovics. Edző: Golovin Vlagyimir
Az eredmény alakulása. 4. perc: 3–1. 18. p.: 12–2. 28. p.: 17–4. 40. p.: 22–12. 54. p.: 26–16. 57. p.: 31–16
Kiállítások: 8, ill. 14 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Lars Rasmussen:
– Örülök, hogy ennyire jól kezdtük a szezont. A mérkőzés elején nagy tempót diktáltunk, és sikerült megnyugtató előnyt szereznünk.
Golovin Vlagyimir: – Nagyon rosszul kezdtünk, és utána már csak futottunk az eredmény után. A szünet után feljavultunk, ám a hajrá megint a Siófoké volt. Tanulnunk kell ebből a mérkőzésből.

ÉRD–EUBILITY GROUP-BÉKÉSCSABAI ENKSE 35–24 (21–15)
Érd, 1100
néző. Vezette: Szakállas, Varasdi
ÉRD: Janurik – KRPEZS-SLEZÁK 9 (3), M. González 3, A. Bulatovics 3, Kisfaludy 1, Klivinyi 3, LASSOURCE 5. Csere: Foggea (kapus), Kiss N. 2, Signaté 2, Gávai, Roberts 2, Szabó L. 5 (4), Bernát. Edző: Szabó Edina
BÉKÉSCSABA: Popovics – Kovács Anett 3, Kovacsevics 2, Gidai 1, Zöldi-Tóth 2, WALFISCH 7 (2), Szarka 2. Csere: Györkös (kapus), Vukajlovics, Mihálffy 3, Pénzes, Pintér 4, Bottó. Edző: Skaliczki László
Az eredmény alakulása. 5. perc: 5–1. 10. p.: 11–4. 18. p.: 15–10. 22. p.: 18–11. 30. p.: 21–15. 38. p.: 23–19. 44. p.: 27–19. 52. p.: 30–22. 58. p.: 34–23
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 8/7, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Szabó Edina:
– Jól indult a meccs, de aztán a védekezésünk fellazult, a Békéscsaba pedig ügyesen használta ki a hibáinkat. Igazi első mérkőzés volt, nagyon sok szép megoldással, de sok hibával is, melyeket ki kell majd javítanunk. Ezzel együtt természetesen örülök a győzelemnek, pláne, hogy hazai közönség előtt sikerült elérnünk.
Skaliczki László: – Kishitűen kezdtünk, viszont a találkozó végétől eltekintve megmutattuk, hogy mire lehetünk képesek. Nyilvánvalóan kevesen is vagyunk, ennek tükrében pedig csak dicsérni tudom a lányokat.

HUFBAU AKKER-KNKSE–DVSC-TVP 25–26 (13–13)
Kecskemét, 1000
néző. V: Babicz G., Haskó T.
KECSKEMÉT:
Riszovics – Varga N. 3, Karalyos, Kucerová 1, Gulyás V., SISKA 4, SZABÓ E. 13 (7). Csere: Andrási (kapus), Nikolajenko 2, Fauszt 2, Kaiser, Kovács K., Deáki, Orell. Edző: Marosán György
DEBRECEN:
Lajtos – VARSÁNYI 4, Punyko 3, Grigel 1, Sirián, Zamfirescu 3, VANTARA-KELEMEN 5. Csere: Horváth-Pásztor (kapus), Jezsikava 2, Palsdóttir 2, Hajduch, Borges, Hársfalvi 1, CSÁKI 5 (2), Tóvizi, Szabó D.. Edző: Tone Tiselj
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek:
8/7, ill. 4/2
Az eredmény alakulása. 6. perc:
4–3. 11. p.: 6–5. 18. p.: 9–8. 25. p.: 12–10. 38. p.: 18–15. 43. p.: 20–15. 49. p.: 20–20. 55. p.: 22–24
MESTERMÉRLEG
Marosán György: –
Védekezésben fegyelmezettek voltunk, támadásban viszont nem mindig, ezért tudott felzárkózni mínusz ötről a Debrecen. Óriási szívvel küzdöttünk, elégedett vagyok a csapatommal. Nagy élmény volt európai klasszisok ellen játszani.
Tone Tiselj: –
Nagyon jól felkészült belőlünk a Kecskemét, taktikailag megnehezítette a dolgunk. A csapatom nem azt játszotta, amit szerettünk volna. De volt tartásunk és ötgólos hátrányból is felálltunk.

KORÁBBAN
FTC RAIL CARGO HUNGÁRIA
ALBA FEHÉRVÁR KC 32–18 (15–9)
Elek Gyula Aréna, 500
néző. V: Bác, Bóna
FTC:
BÍRÓ – Lukács 2, Van der Heijden 3, KOVACSICS 5 (4), SNELDER 4, Jovanovics 2, Schatzl 3. Csere: Szekeres, HÁFRA 3, Pena 4, Faluvégi 3, Márton 2, Mészáros, Hornyák 1 (1). Edző: Elek Gábor
FEHÉRVÁR: Barjaktarovics – Májer 2, Zsilinszkajtye 1, Gjorgjievszka 2, Gorsenyina, Mendy 4, Peltzéder 2. Csere: Mistina (kapus), LAVKO 3 (2), Mayer 1, Temes 2, Tornóczky 1, Boldizsár, Rózsás, Piller. Edző: Deli Rita
Az eredmény alakulása. 7. perc: 6–1. 18. p.: 8–6. 26. p.: 11–9. 39. p.: 20–10. 46. p.: 24–13. 55. p.: 30–14
Kiállítások: 4, ill. 20 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor:
– Kezdésnek jó volt, de a technikai hibákat csökkenteni kell.
Deli Rita: – Nem volt kétséges, hogy melyik csapat nyeri a mérkőzést, de legalább tudtuk gyakorolni az emberhátrányos helyzeteket.

A Győri Audi ETO KC–Vasas SC mérkőzés a győrieket sújtó vírusos megbetegedések miatt elmarad.

AZ ÁLLÁS
1. Győri Audi ETO KC 1 1 36–16 +20 2
2. Siófok KC 1 1 34–18 +16 2
3. FTC-Rail Cargo Hungaria 1 1 32–18 +14 2
4. Érd 1 1 35–24 +11 2
5. Dunaújvárosi KKA 1 1 33–22 +11 2
6. DVSC-TVP 2 1 1 42–61 –19 2
7. Vasas SC 0 0–0 0 0
7. Váci NKSE 0 0–0 0 0
7. Kisvárdai KC SE 0 0–0 0 0
10. Kecskeméti NKSE 1 1 25–26 –1 0
11. Békéscsabai ENKSE 1 1 24–35 –11 0
12. Budaörsi KC 1 1 22–33 –11 0
13. Alba Fehérvár KC 1 1 18–32 –14 0
14. MTK Budapest 1 1 18–34 –16 0

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik