Női kézi NB I: elrontotta a hajrát a Siófok, bravúros váci siker

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.12. 20:10
Esélyeshez méltóan biztos győzelmet aratott a címvédő Győri ETO és a legutóbbi ezüstérmes Ferencváros a női kézilabda NB I-ben. A kisalföldiek az MTK otthonából hozták el a két pontot, míg a népligetiek első hazai meccsükön a Békéscsaba ellen nyertek. A bátran játszó Vác öt góllal vezetett a szünetben Siófokon, a Balaton-parti csapat azonban megfordította a meccset, hogy aztán a hajrát nagyon elrontsa, így a vendégek Kuczora Csenge sorozatban lőtt három góljával 29–28-ra nyertek.
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotó: Koncz György)
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotó: Koncz György)

A két, Bajnokok Ligájában érdekelt csapatunk egyaránt könnyebb mérkőzésekkel indította a szezont, ezúttal két előre hozott meccset tudtak le.

Tavaly a bajnokság hasonló szakaszában közel járt a meglepetéshez a Békéscsaba a Népligetben, az FTC csak nagy nehézségek árán tudta megnyerni a meccset 22–19-re. A vendégek ezúttal is jól kezdtek, 4–2-re vezetni tudtak, de utána egy 11–0-s sorozatot produkált Elek Gábor együttese, így csabai kollégájának kétszer is időt kellett kérnie. 25–10-es Fradi-előny után a második félidőben közelebb zárkózott a Békéscsaba, de a végére visszaállt a 15 gólos különbség (36–21). Faluvégi Dorottya nagyon megszórta magát a hazaiaknál, a mezőny legeredményesebbjeként nyolc találatig jutott.

A még mindig több játékosát nélkülöző Győri ETO 6–6 után lépett el az MTK otthonában, a szünetben már nyolccal vezetett a címvédő. A folytatásban is megmaradt a tíz körüli differencia, a lefújásnál éppen 35–25-ös győri sikert mutatott az eredményjelző. A vendégeknél az egyik nyári szerzemény, Veronica Kristiansen, valamint Fodor Csenge is nyolc gólt lőtt.

Kácsor Gréta (balra) főszerepet vállalt a sikerben (Fotó: Siófok KC)
Kácsor Gréta (balra) főszerepet vállalt a sikerben (Fotó: Siófok KC)

A legkiélezettebb meccset Siófokon rendezték, ahova a Vác látogatott. A Balaton-parti csapat jól kapta el a rajtot, a vendégek azonban visszajöttek háromgólos hátrányból, és 6–6 után átvették a vezetést. A siófoki játékosok sokat hibáztak ebben a periódusban, különösen Andjela Janjusevics járt ebben az élen, és ha nincsenek Andrea Kobetic találatai, nagy bajba kerülhetett volna Tor Odvar Moen együttese. A szünet előtt még a junior világbajnok Kácsor Gréta bombája is bepattant a lécről, így meglepetésre 16–11-re ment a Vác.

A pihenőben összekapták magukat a hazaiak, a vendégek meg mintha kicsit benn maradtak volna az öltözőben. Silje Solberg több védést is betett a közösbe, támadásban Estelle Nze Minko bizonyult sokszor tarthatatlannak. Az ő jó teljesítményüknek is köszönhetően fordított a Siófok, a Vác azonban nem szakadt le. Ezzel együtt az 57. percben 28–25-nél valószínűleg kevesen fogadtak volna a váciak sikerére, persze a végkifejlethez kellettek a siófoki hibák is. No, meg az ifjúsági vb-ezüstérmes Kuczora Csenge, aki sorozatban háromszor is betalált váci részről, és mivel előbb Nze Minkónál, majd Moen időkérése után az utolsó másodpercekben Kobeticnél is lépéshibát fújtak, a végén a vendégek örülhettek a győzelemnek (28–29).

NŐI KÉZILABDA NB I
MTK BUDAPEST–GYŐRI AUDI ETO KC 25–35 (10–18)
Népfürdő utca, 300
néző. V: Földesi, Halász
MTK: Győri – Slakta 1, Karnik Sz. 4 (2), Dakos, Tóth E. 3, Termány 2, Fekete B. 4. Csere: Lajtos (kapus), Kovács G., Stranigg 2, Bánfai 3, Tóth N. 5, Mihálffy 1, Erdélyi. Edző: Golovin Vlagyimir
GYŐR: Kiss É. – Knedlíková 3, Groot 1, Brattset 5, E. Amorim 2, S. Oftedal 4 (1), Fodor Cs. 8. Csere: Tóth N. (kapus), V. Kristiansen 8 (1), A. Hansen 1, Görbicz, Bódi 2, Pál T., Kürthi 1, Kellermann. Edző: Danyi Gábor
Az eredmény alakulása. 5. perc: 3–2. 11. p.: 6–6. 13. p.: 6–9. 21. p.: 8–14. 28. p.: 9–17. 36. p.: 12–23. 42. p.: 15–25. 50. p.: 19–30. 56. p.: 22–33
Kiállítások: 8, ill. 2 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Golovin Vlagyimir:
– Büszke vagyok játékosaimra, mert derekasan küzdöttek a világklasszisokkal teletűzdelt ETO ellen. Az elején bírtuk a tempót, de amint rákapcsolt a Győr, már akadtak gondjaink. Örülök annak is, hogy fiatalokat is pályára küldhettem.
Danyi Gábor: – Az első két bajnokink után a védekezés javításán volt a fő hangsúly. Az első félidőben sikerült is megvalósítani a tervet a nagyon lendületesen és jól kézilabdázó MTK ellen. Örülök Fodor Csenge játékának, bár ő már nemcsak ígéret, remek játékos is, persze sok munka vár még rá. Reméljük, mielőbb megérti, hogy a kézilabda nemcsak támadásból, hanem védekezésből is áll.

FTC-RAIL CARGO HUNGÁRIA–BÉKÉSCSABAI ENKSE 36–21 (20–8)
Elek Gyula Aréna, 800
néző. V: Héjjas, Kránitz
FTC: BÍRÓ – Lukács 4, Malovics 2, Kovacsics 1, SNELDER 5, Háfra N. 2, SCHATZL N. 5. Csere: Hadfi (kapus), Pena 3, Hornyák D. 5 (3), Mészáros R., Márton, FALUVÉGI 8, Farkas K. 1 (1). Edző: Elek Gábor
BÉKÉSCSABA: BALOG J. – Kovács A. 3, Agbaba, Giricz 4, Bottó, Walfisch 7 (2), Szögi 2. Csere: Vukajlovics 4 (2), Zöldi-Tóth, Djokovics 1. Edző: Horváth Roland
Az eredmény alakulása. 7. perc: 2–4. 19. p.: 13–5. 26. p.: 17–7. 40. p.: 25–9. 46. p.: 26–15. 55. p.: 30–19
Kiállítások: 6, ill. 12 perc
Hétméteresek: 6/4, ill. 5/4
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor:
– Döcögős kezdés után helyreállt a védekezésünk, tudtunk indulni. Megyünk előre. Köszönöm a Békéscsaba segítségét, hogy előrehozva ma le tudtuk játszani a mérkőzést.
Horváth Roland: – Tudtam, hogy nem lesz egyszerű az FTC első hazai bajnoki mérkőzésén ellenfélnek lenni. Az első félidőnk katasztrofális volt, a másodikban már csináltunk szép dolgokat.

SIÓFOK KC–GVM EUROPE-VÁC 28–29 (11–16)
Siófok, 900
néző. V: Bócz, Wiedemann
SIÓFOK: Dedu – BÖHME 5, Janjusevics 1, Hmirova, Drabik 3, KOBETIC 7 (1), Aoustin. Csere: SILJE SOLBERG (kapus), Jezic 3, Geiger, NZE MINKO 6 (2), M. González 3. Edző: Tor Odvar Moen
VÁC: ARENHART – JOVETIC 4, Hámori 1, Szabó K. 1, HELEMBAI 3, KÁCSOR 7 (3), Radoszavljevics 3. Csere: Suba (kapus), De Souza 2, KUCZORA 6 (1), Szamoránsky P. 2. Edző: Szilágyi Zoltán
Az eredmény alakulása. 6. perc: 3–0. 12. p.: 6–5. 20. p.: 7–11. 25. p.: 10–13. 34. p.: 13–18. 40. p.: 20–18. 48. p.: 23–22. 55. p.: 27–25. 59. p.: 28–27
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 4/4
MESTERMÉRLEG
Tor Odvar Moen: – Az első félidő a vendégeké volt, a szünet után viszont nagyon jól játszottunk huszonnyolc percig. Az utolsó két percre nehéz szavakat találni. Régen éreztem magam ennyire furcsán egy mérkőzés után, rendkívül csalódott vagyok, rengeteg gondolat kavarog bennem. A hosszabb, mélyebb értékelést ezúttal szeretném meghagyni későbbre.
Szilágyi Zoltán: – Annak köszönhetjük ezt a győzelmünket, hogy egy pillanatra sem adtuk fel a harcot. Hittünk a győzelemben, nagyon büszke vagyok a csapatra.

AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO 3 3 118–81 +37 6
2. FTC 3 3 95–59 +36 6
3. Siófok 3 2 1 89–67 +22 4
4. Érd 2 2 63–55 +8 4
5. Vác 3 2 1 85–82 +3 4
6. Kisvárda 2 1 1 42–39 +3 3
7. DVSC 2 1 1 55–60 –5 2
8. MTK 3 1 2 73–89 –16 2
9. Békéscsaba 3 1 2 77–102 –25 2
10. Fehérvár 2 1 1 49–61 –12 1
11. Eger.
2 2 47–56 –9 0
12. Dunaújváros 2 2 44–55 –11 0
13. Mosonmagyaróvár 2 2 29–43 –14 0
14. Budaörs 2 2 59–76 –17 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik