Női kézi NB I: az MTK legyőzte a Fradival ikszelő Debrecent

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2019.10.26. 19:36
A női kézilabda NB I 7. fordulójában az MTK nagy meglepetésre 36–33-ra legyőzte a Debrecent, a Siófok viszont – ha nem is könnyen, de – győzött a Vác vendégeként.

Az Érdet legyőző, a Ferencvárossal pedig ikszelő debreceniek beragadtak a rajton, Szöllősi-Zácsik Szandra találatával a 3. percben már három gól volt a felek között (3–0), és bár a vendégek többször is feljöttek mínusz egyre, a 20. percben még mindig ekkora volt a differencia (10–7). A Debrecen a 27. percben Bulath Anita góljával érte utol ellenfelét (13–13), de erre újabb háromgólos szériával felelt az MTK, így a vendégek újra loholhattak az eredmény után (16–13).

A fordulást követően 19–19-nél érte utol ellenfelét Köstner Vilmos csapata, de a fővárosi csapat csak nem akart elfáradni, és rendre visszavette a vezetést, és végül nagy meglepetésre 36–33-ra nyert is! A Debrecen egy másodpercig sem volt előnyben a meccsen.

A Vác 4–0-val kezdte a Siófok elleni mérkőzést, és bő negyedórán át őrizte is vezetését, de a játékrész végére a Balaton-partiak vették át az irányítást (14–15). A második félidőben aztán elléptek ellenfelüktől Andrea Kobeticék, és végül 31–27-re nyertek.

NŐI KÉZILABDA NB I
7. FORDULÓ

VÁCI NKSE–SIÓFOK KC 27–31 (14–15)
Vác, 600 néző. V: Medve, Südi
VÁC: Arenhart 2 – Diószegi 1, HÁMORI 5, Lakatos R. 1, Helembai F. 2, KÁCSOR 8 (4), Radoszavljevics 2. Csere: Bukovszky (kapus), Kuczora 3, Szabó K. 3, Kovács N., Paróczy, Szeberényi. Edző: Szilágyi Zoltán
SIÓFOK: SZIKORA – Böhme 3, Jezic 1, Tomori 3, KOBETIC 7, Pena 2, Aoustin 1. Csere: Silje Solberg (kapus), Niombla 4 (1), Hársfalvi 1, DRABIK 6, Such 3. Edző: Tor Odvar Moen
Az eredmény alakulása. 4. perc: 4–0. 11. p.: 7–3. 19. p.: 9–8. 25. p.: 11–12. 34. p.: 16–17. 41. p.: 18–22. 50. p.: 21–26. 55. p.: 24–27
Kiállítások: 6 perc, ill. 10 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG:
Szilágyi Zoltán: –
Most nem sikerült csodát tennünk, de minden elismerést megérdemel csapatom, mind a teljesítményéért, mind a küzdeni tudásáért. Végig teljes koncentrálásra és nagy harcra tudtuk késztetni EHF-kupa-győztes remek ellenfelünket.
Tor Odvar Moen: – Nagyon intenzív és harcos mérkőzést játszottunk, végig szorosan alakult az állás. Az első negyedóra után összeállt a védekezésünk, a folytatásban ezzel sikerült felülkerekednünk a kiválóan harcoló hazaiakon.

ÉRD–SZOMBATHELYI KKA 38–21 (20–14)
Érd, 800 néző. V: Marton Zs., Szabó E.
ÉRD: Janurik – do Nascimento 4, Kiss N. 3, TÓTH G. 7, Szabó L. 2 (1), JERÁBKOVÁ 4, Schatzl Natalie 2 (1). Csere: Foggea (kapus), Termány 1, Kisfaludy 2, Lavko 2, J. KOVACSEVICS 7, Bízik R. 3, Király 1, Landi. Edző: Szabó Edina
SZOMBATHELY: Tomasevics – JOVETIC 4, Virág N. 1, Horváth P. 2, Gorilszka 2, BANDELIER 7, Csire. Csere: Gadányi (kapus), Pődör B. 1, Mayer Sz. 4, Szendrei, Mayer M., Varga N. Edző: Marosán György
Az eredmény alakulása. 4. perc: 3–0. 10. p.: 7–2. 18. p.: 12–8. 24. p.: 17–11. 37. p.: 23–15. 43. p.: 28–17. 50. p.: 33–18
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 4/2, ill. 3/0
MESTERMÉRLEG:
Szabó Edina: – Sebességben a Szombathely előtt volt az Érd, ami szép fokozatosan megmutatkozott az eredményben, ennek köszönhető a nagyarányú győzelem.
Marosán György: – Az első félidőben jól tartottuk magunkat, utána kijött a két csapat közötti különbség, talán még több is. Sok ziccert hibáztunk, nem volt jó a lövéshatékonyságunk.

MTK BUDAPEST–DVSC SCHAEFFLER 36–33 (15–13)
Népfürdő utca, 350 néző. V: Andorka, Hucker
MTK: SUBA – DÁVID-AZARI 4, Dakos 2, Szabados, SZÖLLŐSI-ZÁCSIK 7, TÓTH ESZTER 6, Sallai 2. Csere: GYŐRI (kapus), Malovics 1, PÁL T. 7 (3), Juhász Eszter, Gerháth F. 3, MIHÁLFFY 4, Ferenczi P.
Edző: Golovin Vlagyimir
DEBRECEN: Triffa – Varsányi, Karnik Sz. 1, Vámos P. 4, Tóvizi, DESZPOTOVICS 8, VANTARA-KELEMEN 5. Csere: Szabó D. (kapus), Kovács Anna 6, Bordás 2, Bulath 2, Szabó P., Karsten 3, Arany 2. Edző: Köstner Vilmos
Az eredmény alakulása. 3. perc: 3–0. 7. p.: 4–3. 16. p.: 9–6. 27. p.: 13–13. 39. p.: 19–19. 46. p.: 21–19. 50. p.: 28–28. 57. p.: 33–32
Kiállítások: 14, ill. 6 perc
Hétméteresek: 5/3, ill. 3/0
MESTERMÉRLEG
Golovin Vlagyimir: –
Eksztázisban játszottunk és ennek már voltak előjelei a heti edzésmunkában is. A lányok nagyon nyerni akartak, sikerült is megszerezünk a két pontot. A sok kapott gól ellenére ki kell emelnem kapusainkat, hiszen kritikus pillanatokban segítettek a csapatnak.
Köstner Vilmos: – Tudtuk, hogy egyszer megszakad a veretlenségi sorozatunk, ám arra nem számítottunk, hogy éppen most. Szinte szétlőttek minket a hazaiak. Ilyen védekezéssel és kapusteljesítménnyel nem lehet meccset nyerni!Érdet legyőző, a Ferencvárossal pedig ikszelő debreceniek beragadtak a rajton, Szöllősi-Zácsik Szandra találatával a 3. percben már három gól volt a felek között (3–0), és bár a vendégek többször is feljöttek mínusz egyre, a 20. percben még mindig ekkora volt a differencia (10–7). A Debrecen a 27. percben Bulath Anita góljával érte utol ellenfelét (13–13), de erre újabb háromgólos szériával felelt az MTK, így a vendégek újra loholhattak az eredmény után (16–13).

A fordulást követően 19–19-nél érte utol ellenfelét Köstner Vilmos csapata, de a fővárosi csapat csak nem akart elfáradni, és rendre visszavette a vezetést, és végül nagy meglepetésre 36–33-ra nyert is! A Debrecen egy másodpercig sem volt előnyben a meccsen.

A Vác 4–0-val kezdte a Siófok elleni mérkőzést, és bő negyedórán át őrizte is vezetését, de a játékrész végére a Balaton-partiak vették át az irányítást (14–15). A második félidőben aztán elléptek ellenfelüktől Andrea Kobeticék, és végül 31–27-re nyertek.

NŐI KÉZILABDA NB I
7. FORDULÓ

VÁCI NKSE–SIÓFOK KC 27–31 (14–15)
Vác, 600 néző. V: Medve, Südi
VÁC: Arenhart 2 – Diószegi 1, HÁMORI 5, Lakatos R. 1, Helembai F. 2, KÁCSOR 8 (4), Radoszavljevics 2. Csere: Bukovszky (kapus), Kuczora 3, Szabó K. 3, Kovács N., Paróczy, Szeberényi. Edző: Szilágyi Zoltán
SIÓFOK: SZIKORA – Böhme 3, Jezic 1, Tomori 3, KOBETIC 7, Pena 2, Aoustin 1. Csere: Silje Solberg (kapus), Niombla 4 (1), Hársfalvi 1, DRABIK 6, Such 3. Edző: Tor Odvar Moen
Az eredmény alakulása. 4. perc: 4–0. 11. p.: 7–3. 19. p.: 9–8. 25. p.: 11–12. 34. p.: 16–17. 41. p.: 18–22. 50. p.: 21–26. 55. p.: 24–27
Kiállítások: 6 perc, ill. 10 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG:
Szilágyi Zoltán: –
Most nem sikerült csodát tennünk, de minden elismerést megérdemel csapatom, mind a teljesítményéért, mind a küzdeni tudásáért. Végig teljes koncentrálásra és nagy harcra tudtuk késztetni EHF-kupa-győztes remek ellenfelünket.
Tor Odvar Moen: – Nagyon intenzív és harcos mérkőzést játszottunk, végig szorosan alakult az állás. Az első negyedóra után összeállt a védekezésünk, a folytatásban ezzel sikerült felülkerekednünk a kiválóan harcoló hazaiakon.

ÉRD–SZOMBATHELYI KKA 38–21 (20–14)
Érd, 800 néző. V: Marton Zs., Szabó E.
ÉRD: Janurik – do Nascimento 4, Kiss N. 3, TÓTH G. 7, Szabó L. 2 (1), JERÁBKOVÁ 4, Schatzl Natalie 2 (1). Csere: Foggea (kapus), Termány 1, Kisfaludy 2, Lavko 2, J. KOVACSEVICS 7, Bízik R. 3, Király 1, Landi. Edző: Szabó Edina
SZOMBATHELY: Tomasevics – JOVETIC 4, Virág N. 1, Horváth P. 2, Gorilszka 2, BANDELIER 7, Csire. Csere: Gadányi (kapus), Pődör B. 1, Mayer Sz. 4, Szendrei, Mayer M., Varga N. Edző: Marosán György
Az eredmény alakulása. 4. perc: 3–0. 10. p.: 7–2. 18. p.: 12–8. 24. p.: 17–11. 37. p.: 23–15. 43. p.: 28–17. 50. p.: 33–18
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 4/2, ill. 3/0
MESTERMÉRLEG:
Szabó Edina: – Sebességben a Szombathely előtt volt az Érd, ami szép fokozatosan megmutatkozott az eredményben, ennek köszönhető a nagyarányú győzelem.
Marosán György: – Az első félidőben jól tartottuk magunkat, utána kijött a két csapat közötti különbség, talán még több is. Sok ziccert hibáztunk, nem volt jó a lövéshatékonyságunk.

MTK BUDAPEST–DVSC SCHAEFFLER 36–33 (15–13)
Népfürdő utca, 350 néző. V: Andorka, Hucker
MTK: SUBA – DÁVID-AZARI 4, Dakos 2, Szabados, SZÖLLŐSI-ZÁCSIK 7, TÓTH ESZTER 6, Sallai 2. Csere: GYŐRI (kapus), Malovics 1, PÁL T. 7 (3), Juhász Eszter, Gerháth F. 3, MIHÁLFFY 4, Ferenczi P.
Edző: Golovin Vlagyimir
DEBRECEN: Triffa – Varsányi, Karnik Sz. 1, Vámos P. 4, Tóvizi, DESZPOTOVICS 8, VANTARA-KELEMEN 5. Csere: Szabó D. (kapus), Kovács Anna 6, Bordás 2, Bulath 2, Szabó P., Karsten 3, Arany 2. Edző: Köstner Vilmos
Az eredmény alakulása. 3. perc: 3–0. 7. p.: 4–3. 16. p.: 9–6. 27. p.: 13–13. 39. p.: 19–19. 46. p.: 21–19. 50. p.: 28–28. 57. p.: 33–32
Kiállítások: 14, ill. 6 perc
Hétméteresek: 5/3, ill. 3/0
MESTERMÉRLEG
Golovin Vlagyimir: –
Eksztázisban játszottunk és ennek már voltak előjelei a heti edzésmunkában is. A lányok nagyon nyerni akartak, sikerült is megszerezünk a két pontot. A sok kapott gól ellenére ki kell emelnem kapusainkat, hiszen kritikus pillanatokban segítettek a csapatnak.
Köstner Vilmos: – Tudtuk, hogy egyszer megszakad a veretlenségi sorozatunk, ám arra nem számítottunk, hogy éppen most. Szinte szétlőttek minket a hazaiak. Ilyen védekezéssel és kapusteljesítménnyel nem lehet meccset nyerni!

AZ ÁLLÁS
1. Győr 8 8 262–181 +81 16
2. FTC 8 6 2 264–202 +62 14
3. Siófok 9 6 1 2 288–210 +78 13
4. Érd 9 6 3 291–238 +53 12
5. Debrecen 8 5 2 1 244–221 +23 12
6. Vác 7 3 1 3 192–195 –3 7
7. Kisvárda 7 3 1 3 175–188 –13 7
8. Fehérvár 7 3 1 3 178–205 –27 7
9. Dunaújváros 7 2 2 3 176–189 –13 6
10. MTK 8 2 1 5 203–252 –49 5
11. Mosonmagyaróvár 7 2 5 168–192 –24 4
12. Szombathely 8 1 1 6 200–251 –51 3
13. Békéscsaba 7 1 6 182–203 –21 2
14. SZISE 8 8 191–287 –96 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik