Női kézi NB I: az FTC-nek az ikszért is meg kellett küzdenie a DVSC-vel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.09.10. 19:42
A női kézilabda NB I-ben a vereséghez is közel járt hazai pályán a Ferencváros a DVSC ellen, majd 30–30-as döntetlennel ért véget a találkozó. Az elvesztett pont még a bajnoki végelszámolásnál is nagyon hiányozhat a Fradinak.
A DVSC közel járt a győzelemhez a Népligetben (Fotók: Földi Imre)
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A DVSC közel járt a győzelemhez a Népligetben (Fotók: Földi Imre) A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

A két csapat az elmúlt időszakból is jól ismerhette egymást, ugyanis közösen edzőtáboroztak Balatonbogláron, és kétszer meg is mérkőztek, mindkétszer az FTC tudott nyerni.

A Loki a bajnokin nagy harcra kényszerítette a Fradit, amely nem tudott élni azzal, hogy Bíró Blanka többször is szépen védett, míg támadásban Háfra Noémi ment a szokásos lendülettel. Azonban sok volt a technikai hiba és a védekezésbeli pontatlanság Elek Gábor együttesének játékában, ez pedig azt eredményezte, hogy a szünetben csak 15–13-ra vezetett a hazai együttes.

A második félidőben rögtön fordított a DVSC, és a folytatásban is maradt a kiélezett küzdelem, az FTC továbbra sem találta azt a formációt, amellyel meg tudná törni a vendégeket. Háfra két kiállítást is begyűjtött az első félidőben, és az utolsó percekig nem is került pályára a második játékrészben, ez pedig a csapat eredményességén is meglátszódott.

Főleg, hogy védekezésben megmaradtak a hiányosságok, így a hajrában rendre előnybe tudott kerülni a Jelena Deszpotovics és Bulath Anita vezette DVSC. Triffa Ágnes bravúrokat is bemutatva védett a debreceni kapuban, így hiába lőtt 11 gólt a heteseket is magabiztosan értékesítő Klujber Katrin, és tért vissza az alapcsapat a végére, mindez csak arra volt elég, hogy döntetlenre mentse a találkozót az FTC. A hazai pályán elvesztett pont még akár a végelszámolásnál is sokba kerülhet.

„Nagy eredmény a pontszerzés tőlünk. Jó mérkőzést játszottunk, a kulcs az volt, hogy az eddigi meccseinken és az edzéseken meglévő hibákat csökkentettük, mert tisztában voltunk azzal, hogy a Fradi azonnal kihasználja a rontásokat – értékelt a pontrablás után Vámos Petra, a DVSC friss junior Európa-bajnok balátlövője. – Egész jól megoldottuk a feladatainkat az ellenfél válogatott játékosaival szemben.”

„Szenvedtünk támadásban, sok ziccert kihagytunk, ha pontosabbak vagyunk, megkönnyíthettük volna a dolgunkat. A Debrecen értékes pontot szerzett, nekünk viszont még hiányozhat. Csalódott vagyok, ilyen meccseket nem engedhetünk meg magunknak a jövőben” – mondta hazai részről Kovacsics Anikó.

Nagy volt az öröm a vendégeknél a lefújás után
Nagy volt az öröm a vendégeknél a lefújás után

NŐI KÉZILABDA NB I
9. FORDULÓ
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–DVSC SCHAEFFLER 30–30 (15–13)
Elek Gyula Aréna,
1000 néző. V: Bacs, Bóna
FTC: BÍRÓ B. – Lukács V. 4, KLUJBER 11 (6), KOVACSICS 5, Snelder, Háfra N. 4, SCHATZL NADINE 4. Csere: Pásztor N., Bánfai, Christensen 1, Klivinyi 1, Mészáros R. Edző: Elek Gábor
DEBRECEN: TRIFFA – Varsányi, Kovács Anna 3, DESZPOTOVICS 6, Tóvizi 2, BULATH 7 (1), Vantara-Kelemen 3. Csere: Szabó D., Oguntoye (kapusok), VÁMOS P. 4, Bordás 1, Karnik Sz., Arany 2, Petrus, Karsten 2. Edző: Köstner Vilmos
Az eredmény alakulása. 10. perc: 5–3. 15. p.: 8–5. 24. p.: 11–9. 32. p.: 15–16. 38. p.: 19–18. 49. p.: 23–23. 53. p.: 24–25
Kiállítások: 12, ill. 12 perc
Hétméteresek: 6/6, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor:
– Csak magunknak köszönhetjük ezt a pontvesztést, nagyon csalódottak vagyunk. Elismerésem a Debrecennek, rászolgált a döntetlenre.
Köstner Vilmos: – Nagyon jó meccset játszottunk, letelt a hét szűk esztendő, pontot szereztünk az FTC otthonában. Kiváló teljesítményt nyújtott a csapat, mindenkinek példás volt a hozzáállása.

 

AZ ÁLLÁS
1. FTC 4 3 1 127–102 +25 7
2. Debrecen 3 2 1 93–76 +17 5
3. Győr 2 2 60–46 +14 4
4. Vác 2 2 60–49 +11 4
5. Siófok 2 1 1 64–48 +16 2
6. Dunaújváros 2 1 1 54–53 +1 2
7. Érd 2 1 1 54–56 –2 2
8. Fehérvár 2 1 1 51–57 –6 2
9. Kisvárda 2 1 1 47–53 –6 2
10. MTK 3 1 2 72–94 –22 2
11. Mosonmagyaróvár 2 2 55–58 –3 0
12. Békéscsaba 2 2 54–58 –4 0
13. SZISE 2 2 46–66 –20 0
14. Szombathely 2 2 44–65 –21 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik