Magabiztos győri siker a Népligetben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.11. 12:19
null
Amorimot (jobbra) és társait ezúttal nem tudták megállítani a ferencvárosiak (Fotók:Korponai Tamás)<br />
A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata nagy lépést tett a bajnoki címvédés felé, miután a döntő első felvonásán nagyon simán aratott hétgólos győzelmet a Népligetben az FTC-Rail Cargo Hungaria vendégeként. A győriek az 5. perctől robbantottak, a félidőre már nyolc góllal megléptek, és simán nyertek. Folytatás május 15-én, csütörtökön Győrben. Amennyiben az ETO győz, úgy lezárja az egyik fél második győzelméig tartó párharcot, és megszerzi a klub tizenegyedik, sorrendben hetedik bajnoki címét.

A meccs előtt a ferencvárosiak is köszöntötték a BL-címvédő győri csapatot, illetve az aktív játékkal felhagyó Alena Abramovicsot és Zácsik Szandrát. A népligetieknél nem tudta vállalni a játékot a sérüléssel bajlódó Mészáros Rea, míg a vendégeknél Szepesi Ivett ugyan ott volt a nevezettek között, de egyelőre még a rehabilitációját tölti.

Görbicz Anitát és Katrine Lundét 
köszöntötték a hazaiak a meccs előtt
Görbicz Anitát és Katrine Lundét köszöntötték a hazaiak a meccs előtt

Az első gólt Kovacsicz Mónika révén a Ferencváros szerezte, ám ekkor vezetett utoljára a hazai csapat, amely támadásban pontatlan volt, több labdát elszórt, kapujában pedig Alena Abramovics teljesen hatástalannak bizonyult. Görbicz Anita szép akciógólokkal járult hozzá a különbség növeléséhez, ráadásul Heidi Lökét is remekül szolgálta ki, amit a norvég beállós ki is használt.

Az Abramovicsot váltó Szikora Melinda jól szállt be a mérkőzésbe, de támadásban csak Szucsánszki Zita volt dicsérhető a népligetieknél. A különbség így nyolc gólra nőtt a szünetig, sok kérdés tehát már nem maradt a második félidőre.

Ambros Martín ennek ellenére biztosra ment, a folytatásra is a legjobbjait küldte ki, és csak negyed órával a vége előtt ültette le Lundét, aki után a többi győri kulcsember is pihenőt kapott. Az FTC ezt kihasználva mínusz 12-ről 28–21-re felzárkózott – főként a fonalat elkapó Laura Steinbachnak köszönhetően –, és a Győr végül „csak” hét góllal nyert.



NYILATKOZATOK

„Elég kemény mérkőzés volt, főként az elején kellett figyelnünk, úgy támadásban, mint védekezésben – mondta a győriek válogatott irányítója, Görbicz Anita a találkozót közvetítő RTL Klubnak. – Jól játszottunk, bár a végén már picit kiengedtünk. Két és fél nap szünetünk a BL-döntő után, és nehéz volt felpörögni újra az edzéseken. Aztán Ambros felhívta a figyelmüket az előttünk álló feladatra, de persze mi is tudtuk, hogy fel kell pörögjünk. A Fradi jó csapat, igaz, ezúttal nem úgy játszott, ahogy tud, ahogy várták ők maguktól, vagy a szurkolóik tőlük. Győrben keményebb ellenállásra számítok.”

„Tökéletes alakul a szezonunk – nyilatkozta Eduardo Amorim, a győriek brazil átlövője. – Sokat ünnepeltünk a héten, de azért látható volt, hogy a játékra is maradt erőnk. Szeretnénk a mostanihoz hasonló taktikát választani a győri mérkőzésre, mint amit most, a Népligetben bemutattunk. Ennek a kemény védekezés az alapja, mert a fáradt Fradi ellen ez volt a kulcs.”

„Tudtuk, hogy kemény meccs vár ránk, úgy is készültünk, hogy nekünk is keménynek kell lenni – mondta a győriek klasszis kapusa, Katrina Lunde. – Aztán a pályán kemények is voltunk. Jó lenne már elmenni pihenni, igyekszünk minél gyorsabban lezárni a döntőt, hogy már csak egy meccs legyen a szezonból, több ne.”

„A győri találkozón megteszünk mindent annak érdekében, hogy az a meccs majd szorosabb legyen, mint volt ez a mai – értékel Szucsánszki Zita, a Ferencváros válogatott játékosa. – A fél csapatunk beteg, de azt azért látni kell, hogy az ETO most lett ismét BL-győztes. Mi önbizalmat leginkább még az első fordulóban aratott Győr elleni győzelemből szerezhetünk, ebből a mai mérkőzésből most nem. Nehéz lesz felállni innen, de azért Fradi a Fradi, hogy felálljon, és hiszek benne, hogy fel is állunk!”

NŐI KÉZILABDA NB I
DÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA-GYŐRI AUDI ETO KC 25–32 (10–18)
Népliget, Elek Gyula Aréna. V:
Andorka Miklós, Hucker Róbert
FTC: Abramovics – Kovacsicz 3, Pena 4, Szucsánszki 3, Cifra 1, Tomori 2, Szarka 1. Csere: Szikora (kapus), Zácsik 1, Szamoránsky P. 2, Steinbach 6 (2), Szekerczés, Such, Vérten 2. Vezetőedző: Elek Gábor
GYŐR: Lunde – Bognár-Bódi 3, Löke 4, Tervel, Amorim 5, Görbicz 9 (3), Kovacsics 2. Csere: Herr O. (kapus), Bulatovics 3, Hornyák Á., Orbán 1, Korsós 3, Soós 2, Hornyák D., Sirián. Vezetőedző: Ambros Martín
Hétméteresek: 4/2 ill. 5/3
Kiállítások: 8 perc, ill. 4 perc

PERCRŐL PERCRE

1. FÉLIDŐ
1. perc:
A Ferencváros kezdi a mérkőzést. Tomori bal kézzel kapufát lő, de közbefújnak. Rossz a hazaiak bejátszása.
2. perc: Passzív játék miatt elveszik az ETO-tól a labdát. Kovacsicz a szélről megszerzi az első gólt. 1–0
3. perc:Görbicz egyenlít átlövésből.1–1
4. perc: Lunde véd, majd győri belemenés. Tomorit leblokkolják.
5. perc: Bognár-Bódi a lécet találja el, Kovacsics gyűjti be a labdát. Bognár-Bódi másodszor már betalál. 1–2
6. perc:
Szucsánszki hetest harcol ki, sárga lap Amorimnak. Pena fölé lövi a büntetőt.
7. perc: Görbicz talpról a bal alsóba. Lunde véd, de az indítása rossz. 1–3
8. perc: Pena
betörésből szépít. Amorim kerül nagy helyzetbe, kihasználja. 2–4
9. perc: Újabb rossz hazai támadást újabb rossz Lunde-indítás követ. Pena forgolódik, majd Lunde védi a lövését, szabaddobás.
10. perc:Zácsik talpról Löke feje fölött lő gólt. Görbicz harmadszor villan. 3–5
11. perc: Zácsik elszórja a labdát, indul az ETO, Löke fejezi be a villámakciót góllal, Pena még kap egy sárga lapot. 3–6
12. perc: Rossz hazai akció, majd egy-egy hibás győri és ferencvárosi passz. Amorim alulra tartó lövésével nem bír Abramovics, Elek Gábor időt kér. Az FTC edzője a sok eladott labdára és kapott gólra hívja fel játékosai figyelmét. 3–7
13. perc: A Szucsánszki által kiharcolt hetest Tomori kihagyja, Lunde védi az ejtési kísérletet. Amorim bevágja Cifra szorításában, kétperces kiállítás a hazai játékosnak. 3–8
14. perc:
Lunde védi könnyedén Szucsánszki próbálkozását.
15. perc: Az Abramovicsot váltó Szikora kivédi Kovacsics lövését. Pena ellépi, de Szikora Bognár-Bódi ziccerét is hárítja.
16. perc:Steinbach nagy átlövésgóllal száll be a meccsbe. 4–8
17. perc: Bulatovics messziről a kapu bal oldalába zúdítja a labdát. 4–9
18. perc:
Görbicz indít, Löke kihasználja a ziccert. Tomori lövését védi Lunde, a kipattanót begyűjtő Szamoránsky Piroska már nem hibázik. 5–10
19. perc: Bulatovicsot
nem tudják megállítani a hazaiak. 5–11
20. perc: Kovacsicz a szélről kapufás gólt lő. Korsós kilövi a hosszú felsőt. 6–12
21. perc: Szucsánszki megszerzi az első találatát, nem volt kicsi. Bulatovics játssza be a labdát Lökének, hétméteres. Görbicz nem hibázik. 7–13
23. perc: Löke
ezúttal maga fejezi be. 7–14
24. perc: Szamoránsky
befordul és a léc alá lő. 8–14
25. perc:
Amorimot visszarántja Kovacsicz, két perc a „jutalma”. Korsós ejtése jó. 8–15
26. perc: Szucsánszki
talpról elereszti, nagy gól. A Győr eladja a labdát, majd a Fradi is. 9–15
27. perc: Lökét
szolgálja ki ismét Görbicz, a norvég él a lehetőséggel. Szucsánszki felmegy, és visszahúzza a jobb felső sarokba. 10–16
28. perc: Görbicz
egy csellel betör, és hetest harcol ki, amelyet értékesít is. Szikora csak beleérni tud a labdába.10–17
29. perc:
Ambros Martín időt kér.
30. perc:Amorim Tomori mellett a kapu közepébe bombáz. Tervelt kiállítják, de nincs hazai válasz, nyolccal vezet a vendégcsapat a szünetben. 10–18

2. FÉLIDŐ
31. perc:
Bulatovics jóval a kapu fölé durrant. Steinbach lövését Lunde védi.
32. perc: Görbicz emberhátrányból eredményes. 10–19
33. perc: Amorim
góljával közte tíz, de Tomori gyorsan válaszol, először talál be. 11–20
34. perc:
Vértent kiállítják, hétméteres. Görbicz belövi a büntetőt. Tomori szándékosan lábbal ér a labdába, kettős emberhátrányban a Fradi. 11–21
35. perc: Kovacsics
góljára Pena válaszol. 12–22
36. perc: Görbicz
nyolcadik lövése is góllal végződik. Steinbach talpról, csuklóból visszahúzza. 13–23
37. perc:
Kiegészül az FTC.
38. perc: Tomori lövését Lunde védi.
39. perc: Rossz vendégtámadás után Tomori kidobja a pályáról a labdát, le is ülteti Elek Gábor.
40. perc: Bulatovics ellép Zácsik mellett, és betalál. Cifra beállóból válaszol. Görbicz sem százszázalékos már, Abramovics védi a lövését. 14–24
41. perc: Steinbach
az első hazai játékos, aki értékesít egy hétméterest. 15–24
42. perc: Kovacsics
a bal szélről eredményes. Lunde védi Steinbach lövését. 15–25
43. perc: Amorim
betörésből talál be. Görbicz hétméteresét Abramovics hárítja.
44. perc:
Bognár-Bódi indításgólja után hazai időkérés. Vérten a szélről betalál. 16–27
45. perc:
Tomori indulhat ziccerben, de kétszer indul.
46. perc:
Lundét Herr váltja a győri kapuban. Bognár-Bódi a hosszú felsőbe talál. 16–28
47. perc:
Hornyák Dórát kiállítják, Steinbach Herr lába között lő gólt hetesből. 17–28
48. perc:
Emberfórban támad a Fradi, de Szarka a kapufát találja el. Pena aztán szép gólt lő. 18–28
49. perc: Tomori
átlövésével tízen belül a Fradi. 19–28
50. perc: Pena
góljával 4–0-s sorozatot produkálnak a népligetiek. 20–28
51. perc:
Csökken a koncentráció a vendégeknél, újabb rossz támadást mutatnak be.
52. perc: Szucsánszkit vágják a földhöz, nincs két perc, amit nehezményez a hazai játékos. Kovacsicz lopja még közelebb a Ferencvárost a BL-győzteshez. 21–28
53. perc: Soós
töri meg a győri gólcsendet, Vérten a szélről Herr feje fölött talál be. 22–29
54. perc: Orbán
Abramovics lába alatt pattint a kapuba. Indul a Győr, de Kovacsics Abramovicsot találja el ziccerben. 22–30
55. perc: Korsós
nem hibázik hasonló helyzetben, harmadik lövése is gólt eredményez. 22–31
56. perc:
Löke az egyetlen légiós most a pályán a győrieknél.
57. perc: Steinbach a hosszú felsőbe tüzel. Löke helyett Sirián a pályán, színmagyar csapattal támad az ETO, eredménytelenül. 23–31
58. perc: Soós lövését védi Abramovics. Steinbach ismét jól céloz. 24–31
59. perc:
Orbán átlövésből kapufáig jut, Herr védi Vérten ziccerét.
60. perc: Hornyák Dóra passza rossz, Szarka indulásból betalál, az utolsó gól azonban Soósé. 25–32


BEHARANGOZÓ

Az alapszakaszban első helyen végző győriek egyetlen vereségüket a Fraditól szenvedték el – 20–17-es népligeti siker az első fordulóban –, amelyért 29–21-es hazai győzelemmel vágtak vissza. Legutóbb két hete, a Magyar Kupa négyes döntőjében találkozott egymással a két rivális, az ETO 34–29-re nyert.

„A kupadöntőben négy négy után tíz öt lett az állás, és ott nagyjából el is dőlt – mondta Elek Gábor, az FTC-Rail Cargo Hungaria vezetőedzője. – Nagyon egyben van a Győr, jelenleg az egész világ előtt jár, a Bajnokok Ligája négyes döntőjében bizonyította, mennyivel. Nekünk éppen arra kell törekednünk, hogy ne engedjük elmenni az ETO-t, és szoros eredménnyel menjünk bele a végjátékba, aztán hazai pályán, a mi közönségünk támogatásával bármi megtörténhet.”

A ferencvárosiaknál több hiányzó, illetve nem teljesen egészséges játékos van. A védekezésben nagyon fontos Mészáros Rea civilben, sántikálva jelent meg az edzésen. Laura Steinbach beteg volt, Tomori Zsuzsanna is, Zácsik Szandra pedig felugrani sem tud a térde miatt, nagyon úgy tűnik, csak védekezésben számíthat rá Elek Gábor.

„Amerre csak járok, mindenütt mosolygós arcokat látok, és ezt az eufóriát természetesen a csapaton belül is érezni – mondta el Ambros Martín, a győriek vezetőedzője. – Ennek a hétnek éppen az volt a kihívása, hogy kicsit visszarántsuk a földre a lányokat, és az erőt, amit a BL- meg a Magyar Kupa-győzelem adott, becsatornázzuk az újabb kiváló teljesítménybe. Ugyanolyan alázattal kell készülnünk és játszanunk, ahogy eddig, mert vasárnap győzni szeretnénk.”

AZ EDDIGI BAJNOKOK
15-ször Vasas
11-szer FTC
10-szer Győr
9-szer Bp. Spartacus
5-ször Dunaferr
3-szor Debrecen, Csepel
3-szor Építők/Hargita
1-szer VM Fűszért, Miskolci VSC, Bakony Vegyész
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik