Sorozatban tizedszer MK-győztesek a győri kézisek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.26. 13:54
null
Győri puszit kaptak az aranyérmek (Fotó: Mirkó István)
Sorozatban tizedszer nyerte meg a női kézilabda Magyar Kupát a Győri ETO, miután a dabasi döntőben 34–29-re legyőzte a Ferencvárost.

A pénteki elődöntőben talpsérülést szenvedő Mészáros Rea nem léphetett pályára a Ferencvárosban, Szepesi Ivett viszont felépült keresztszalag-szakadásából, ám a győri szélső játékát végül nem kockáztatta meg Ambros Martín.

A két kezdőkapus közül Katrine Lunde sokkal jobb teljesítményt nyújtott, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az első húsz percben a Győr öt góllal el tudott húzni. Innentől kezdve egy hullámvasútra emlékeztetett a találkozó alakulása, a Fradi többször felzárkózott, majd újra leszakadt. Az első lökést az Alena Abramovics helyére beállt Szikora Melinda adta meg az FTC-nek, több védést is bemutatott ugyanis a magyar kapus.

A mezőnyben már nem ment ilyen jól a népligeti cseréknek, Laura Steinbachnak alig akadt jó megoldása, Nerea Pena pedig többnyire csak hétméteresből volt eredményes. Az ETO ezzel szemben támadásban nagyon élt, leginkább Eduarda Amorim bizonyult tarthatatlannak.

A 18–14-es első félidő után a második játékrész két győri góllal indult, de aztán gyorsan elolvadt a címvédő előnye, Ambros Martínnak 21–19-nél időt kellett kérnie. Egy gólra is felzárkózhatott volna a Ferencváros, ehelyett ismét elúszni látszott a hajó számára, hiszen 28–21-re elhúzott a Győr.

Negyedóra volt már csak hátra, amikor jött az újabb fordulat, mégpedig egy 4–0-s ferencvárosi rohanás képében. Ismét felcsillant tehát a népligetiek előtt a reménysugár, hogy aztán megint elhalványuljon, immár végleg. Elek Gábor kireklamált magának egy piros lapot, és bár Kovacsicz Mónika kettős emberhátrányban is betalált, az ETO már nem engedte ki kezéből a győzelmet. Így már tízszeres MK-győztes a Rába-parti klub, amely ráadásul megszakítás nélkül aratta ezen diadalait.

„Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz, ha kicsit okosabbak vagyunk, már az első félidőben eldönthettük volna – nyilatkozta a mérkőzést közvetítő Sport Klubnak Görbicz Anita. – A második félidő elején kicsit többet hibáztunk, mint kellett volna, így a Fradi fel tudott jönni, és a végjátékot is szorosabbá tette.”

Puszi Misinek - győri örömmámor a Fradi ellen

NŐI KÉZILABDA MAGYAR KUPA, NÉGYES DÖNTŐ, DABAS
DÖNTŐ
GYŐRI AUDI ETO KC–FTC RAILCARGO HUNGÁRIA 34–29 (18–14)
Dabasi Sportcsarnok, 1500
néző. V: Horváth P., Marton
GYŐR: LUNDE – Bódi 2, Löke 3, BULATOVICS 5, AMORIM 7, GÖRBICZ 7 (5), Kovacsics 3. Csere: Herr (kapus), Tervel 2, ORBÁN 5, Korsós, Hornyák Á. Edző: Ambros Martín
FTC: Abramovics – KOVACSICZ 5, TOMORI 8, Szucsánszki 3, Szamoránsky, Zácsik, Vérten 2. Csere: Szikora (kapus), Cifra 2, PENA 7 (3), Steinbach 1, Szarka 1. Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 4. perc: 3–1. 7. p.: 4–4. 13. p.: 10–5. 38. p.: 21–19. 45. p.: 28–21. 50. p.: 29–26. 56. p.: 31–26
Kiállítások: 6, ill. 12 perc
Hétméteresek: 5/5, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Ambros Martín:
– Fenomenális, amit a csapat megcsinált és zsinórban tizedszerre megnyerte ezt a sorozatot. Nem találok rá szavakat.
Elek Gábor: – Az első félidei hibáinkat és Lunde egész mérkőzésen nyújtott szenzációs teljesítményét a szívünkkel nem tudtuk kompenzálni.

A 3. HELYÉRT
SIÓFOK KC - GALERIUS FÜRDŐ - VESZPRÉM BARABÁS DUNA TAKARÉK 32–21 (13–10)
Dabas, 1000
néző. Vezette: B.Pech, Vágvölgyi
SIÓFOK: PASTROVICS – Lukács 2, Szamoránsky A. 1, Németh Cs., Deáki 1, Léránt 5 (3), ERDŐSI 13. Csere: Futaki (kapus), DAJKA 3, Szalai 4, Szabadfi 2, Termány 1(1). Edző: Golovin Vlagyimir
VESZPRÉM: Szemerey – Hajtai 6 (1), Kurucz 4, TÓTH G. 6 (3), Takács Bianka 2, Horváth D. 2, Pelczéder. Csere: Pásztor (kapus) Kokas, Gulyás 1, Kiskartali. Edző: Róth Kálmán
Az eredmény alakulása. 4. perc: 2–0. 12. p: 3–3. 22. p: 11–5. 28. p: 11–9. 36. p: 17–11. 50. p: 26–16
Kiállítások: 10, ill. 14 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 5/4
MESTERMÉRLEG
Golovin Vlamigyir:
– Örülünk a győzelemnek, de tudtuk jól, hogy ez a Veszprém több sebből vérzik. Voltak időszakok, amikor elhittük, hogy megnyertük a mérkőzést, de az ellenfelünk többször is visszajött a meccsbe.
Róth Kálmán: – Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz a sok sérültünk miatt, illetve, mert a Siófok egy jó csapat, ezt be is bizonyították. A jobbik csapat nyert, bár voltak olyan játékosok, akik legutóbb ifiben játszottak hatvan percet, valamint praxisom során még nem fordult elő velem olyan, hogy egy félidőt védett lövés nélkül hozzunk le.

NŐI KÉZILABDA, A MAGYAR KUPA GYŐZTESEI
12-szeres: Vasas
11-szeres: FTC (Spectrum-FTC, FTC-Polgári Bank, Herz-FTC)
10-szeres: Győri ETO KC (Graboplast ETO KC, Audi ETO KC)
5-szörös: Debrecen (DMVSC, DVSC), Dunaferr SE (Dunaferr NK)
3-szoros: Bp. Spartacus SC
2-szeres: Vörös Lobogó Magyar Posztó, TFSE, Bakony Vegyész
1-szeres: Bp. Vörös Meteor, Építők KC (Hargita KC), Goldberger SE, Bp. Szikra

RÉSZLETES TUDÓSÍTÁS

FERENCVÁROS–GYŐR

1. FÉLIDŐ

1–5. perc:
Kovacsicz lövését védi Lunde, Görbicz viszont nem hibázik, a Ferencváros kapujában kezdő Abramovics nem tud hárítani. A középre befutó Vérten egyenlít beállóból. Amorim lövése megpattan, gól. Zácsik bombáját Lunde védi. Kovacsics a szélről betalál. Tomorié a második FTC-gól. Kovacsics cunderrel eredményes. Tomori is megszerzi a második gólját. 3–4

6–10. perc:
Görbicz lövi el passzívnál, Abramovics véd. Cifra beállóból egyenlít. Görbicz ismét talpról próbálkozik, de ezúttal is Abramovics nyeri a csatájukat. Tomori lövése után Lunde indítása is rossz. A norvég kapus újra próbálkozhat, és ezúttal már jól, az induló Lökének ad gólpasszt. Újabb indulásgól, ezúttal Bulatovics lövi (4–6). Tomori és Bulatovics keze is nagyon elsült (5–7). Pena nagyon rosszul céloz. 5–7

11–15. perc:
Görbicz hétméteresénél Abramovics meg sem mozdul, 8–5-ös győri vezetésnél Elek Gábor időt kér. Újabb rossz ferencvárosi bejátszás után győri lerohanás, amelyet Bódi fejez be góllal (5–9). Vérten ziccerét Lunde védi, Bódi ejtése viszont jó a szélről (5–10). Steinbach a pályán a Fradiban. Pena betörés után szépít (6–10). Kovacsicz kijön Amorimra követő emberfogásra. A Kovacsicsot lerántó Szucsánszki két percre kiáll. Görbicz büntetője jó. 6–11

16–20. perc:
Amorimot is kiállítják a játékvezetők, a labda a Győré. Kovacsicz ziccerét Lunde védi bal kézzel. Egy perccel később már nem hibázik az FTC jobbszélsője (7–11). Pena belemegy, pedig háromra feljöhetett volna a népligeti csapat. Amorimot szabálytalanul sem tudják megállítani (7–12). Pena hetesből eredményes. 8–12

21–25. perc:
Tomori kialakítja magának a ziccert, de Lunde véd. A norvég kapus tarkója közben a kapufának ütközött, jegelni kell. Amorim futtából, test mellől tüzel a kapuba, a Fradinál Szikora váltja Abramovicsot. Steinbach belemegy, Orbánt kell ápolni, de jól van a győri szélső. Olyan jól, hogy ejt is egy gólt (8–14). Szucsánszki góljára Amorim válaszol azonnal (9–15). Szucsánszki szerzi a tizedik ferencvárosi gólt is. Szikora védi Bulatovics lövését. Lunde védése után Löke rántja le a kipattanót megszerző Cifrát, hetes és kiállítás. Pena a jobb alsó sarokba lő Lunde megtáncoltatása után. Győri belemenés. 11–15

26–30. perc: Steinbach átlövése hatástalan, Bulatovics viszont bevágja emberhátrányban. Steinbach lövése ismét rossz, nem tudta kihasználni az emberfórt a fővárosi együttes. Görbicz értékesíti a Hornyák Ágnes által kiharcolt büntetőt (11–17). Elek Gábor kikéri a második idejét is. Steinbachnak nem megy a játék, újabb gyenge lövés a némettől. Tervel meglöki a levegőben lévő Szucsánszkit, kiállítás. Kovacsicz nagy helyzetben, kihasználja. (12–17). Ambros Martín időt kér 28:20-nál. Szikora védi Bulatovics lövését, Tomori viszont betalál. Amorim áthámozza magát Szamoránskyn, de Szikora véd. Tervel indulásból eredményes, az utolsó gól azonban Kovacsiczé az első félidőben. 14–18

2. FÉLIDŐ

31–35. perc:
Görbicz 10 méterről talpról tüzel a hálóba. Zácsik a kapufát találja el, Orbán viszont a kapuba talál (14–20). Löke is hozzászól a meccshez, Tomoritól érkezik a válasz (15–21). Lerohanás végén Cifra farag a Fradi hátrányán. Szucsánszki átlövésből eredményes (17–21). Tomori vetődik rá a labdára, ám közben Görbiczet is maga alá gyűri, a győri irányító az ujját fájlalja. 17–21

36–40. perc: Szarka kanyarodik fel a szélről, és már csak hárommal vezet az ETO (18–21). Szikora védi Görbicz lövését. Kovacsicz indul, 19–21! Martín időt kér. Egy-egy elrontott támadás után Amorim ejt ziccerben (19–22). Lunde spárgázza ki Pena lövését. Bulatovics bevágja. Tomori lövése megpattan, de így jó a Fradinak. 20–23

41–45. perc: Bulatovics bombáz a jobb felsőbe. Amorim góljával ismét öt közte (20–25). Lunde védi egymás után a második ferencvárosi lövést. Amorim hetest harcol ki, Görbicz nem hibázik (20–26). Szucsánszki lövésébe csak beleérni tud Lunde. Szikora is véd egyet, de a kipattanó Kovacsicsé, és ő már betalál. Orbán a szélről behúzza, Elek Gábor utoljára kért időt a döntőn. 21–28

46–50. perc: Pena a rövidre bevágja. Kovacsicz indul, és bár már lent volt a lába, ér a gólja (23–28). Pena és Tomori átlövésével tovább csökken a Ferencváros hátránya (25–28). Görbicz oszt ki Lökének csodás gólpasszt. Pena büntetőből eredményes. 26–29

51–55. perc: Orbán lő a kapuba a visszaállt Abramovics feje fölött. Szucsánszki ellépi. Elrontott győri támadás. Hét perc van hátra, 26–30. Szucsánszki kapja meg a labdát a falban, de Lunde kifog rajta. Amorim büntetőt harcol ki. Görbicz nem hibázik. Tomori előtt szétnyílik a fal, kihasználja. Cifra két percet kap, Elek Gábor magából kikelve reklamál. Piros lapot kap az FTC edzője, kettős emberhátrányban a fővárosiak. 27–31

56–60. perc: Végighúzzák a győriek, Orbán a befejezőember (27–32). Kovacsicz egyéni akció után eredményes, Orbán kihagyja a helyzetét. Kiegészül az FTC, Pena hatalmas gólt lő (29–32). Újra támad a Fradi, de Szamoránsky belép a hatoson belülre, a Győré a labda. Amorim betörés után eldönti (29–33). Orbán is betalál még. Vége, öt góllal nyert a Győr. 29–34

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik