Női kézi: Mindent korrektül megbeszéltünk – Szucsánszki

2017.03.13. 20:36
Szucsánszki Zita mindent megbeszélt Kim Rasmussennel, a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányával gyerekvállalási terveiről, mert úgy érzi, így korrekt.

„Nincs ebben akkora meglepetés, már korábban is említettem, hogy egy ideig biztosan a svédországi Európa-bajnokság volt az utolsó világversenyem – mondta a válogatott pénteki felkészülési mérkőzését lemondó Szucsánszki Zita a Nemzeti Sportnak. – Most még nyilván ott tudtam volna lenni az összetartáson, ahogy talán a júniusi világbajnoki selejtezőkön is, de nem tudni, hogy aztán meddig állhattam volna a válogatott rendelkezésére.”a válogatott pénteki felkészülési mérkőzését lemondó Szucsánszki Zita a Nemzeti Sportnak. – Most még nyilván ott tudtam volna lenni az összetartáson, ahogy talán a júniusi világbajnoki selejtezőkön is, de nem tudni, hogy aztán meddig állhattam volna a válogatott rendelkezésére.”

„Már tervezem egy ideje, hogy édesanya leszek, és azt éreztem tisztességesnek, ha időben elmondom a szándékaimat a kapitánynak, hiszen amúgy is a jövő csapatát építi, és abban nekem egy ideig biztosan nem lesz szerepem. Akkor pedig inkább már most olyan játékosokkal gyakoroljon, akiket majd a tétmeccseken is számításba vehet. Mindent korrektül megbeszéltünk."

Legfrissebb hírek

Női kézi Eurokupa: a mieink a románokkal játszanak a bronzéremért

Kézilabda
18 órája

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
20 órája

Kikaptunk a norvégoktól, a bronzéremért játszunk holnap az Eurokupában

Kézilabda
21 órája

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
Tegnap, 9:30

Kisfia tortával köszöntötte a válogatotthoz visszatérő Böde-Bíró Blankát

Kézilabda
2026.09.24. 08:50

Kedvező hírek Mosonmagyaróváron, nem súlyos Kukely Anna sérülése

Kézilabda
2026.09.23. 17:57

Golovin Vlagyimir: Mindenkitől a maximum kell a norvégok ellen

Kézilabda
2026.09.22. 18:45

Pálinger Katalin: Fontos erőfelmérő és mérföldkő előtt állunk

Kézilabda
2026.09.22. 16:54