nemzetisport.hu 2020.02.28 22:27 Frissítve: 2020.02.28 22:52

Női kézi: Grimsbö és Frafjord is a norvégok olimpiai selejtezős keretében

Több rutinos játékos is bekerült a norvég női kézilabda-válogatott olimpiai selejtezőre készülő keretébe.

 

Grimsbö is tagja a norvég bő keretnek (Fotó: AFP)

A Győri ETO-t az idény végén elhagyó és a profi kézilabdát befejező 35 éves kapus, Kari Aalvik Grimsbö 2018 májusában jelentette be, hogy ideiglenesen lemondja a válogatottságot, és a klubcsapatára koncentrál. A klasszis játékos azóta sem lépett pályára a nemzeti csapatban, miközben oda kellett figyelnie a térdére is, amivel korábban már volt gondja. Tavaly májusban újra meg kellett műteni, a közelmúltban tért vissza a pályára a magyar csapatban.

„Kari nem intett végleg búcsút a válogatottnak, ám időre volt szüksége, hogy felépüljön a májusi térdműtétje után. Két mérkőzésen nagyjából 15-20 percet játszott eddig, de reméljük, az elkövetkező időszakban még több szerepet fog kapni. Aztán meglátjuk, hogyan reagál a térde a terhelésre. Ha lehetőségünk lesz rá, számolunk vele a csapatban” – mondta a norvég Tv2-nek Thorír Hergeirsson, a norvég válogatott szövetségi kapitánya.

A norvég médiában ugyanakkor úgy számolnak, Grimsbö jelenlegi állapotában csak negyedik választásként került be a bő keretbe a kapusok között, ugyanakkor mivel a siófoki Silje Solbergnek is volt egészségügyi problémája az elmúlt időszakban, Hergeirsson szükségét érezte Grimsbö reaktiválásának.

Grimsbőhöz hasonlóan egy másik kétszeres olimpiai bajnok, a 34 éves beálló, Marit Frafjord is ott van a névsorban, miután jól teljesít az Esbjergben.

„Próbálok segíteni a csapatnak kivívni az olimpiai szereplést, de tovább nem tervezek, csak a kvalifikációról van szó” – mondta Frafjord az NTB-nek.

Az egyaránt győri Veronica Kristiansen és Amanda Kurtovic, valamint a Vipers tehetsége, Henny Reistad is újra ott van a keretben, sérülés miatt mindhárman kihagyták a decemberi világbajnokságot. Ugyanakkor Katrine Lunde, Emilie Arntzen és Malin Aune nem bevethető.

„Edzői pályafutásom során még nem játszottunk ilyen fontos meccseket az idénynek ebben a szakaszában. Nagyon izgalmas lesz” – tekintett előre Hergeirsson a március 20. és 22. között sorra kerülő tornára, ahol a podgoricai csoportban Norvégia a házigazda mellett Romániával és Thaifölddel küzd meg a két továbbjutó helyért.

A NORVÉG KERET AZ OLIMPIAI SELEJTEZŐRE
Kapusok:
Emily Sando (Buducsnoszt – Montenegró), Kari Aalvik Grimsbö (Győri ETO), Silje Solberg (Siófok), Andrea A. Pedersen (Vipers Kristiansand)
Jobbszélső: Marit Rösberg Jacobsen (Esbjerg – Dánia)
Jobbátlövők: Amanda Kurtovic (Győri ETO), Moa Högdahl (Viborg – Dánia), Stine Skogrand (Herning-Ikast – Dánia), Silje Waade (Vipers Kristiansand)
Irányítók: Stine Bredal Oftedal (Győri ETO), Henny Reistad (Vipers Kristiansand), Marta Tomac (Vipers Kristiansand)
Beállók: Heidi Löke (Vipers Kristiansand), Kari Brattset (Győri ETO), Marit Malm Frafjord (Esbjerg – Dánia)
Balátlövők: Ingvild Bakkerud (Odense – Dánia), Kristine Breistöl (Esbjerg – Dánia), Veronica Kristiansen (Győri ETO)
Balszélsők: Camilla Herrem (Sola), Sanna Solberg-Isaksen (Esbjerg – Dánia)

NŐI KÉZILABDA OLIMPIAI SELEJTEZŐ (március 20–22.)
Llíria: 
Spanyolország (rendező), Svédország, Argentína, Szenegál
Győr: Magyarország (rendező), Oroszország, Szerbia, Kazahsztán
Podgorica: Montenegró (rendező), Norvégia, Románia, Thaiföld

2020.03.27 17:36:41

Kézilabda MKSZ/BALLAI ATTILA

A dánoktól hatgólos előnyről elszenvedett vereség már-már az évezredes magyar sors szimbólumává magasztosult.

2020.03.27 14:47:11

Kézilabda NEDELYKOV TAMÁS

NAGYINTERJÚ. A Veszprém edzője a félbeszakadt idényről, saját edzői filozófiájáról is beszélt, és még kedvenc fotóiból is mutatott néhányat.

2020.03.26 21:19:20

Kézilabda MKSZ/BALLAI ATTILA

Húsz év után második olimpiai medálját nyerte a magyar női kézilabdázás.

2020.03.25 22:54:13

Kézilabda Munkatársunktól

Az MKSZ operatív igazgatója szerint a fő feladat most döntést hozni a bajnokságok sorsáról.

2020.03.25 14:32:12

Kézilabda MKSZ/BALLAI ATTILA

A kézilabda-szövetség a női válogatott 1976–1992 közötti időszakát eleveníti fel.