Női kézi Eb: az elődöntő közelébe kerültek a hollandok és az oroszok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.09. 19:32
null
Neagu és Kramer csatája a román–holland mérkőzésen (Fotó: AFP)
Negyedik mérkőzését is megnyerte a holland női kézilabda-válogatott a franciaországi Európa-bajnokságon, a középdöntőben esélyt sem adott az addig szintén hibátlan románoknak (29–24), pedig Nycke Groot már hamar kiszállt a játékból. A másik ágon nem bírt egymással Svédország és Franciaország (21–21), az Eb házigazdája egyszer sem vezetett az északiak elleni mérkőzésen, ennek ellenére szerzett egy pontot. Az oroszok simán, 29–25-re megverték Szerbiát.

 

 

A mieink csoportjában Hollandia a szünetben még csupán egy góllal, 11–10-re vezetett, de aztán a második játékrész elején beindult a henger, Estavana Polman öt, Debbie Bont négy góljával a 44. percben már 21–13 volt az eredmény. A végére az is belefért, hogy kicsit kiengedjenek a hollandok (29–24). A románok legnagyobb sztárja, Cristina Neagu 14 lövésből mindössze négyszer talált be, ez nagyban meghatározta a csapata eredményességét.

A győri Nycke Groot két góllal zárta a mérkőzés, de mindössze hét percet játszott, ugyanis agyrázkódás gyanújával be kellett kísérni az öltözőbe.

A románoknál a siófoki kapus, Denisa Dedu 29 százalékkal zárt (tizennégy lövés, négy védés), klubtársai közül Melinda Geiger egyszer volt eredményes, Gabriela Perianu nem szerzett gólt. A kisvárdai Ana Maria Dragut ugyancsak egyszer talált be, míg a debreceni Madalina Zamfirescu nem lépett pályára.

Az I-es csoportban a franciák egész mérkőzésen futottak az eredmény után, végül a hajrában sikerült utolérni a svédeket, és a metzi balátlövő, Orlane Kanor két góljával sikerült legalább egy pontot megszerezni (21–21). A Győri ETO francia kapusa, Amandine Leynaud közel 28 percet töltött a pályán, a kapujára érkező 21 lövésből hetet hárított. A mérkőzést a Horváth Péter, Márton Balázs magyar bírópáros vezette.


Leynaud hét védéssel járult hozzá a svédek elleni döntetlenhez (Fotó: AFP)
Leynaud hét védéssel járult hozzá a svédek elleni döntetlenhez (Fotó: AFP)

 

Az oroszok kiegyenlített húsz perc után egy 5–0-s rohammal 14–9-re elhúztak a szerbektől, a második félidőben már hattal is vezettek, így nem okozott gondot 29–25-re megnyerniük a mérkőzést. A szerbeknél a dunaújvárosi Katarina Tomasevics 18 százalékkal védett (17 lövés, három védés), az érdi Katarina Krpezs-Slezak hét, Jelena Lavko kettő, a váci Szanja Radoszavljevics és a kisvárdai Tamara Radojevics egy-egy gólt szerzett, míg a békéscsabai Alekszandra Vukajlovics nem volt eredményes.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, FRANCIAORSZÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, 2. FORDULÓ
1. CSOPORT (NANTES)
Svédország–Franciaország 21–21 (14–11)
Ld:
Gulldén 6, ill. Lacrabere 5

Szerbia–Oroszország 25–29 (13–16)
Ld:
Krpezs-Slezák 7, ill. Dmitrijeva 7

AZ 1. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Oroszország 3 3 79– 71 +8 6
2. Franciaország 4 2 1 1 98– 90 +8 5
3. Svédország 4 1 1 2 100–102 –2 3
4. Szerbia 3 1 2 76– 76 0 2
5. Montenegró 3 1 2 73– 77 –4 2
6. Dánia 3 1 2 78– 88 –10 2

2. CSOPORT (NANCY)
Magyarország–Németország 26˜–25
Hollandia–Románia 29–24 (11–10)
Ld:
Abbingh 6, ill. Buceschi 8

A 2. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hollandia 3 3 85– 76 +9 6
2. Románia 3 2 1 84– 76 +8 4
3. Németország 4 2 2 111–110 +1 4
4. MAGYARORSZÁG 4 2 2 108–117 –9 4
5. Norvégia 3 1 2 93– 89 +4 2
6. Spanyolország 3 3 76– 89 –13 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik