Női kézi BL: „Sosem éreztem még magam ilyen rosszul”

Vágólapra másolva!
2016.05.08. 21:15
A román CSM Bucuresti nyerte a női kézilabda Bajnokok Ligáját, miután a döntőben hétméteresekkel legyőzte a Győri Audi ETO KC-t. A mérkőzés után a magyar csapat játékosai nehezen találták a szavakat: Nycke Groot még soha nem érezte ilyen rosszul magát, míg Eduarda Amorim maga sem érti, hogyan csúszott ki a kezükből a győzelem.

Groot: Még soha nem éreztem ilyen rosszul magam Groot: Még soha nem éreztem ilyen rosszul magam


„Nem tudom, mit mondhatnék – mondta a könnyeivel küszködve az első BL-döntőjén résztvevő Yvette Broch. – Valóban, többször megnyerhettük volna a meccset, de a CSM mindig vissza tudott jönni. Ezzel együtt végig küzdöttünk, és minden tőlünk telhetőt megtettünk a győzelemért. Nem azért jöttem, hogy ezüstéremmel távozzam..."

„A hajrában és a hosszabbításban is úgy tűnt, hogy kezünkben van a mérkőzés, de ahelyett, hogy bevittük volna a kegyelemdöfést, mindig hagytuk az ellenfelet felállni – mondta a Győr másik holland légiósa, Nycke Groot, aki egy kötéssel a lábán játszotta végig a mérkőzést. –. El kell ismerni, a CSM nagyon jól felkészült a döntőre. Nem mondanám, hogy Pessoa bejövetele megzavart volna minket, mert előtte Grubisic is kiválóan védett."

„Én is próbálom megérteni, hogyan csúszott ki a kezünk közül a győzelem – ezek már Eduarda Amorim szavai. – Talán csak egy kis szerencse hiányzott, egy kis gól a végén. De a Bucuresti is megérdemelten nyert, ők is nagyot küzdöttek. Most nagyon nehéz elfogadni a végeredményt, de valahogy túl kell lépnünk rajta. Így is büszke vagyok a csapatra, mert sok mindenen mentünk keresztül a szezon során."

Löke és Sulland csúnyán összefejelt, utóbbi már nem is tudott visszajönni (Fotó: Veres Viktor)
Löke és Sulland csúnyán összefejelt, utóbbi már nem is tudott visszajönni (Fotó: Veres Viktor)

„Nem tudok most higgadtan értékelni, még olyan sok érzelem kavarog bennem – tette hozzá Kari Aalvik Grimsbö. – Egy pillanatig sem adtuk fel, és mindent megtettünk a győzelemért. "

„Nagyon kemény mérkőzésen vagyunk túl, hol ők, hol mi vezettünk. Nem adtuk fel az utolsó pillanatig, az eredmény alakulhatott volna fordítva is, de ezen már kár rágódni. Nehéz év van mögöttünk, sok sérüléssel, és még a bajnokság hátravan" – nyilatkozta Kiss Éva.

„Azt hiszem, minden szurkoló élvezhette ezt az összecsapást, mert végletekig kiélezett volt, és két nagyon erős csapat játszott egymással. Számomra is érzelmes összecsapás volt, és örülök, hogy jól sikerült. Sok sérültünk volt a szezonban, nehezen állt össze a játékunk, de a végén minden tökéletes volt. Azt hiszem, senki sem várta ezt tőlünk, de minden várakozást felülmúltunk. Nagyszerű final fourunk volt, hatalmas gratuláció jár a csapatnak" – mondta a final four MVP-jének megválasztott Jelena Grubisic.

„Nem sokszor vezettünk, de a csapat megmutatta az igazi karakterét, a kiélezett pillanatokban is elbírtuk a nyomást. Tényleg fontos gólt szereztem, de a többi találat is számított. Nem készültünk külön a hetesekre, de akik elvállalták, mind kiváló heteslövők. Az egész csapat hitt bennük. Két évvel kezdtük el a projektet, és most mindannyiunk számára egy álom vált valóra" – tette hozzá Linnea Torstensson.

NŐI KÉZILABDA BL, FINAL FOUR
DÖNTŐ
CSM BUCURESTI (román)–GYŐRI AUDI ETO 25–25
(13–12, 22–22, 22–24) – hétméteresekkel 29–26
Papp László Sportaréna, Budapest, 8000
néző. V: Arntsen, Röen (norvégok)
CSM BUCURESTI:
Grubisic – Martín 3, L. Jörgensen, Bradeanu, Torstensson 3, Manea 3, Fisker. Csere: Pessoa (kapus), Gulldén 14 (8), Rodrigues 1, Varzaru 1, Curea. Vezetőedző: Kim Rasmussen
GYŐRI ETO:
Grimsbö – Orbán Adrienn, Sulland 3 (3), Groot 4, Löke 8, Amorim 5, Kovacsics 2. Csere: Kiss É. (kapus), Broch 1, Alstad, Knedlíková 1, Görbicz 1 (1). Vezetőedző: Ambros Martín
Az eredmény alakulása.
5. perc: 1–1. 10. p.: 3–4. 15. p.: 4–5. 20. p.: 7–9. 25. p.: 10–10. 32. p.: 14–12. 38. p.: 14–15. 46. p.: 18–17. 52. p.: 19–20. 57. p.: 21–21. 63. p.: 22–24. 68. p.: 24–25
Kiállítások:
4, ill 6 perc
Hétméteresek:
8/8, ill. 4/4
A 3. HELYÉRT
Vardar Szkopje (macedón)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 30–28
(14–16)

ALL-STAR-CSAPAT
Kapus: Kari Aalvik Grimsbö (norvég, Győri Audi ETO KC) – 52.1%
Balszélső: Kovacsics Anikó (magyar, Győri Audi ETO KC) – 42.9%
Balátlövő: Cristina Neagu (román, Buducsnoszt Podgorica) – 38.3%
Beálló: Heidi Löke (norvég, Győri Audi ETO KC) – 62.2%
Irányító: Nycke Groot (holland, Győri Audi ETO KC) – 46.7%
Jobbátlövő: Nora Mörk (norvég, Larvik) – 45.1%
Jobbszélső: Jovanka Radicsevics (montenegrói, Vardar Szkopje) – 32.2%
Védőjátékos: Eduarda Amorim (brazil, Győri Audi ETO KC) – 54.6%
Fiatal játékos: Szekerczés Luca (magyar, FTC-Rail Cargo Hungaria) – 31.8%
Edző: Ambros Martín (spanyol, Győri Audi ETO KC) – 45.1%

Gólkirálynő: Isabelle Gulldén (CSM Bucuresti), 108 gól
A final four legértékesebb játékosa: Jelena Grubisic (CSM Bucuresti

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik