Női kézi BL: Erről a támadásról még beszélnünk kell – Ambros Martín

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.08. 20:41
null
Ambros Martín szerint támadásban voltak hibák a hajrában (Fotó: Veres Viktor)
Mint arról beszámoltunk, a román CSM Bucuresti nyerte a női kézilabda Bajnokok Ligáját, miután a döntőben hétméteresekkel legyőzte a Győri Audi ETO KC-t. Ambros Martín szerint a kudarc ellenére dicséret illeti csapatát, nüansznyi különbségek döntöttek, Kim Rasmussen boldog és büszke a csapatára, és az eredmény bizonyítja, hogy jól dolgoztak.

 

 

„A szerencse is hiányzott ezen a mérkőzésen, de erre a teljes szezon során is volt példa. Többször is vezettünk, de az ellenfél utolért minket. Volt olyan, hogy az utolsó pillanatban is nehéz volt nekiveselkedni ebből az állásból. Nagy meccset játszottak a bukarestiek. Természetesen nagyon büszke vagyok a játékosaimra, de támadásban nem voltunk kellőképpen jók itt a végén és erről beszélni kell a szezon hátralévő részében” – mondta a Győri Audi ETO KC vezetőedzője, Ambros Martín a Sport Tv-nek.

„Bár veszítettünk és jelenleg még nagyon fáj ez a vereség, elismerés illeti a játékosaimat, mert nagyon harcoltak, végig küzdöttek – beszélt hosszabban a találkozó után a spanyol szakember. – Nagyon nehéz feldolgozni, hogy harmadszorra sem sikerült megnyerni a BL-t, hiszen gyakorlatilag nem veszítettünk meccset a final fourban, még csak hosszabbítás után sem. A fájdalmas vég ellenére büszkének kell lennünk a lányokra, mert nagyon magas színvonalon teljesítettek.”

„Igen, sok energiát veszítettünk az elődöntőben, túl sokat vett ki az a meccs belőlünk. Megvolt a hit, megvolt az akarás, de voltak momentumok, amikor hiányzott az erő. De ilyen a sport, ilyen a kézilabda, el kell fogadnunk, hogy néha, amikor maximális erőbedobással játszunk, van egy ellenfél, amely ugyanígy tesz, és adott pillanatokban meghozott döntések, apróságok a végén számukra győzelmet, nekünk pedig vereséget eredményeznek.”

„Hogy meglepett-e a CSM? Nem, ma már nem. Ahogy tegnap játszottak, abban voltak újdonságok, de ma ahhoz képest már nem nyújtottak újat. Viszont nagyon jól játszottak, felszabadultan mentek ki a pályára, felnőttek a döntőhöz, és olyan csapat benyomását keltették, amely nincsen híján az ilyen kiélezett meccs tapasztalatainak sem. Csak ismételni tudom magamat, apróságok döntöttek, a nagy egészből ma ezek hiányoztak, egy kicsit több erő, egy kicsit több meggondoltság, egy kicsit több összpontosítás. Túl kell tennünk magunkat ezen a meccsen, mert hátra van még a bajnokság hajrája, ahol szintén feladatok várnak ránk. És persze jövőre újra nekifutunk a BL-nek.”

„Két hétig fogok aludni, ha véget ér ez a szezon június ötödike környékén. El sem lehet képzelni, mekkora munka volt egy ilyen atmoszférát, hozzáállást előidézni a csapatnál, hogy ilyen együttesekkel, ilyen hangulatban is felvegyük a küzdelmet. Néha persze kell egy kis szerencse, hogy működjön mindaz, amit kitaláltunk. Nagyon boldog vagyok, jó ez a nehéz valami a nyakamban, ami az aranyérem” – értékelt a BL-győztes CSM Bucuresti edzője, Kim Rasmussen.

„Hogy számítottam-e erre, amikor átvette a csapat irányítását. Természetesen, azzal a céllal érkeztem a bukarestiekhez, hogy megnyerjük a BL-t, ám az utat nem láttam előre – felelte Rasmussen a meccset követő sajtótájékoztatón. – De végül megcsináltuk. És megérdemeltük! Hogy így játszottunk és ilyen eredményt értünk el, azt bizonyítja, hogy jól végeztük a dolgunkat. Boldog és büszke vagyok, mindkettő a lányok miatt. Kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, és csak dicséret illeti őket a játékukért.”

„Nem emlékszem – válaszolta a dán szakember arra, mi maradt meg neki a meccsből. – Linnea [Torstensson] gólja és Isabelle [Gulldén] hetese, amelyekkel egyenlítettünk, és az ünneplés. Próbáltam oldani a feszültséget a lányokban, hogy élvezzék a döntőt, a nagyszerű teljesítményt, hogy idáig jutottak. Csodásak voltak.”

„Remek kapusaink vannak, Jelena [Grubisic] kiválóan teljesített, de a csapatnak szüksége volt a végén a segítségre, és úgy éreztem, ez lehet az. Olykor kell a frissítés, és Mayssa [Pessoa] bravúrokat mutatott be, ez is kellett a trófeához” – reagált Rasmussen arra, miért váltott a végén kapust.

NŐI KÉZILABDA BL, FINAL FOUR
DÖNTŐ
CSM BUCURESTI (román)–GYŐRI AUDI ETO 25–25
(13–12, 22–22, 22–24) hétméteresekkel 29–26
Papp László Sportaréna, Budapest, 8000
néző. V: Arntsen, Röen (norvégok)
CSM BUCURESTI:
Grubisic – Martín 3, L. Jörgensen, Bradeanu, Torstensson 3, Manea 3, Fisker. Csere: Pessoa (kapus), Gulldén 14 (8), Rodrigues 1, Varzaru 1, Curea. Vezetőedző: Kim Rasmussen
GYŐRI ETO:
Grimsbö – Orbán Adrienn, Sulland 3 (3), Groot 4, Löke 8, Amorim 5, Kovacsics 2. Csere: Kiss É. (kapus), Broch 1, Alstad, Knedlíková 1, Görbicz 1 (1). Vezetőedző: Ambros Martín
Az eredmény alakulása.
5. perc: 1–1. 10. p.: 3–4. 15. p.: 4–5. 20. p.: 7–9. 25. p.: 10–10. 32. p.: 14–12. 38. p.: 14–15. 46. p.: 18–17. 52. p.: 19–20. 57. p.: 21–21. 63. p.: 22–24. 68. p.: 24–25
Kiállítások:
4, ill 6 perc
Hétméteresek:
8/8, ill. 4/4
A 3. HELYÉRT
Vardar Szkopje (macedón)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 30–28
(14–16)

ALL-STAR-CSAPAT
Kapus: Kari Aalvik Grimsbö (norvég, Győri Audi ETO KC) – 52.1%
Balszélső: Kovacsics Anikó (magyar, Győri Audi ETO KC) – 42.9%
Balátlövő: Cristina Neagu (román, Buducsnoszt Podgorica) – 38.3%
Beálló: Heidi Löke (norvég, Győri Audi ETO KC) – 62.2%
Irányító: Nycke Groot (holland, Győri Audi ETO KC) – 46.7%
Jobbátlövő: Nora Mörk (norvég, Larvik) – 45.1%
Jobbszélső: Jovanka Radicsevics (montenegrói, Vardar Szkopje) – 32.2%
Védőjátékos: Eduarda Amorim (brazil, Győri Audi ETO KC) – 54.6%
Fiatal játékos: Szekerczés Luca (magyar, FTC-Rail Cargo Hungaria) – 31.8%
Edző: Ambros Martín (spanyol, Győri Audi ETO KC) – 45.1%

Gólkirálynő: Isabelle Gulldén (CSM Bucuresti), 108 gól
A final four legértékesebb játékosa: Jelena Grubisic (CSM Bucuresti

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik