Női kézi BL: kettős győzelemmel jutott be az elődöntőbe a Vardar

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.14. 18:35
null
A hétgólos Andrea Lekics volt a Vardar legeredményesebbje (Fotó: 24rakomet.mk)
Pillanatnyi esélyt sem hagyott a vendég Midtjyllandnak a Vardar Szkopje, amely a dániai győzelem után otthon hét góllal megverte ellenfelét, így kettős győzelemmel jutott be a Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjébe.

 

Egy hete a Midtjylland sokáig meglepetést sejtetően játszott sokkal esélyesebb riválisával szemben, de hiába vezetett négy góllal is, a szkopjeiek 24–23-ra nyertek.

Hazai pályán pedig lehetetlen küldetésnek tűnt a dánok esetleges sikere: a macedónok a szezon összes hazai mérkőzését megnyerték, de az elmúlt öt évben mindössze négyszer buktak el otthon: háromszor a Buducsnoszt, egyszer a Győri Audi ETO ellen.

A mostani mérkőzés simán alakult, a vendégek 10–8-ig tartották magukat, de csak azért, mert Veronica Kristiansen és Louise Burgaard négy, illetve három góljával versenyben tartotta őket. A félidőben azonban már 17–12 volt az állás a hazaiak javára.

A második félidőben tovább nőtt a macedónok előnye, és a hétgólos Andrea Lekics vezérletével 32–25-re nyertek, így 56–48-as összesítéssel, kettős győzelemmel bejutottak a budapesti final fourba. Amióta négyes döntővel ér véget a Bajnokok Ligája, a Vardar Szkopje még sohasem hiányzott: az első három évben (2014, 2015, 2016) a harmadik helyet szerezte meg, tavaly pedig a fináléban kapott ki a Győri Audi ETO-tól.

„Boldog vagyok, hogy bejutottunk a legjobb négy közé, de Szkopje nagyon hiányozni fog. Az öltözőben is erről beszéltünk, és alig bírtuk visszatartani a könnyeinket, amikor kimentünk a pályára. Egymásért játszottunk az első perctől az utolsóig, olyanok vagyunk, mint egy család. Remélem, sikerül megnyernünk a BL-t, de nehéz lesz. Az idei final four lesz talán az eddigi legjobb, nem lesz gyenge rivális” – idézte a Gol.mk portál a mérkőzést követően Lekicset.

Miután orosz tulajdonosa nem áldoz többet a csapatra, a szezon befejeztével minden légiós elköszön, és a következő idényben csak fiatal hazaiak játszanak majd. Azaz a Vardarnak ez a szezon lehet az utolsó, amikor megnyerheti a Bajnokok Ligáját.

Női kézilabda Bajnokok Ligája
Negyeddöntő, visszavágó
Vardar Szkopje (macedón)–Midtjylland (dán) 32–25
(17–12)
Továbbjutott: a Vardar Szkopje, kettős győzelemmel, 56–48-as összesítéssel

Korábban
Rosztov-Don (orosz)–FTC-Rail Cargo Hungaria 32–22
(20–12)
Továbbjutott: a Rosztov-Don, kettős győzelemmel, 63–51-es összesítéssel

Később
19.00:
Győri Audi ETO KC–Buducsnoszt (montenegrói) (Tv: Sport1)
Az első mérkőzés végeredménye: 26–20 a Győr javára

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik