Női kézi BL: bravúr - Szűcsék búcsúztatták a Viborgot a selejtezőben!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.14. 11:59
null
Szűcs Gabiék boldogan ünnepeltek a mérkőzés után
A házigazda román HCM Baia Mare nagy bravúrt végrehajtva 26–25-re legyőzte, és ezzel búcsúztatta a  Viborgot a női kézilabda Bajnokok Ligája nagybányai selejtezőjében. Ezzel eldőlt, hogy a dánokkal már nem kerül egy csoportba a címvédő Győri ETO a főtáblán. A 4. csoportban a Vardar Szkopje a Fleury Loiret-vel csap össze vasárnap a főtáblára jutásért.

Nem várt könnyű feladat a HCM Baia Maréra a háromszoros BL-győztes Viborg ellen a BL-selejtezőben, de a nyáron (a Valcea széthullásának köszönhetően is) megerősödő nagybányaiak saját közönségük előtt nagy elánnal vetették bele magukat a küzdelembe. A 23. percre 11–7-re mentek el Szűcs Gabiék, és a magyar légiós nagy munkát végzett védekezésben, de emellett két gólt is jegyzett a találkozón. A szünetig hátra levő percekben azonban megtorpantak a románok, ekkor csak a Viborg talált be, és 12–11-re fordított.

A második félidőben aztán újra lendületbe jött a Baia Mare, és a 46. percben 18–16-nál újra magához ragadta a kezdeményezést. A hazaiaknál elsősorban Eliza Buceschi, míg a túloldalon Szanja Damnjanovics jeleskedett a gólgyártásban, a szerb játékos találatával az utolsó percen belül 25–25-re alakult az állás. Nyolc másodperccel a vége előtt Melinda Geiger lőtt gólt a Nagybányából, a Viborg számára pedig már nem volt visszaút.

Mindez azt jelenti, hogy a dán sztárcsapat nem juthat fel a főtáblára a Győri ETO csoportjába, a HCM Baia Mare viszont holnap döntőt játszhat a továbbjutásért a szintén dán Tvis Holstebro ellen.

A 4. selejtezőcsoportban a Vardar Szkopje 35–16-ra nyert a Salerno ellen, a korábbi győri játékosok közül Jovanka Radicsevics 2, Andrea Lekics 1 góllal segítette a macedón csapatot, amely a francia Fleury Loiret-vel csap össze vasárnap.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
3. CSOPORT (NAGYBÁNYA)
ELŐDÖNTŐ
HCM Baia Mare (román)–Viborg (dán) 26–25
(11–12)
Ld: Buceschi 8, Nechita 4, ill. Damnjanovics 9, Fisker 6
Tvis Holstebro (dán)–Dalfsen (holland) 38–30 (21–14)
Vasárnap
15.00: a 3. helyért: Viborg–Dalfsen
17.00: a döntő: Baia Mare–Tvis Holstebro

2. CSOPORT (ELEK GYULA ARÉNA)
ELŐDÖNTŐ

Érd–LK Zug Handball (svájci) 34–25 (18–14)
FTC-Rail Cargo Hungaria–Lokomotiva Zagreb (horvát) 26–23 (7–9)
Vasárnap
14.00: A 3. helyért – Lokomotiva Zagreeb–Zug Handball
16.15: Döntő – FTC–Érd

4. CSOPORT (EBOLI)
ELŐDÖNTŐ
Rosztov-Don (orosz)– Fleury Loiret (francia) 21–26 (11–12)
Vardar Szkopje (macedón)–Salerno (olasz) 35–16 (14–4)
Vasárnap
16.30: a 3. helyért – Salerno–Rosztov-Don
18.30: döntő – Vardar Szkopje–Fleury Loiret

A FŐTÁBLA CSOPORTBEOSZTÁS
A-CSOPORT:
Győri Audi ETO KC, Thüringer HC (német), Hypo NÖ (osztrák), a 3. selejtezőcsoport győztese
B-CSOPORT:
Buducsnoszt (montenegrói), Midtjylland (dán), Lublin (lengyel), a 2. selejtezőcsoport győztese
C-CSOPORT:
Krim Ljubljana (szlovén), Metz (francia), Sävehof (svéd), HC Leipzig (német)
D-CSOPORT: Larvik (norvég), Balonmano Bera Bera (spanyol), Podravka Vegeta (horvát), a 4. selejtezőcsoport győztese

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik