Női kézi: a magyar válogatott 16 góllal megverte Japánt

Vágólapra másolva!
2015.08.07. 20:35
null
Kovacsics Anikó hét góllal vette ki a részét a japánok elleni sikerből (Fotó: MTI)
A decemberi olimpiai kvalifikációs világbajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott felkészülési mérkőzésen 34–18-ra legyőzte leendő dániai csoportellenfelét, Japánt.

 

Mivel nagyon sűrű a versenynaptár, ezért Németh András szövetségi kapitánynak minden lehetőséget meg kell ragadnia a közös munkára. Ezt a hetet a már megismert taktikai elemek ismétlésére használta fel a válogatott, miközben a játékosok a klubtól kapott terv szerint készültek. Friss hír, hogy a továbbiakban a Siófokot irányító Christian Dalmose is a magyar nemzeti csapat munkáját segíti.

Tomori Zsuzsanna a Győr kérésére a hét első három napját még az ETO-nál töltötte, és csak utána csatlakozott a válogatotthoz.

A mostani meccs érdekessége volt, hogy a júniusi vb-sorsoláson egy csoportba kerültünk Japánnal, de az ázsiai válogatott ezután sem mondta vissza a már korábban lekötött találkozót.

A csarnokban a legkülönbözőbb módokon próbálták hűteni a levegőt, de így sem volt szükségük a játékosoknak komolyabb bemelegítésre.

Felkészülési meccs ide vagy oda, a csapatok komolyan vették a meccset, a japán kapitány kiabálásától gyakran zengett a csarnok, ám Németh András sem hagyta szó nélkül a hibákat. Bár 3–0-val kezdtünk, de a gyors lábú japánok 5–4-re felzárkóztak. A félidő második felében egy nyolcperces japán gólcsendet kihasználva kilenc góllal is elléptünk, harminc perc után 17–9 volt az állás. A szünetben a magyar csapat az öltöző helyett a szabadba ment ki levegőzni.

Az ázsiaiak a második játékrész elején dobtak ugyan néhány gyors gólt, de utána felállt fal ellen már inkább csak szenvedtek, negyedóráig be sem találtak. Az 55. percben – immár édesanyaként – pályára lépett Zácsik Szandra, aki legutóbb a 2013-as világbajnokságon szerepelt a nemzeti csapatban.

Az 57. percre kialakult a felek közötti legnagyobb különbség, a mieink 34–14-re elhúztak, de a hajrában a japánok kozmetikáztak az eredményen (34–18).

„Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar visszatérek, engem is meglepett. Nagyon örültem, hogy kaptam néhány perc játéklehetőséget. A kétszer megműtött vállamat kicsit még féltem, és a gyorsaságomat is vissza kell nyernem” – mondta Zácsik a mérkőzést követően.

A két csapat szombaton zárt kapuk mögött nem hivatalos meccsen is összecsap. Ami a további programot illeti, októberben a finnekkel és a szlovákokkal játszik Európa-bajnoki selejtezőt a válogatott, ezen kívül már csak a közvetlen felkészülés áll rendelkezésre a vb előtt.

NŐI KÉZILABDA, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Japán 34–18 (17–9)
Népfürdő utca, 350
néző. V: Herczeg, Südi
MAGYARORSZÁG: Kiss Éva – Bódi 5, Triscsuk 5, Szucsánszki 3, Szamoránsky P. 2, Tomori 2, Kovacsics 7. Csere: Bíró, Janurik (kapus), Mészáros, Bulath 2, Kovacsicz 2, Tóth G., Erdősi 3, Hornyák D. 1, Planéta, Mayer 2, Zácsik
A japán gólszerzők: Honda 4, Hara, Szunami, K. Jokosima 3-3, A. Jokosima, Macumura 2-2, Kavamura 1
Kiállítások: 4, ill. 12 perc
Hétméteresek: 8/6, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Németh András:
– Sosincs olyan, hogy minden benevezett játékos jól teljesít, most sem volt így, de elégedett lehetek, mert egyre többet viszontlátok abból, amit gyakorolunk. A relatíve újakat, Hornyák Dórát és Zácsik Szandrát kell még beépíteni a játékba, de jó úton haladunk.
Kurijama Maszamicsi: – Három meghatározó játékosunk hiányzik, de nélkülük is szépen helytálltunk, még ha fiataljaink támadásban kicsit többet is hibáztak a kelleténél. Az októberi olimpiai kvalifikációs tornára készülünk, addigra a hatos falas védekezést is be akarjuk gyakorolni, és már kezd is jobban menni.

A NŐI VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Bíró Blanka (Vác), Janurik Kinga (Érd), Kiss Éva (Győr)
Jobbszélsők: Bódi Bernadett (Győr), Kovacsicz Mónika (FTC)
Jobbátlövők: Planéta Szimonetta, Tomori Zsuzsanna (mindkettő Győr), Triscsuk Krisztina (Dunaújváros)
Irányítók: Kovacsics Anikó, Tóth Gabriella (mindkettő Győr), Szucsánszki Zita (FTC)
Beállók: Mayer Szabina (Fehérvár), Mészáros Rea, Szamoránsky Piroska (mindkettő FTC)
Balátlövők: Bulath Anita (Dunaújváros), Hornyák Dóra, Zácsik Szandra (mindkettő FTC)
Balszélső: Erdősi Ildikó (Siófok)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik