Nemzetisport.hu 2009.10.18 15:45 Frissítve: 2014.05.03 01:07

Nem voltak egy súlycsoportban a mieinkkel

Második Európa-bajnoki selejtezőjét játszotta a 2010-es dán-norvég kontinensbajnokságra pályázó női kézilabda-válogatott, amely ezúttal Azerbajdzsán legjobbjaival mérkőzött Bakiban. Az első percek megilletődöttsége után kijött a két csapat közötti tudáskülönbség, már a félidő végén is tíz góllal vezetett a magyar válogatott. A második játékrészben tovább növeltük előnyünket, a vége 31–15 lett, így két meccs után is hibátlanok vagyunk.

 

A második selejtező után is járt a pacsi (Fotó: Németh Ferenc - archív)
A második selejtező után is járt a pacsi (Fotó: Németh Ferenc – archív)

 

Csehország elleni 24–20-as győzelmét követően lejátszotta második Eb-selejtezőjét is a magyar női kézilabda-válogatott. Nem tarthatott a csapattal Vérten Orsolya, helyén Vincze Melinda jutott szóhoz a bal szélen.

Mátéfi Eszter csapata kissé nehezen vette fel az Azerbajdzsán elleni idegenbeli meccs ritmusát, hiszen a hazaiak a találkozó elején 2–0-ra is vezettek, de egy klasszikus Bulath-gól után (a DVSC játékosa egy elhajlásos átlövésből talált az azeri kapuba) elkaptuk a fonalat.

A folytatásban Vincze Melinda és Bódi Bernadett egyaránt indításból volt eredményes, ennek köszönhetően már nálunk volt az előny. 

Ezt követően az első félidőben a hazaiak már csak elvétve találtak a magyar kapuba, míg a mieink többek között Bódi és Tóth Tímea találataival megléptek. Huszonegy perc elteltével már tíz góllal vezettünk, a szünetben 16–6-os magyar vezetést mutatott az eredményjelző.

A második játékrészben tovább növeltük előnyünket, ekkor már Herr Orsolya őrizte a kapunkat. Majdnem sikerült megduplázni a különbséget, a vége 31–15 lett a mieinknek. A legeredményesebb játékosunk Szucsánszki Zita volt hat találattal, mellette a két szélső, Bódi és Vincze dobta a legtöbb gólt.

A magyar válogatott így két forduló után is hibátlan a csoportjában. Az igazán kemény feladat majd a svédek elleni két mérkőzés lesz, valamint a csehek elleni idegenbeli összecsapás.

 NŐI KÉZILABDA, EB-SELEJTEZŐ
 

2. CSOPORT, 2. FORDULÓ

AZERBAJDZSÁN-MAGYARORSZÁG 15-31 (6-16)
Baki, 800 néző. V: Mazeika, Gatelis (litvánok)
AZERBAJDZSÁN: Salamakha - Abbasova 1, DERYABINA 8 (1), Tankaskaya 1, Zaporozhets, Jafarova H. 1, Khametova 2. Csere: Jafarova G. (kapus), Chikayeva, Pogonina 1 (1), Gorodtsova 1
MAGYARORSZÁG: PÁLINGER - Bódi 3, Bulath 2, SZUCSÁNSZKI 6 (4), TOMORI 4, Tóth T. 3 (1), VINCZE 4. Csere: Herr O. (kapus), Tóth K. 3, Hornyák Á. 1, Zácsik 1, Szabó V., Orbán A. 3, Kovacsics 1
Az eredmény alakulása. 4. p.: 2-0. 11. p.: 3-4. 24. p.: 3-14. 36. p.: 6-19. 43. p.: 8-23. 49. p.: 10-26. 58. p.: 13-30
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: 4/2, ill. 5/5

 

NŐI EB-SELEJTEZŐ 
 2. FORDULÓ
1. CSOPORT            
Svájc–Románia 18–39 (7–20)          
Portugália–Ukrajna 31–36 (16–18)        
               
A CSOPORT ÁLLÁSA          
Románia  2 2 0 0 76–41  35 4
Ukrajna  2 2 0 0 69–51  18 4
Portugália  2 0 0 2 54–73  –19  0
Svájc  2 0 0 2 38–72  –34  0
               
               
2. CSOPORT            
Azerbajdzsán–Magyarország 15–31 (6–16)      
Csehország–Svédország 21–28 (9–12)        
               
A CSOPORT ÁLLÁSA          
Svédország  2 2 0 0 59–32  27 4
Magyarország  2 2 0 0 55–35  20 4
Csehország  2 0 0 2 41–52  –11  0
Azerbajdzsán  2 0 0 2 26–62  –36  0
               
               
3. CSOPORT            
Izland–Ausztria 29–25 (19–10)        
Nagy–Britannia–Franciaország 16–42 (9–18)      
               
A CSOPORT ÁLLÁSA          
Franciaország  2 2 0 0 74–39  35 4
Ausztria  2 1 0 1 55–49  6 2
Izland  2 1 0 1 52–57  –5  2
Nagy–Britannia  2 0 0 2 36–72  –36  0
               
               
4. CSOPORT            
Olaszország–Németország 19–33 (8–18)        
Szlovénia–Fehéroroszország 30–21 (17–10)      
               
A CSOPORT ÁLLÁSA          
Németország  2 2 0 0 60–36  24 4
Fehéroroszország  2 1 0 1 53–53  0 2
Szlovénia  2 1 0 1 47–48  –1  2
Olaszország  2 0 0 2 42–65  –23  0
               
               
5. CSOPORT            
Görögország–Spanyolország 14–32 (8–13)      
Törökország–Szerbia 30–32 (14–17)        
               
A CSOPORT ÁLLÁSA          
Szerbia  2 2 0 0 77–48  29 4
Spanyolország  2 2 0 0 62–40  22 4
Törökország  2 0 0 2 56–62  –6  0
Görögország  2 0 0 2 32–77  –45  0
               
               
6. CSOPORT            
Montenegró–Oroszország 28–28 (19–16)      
Szlovákia–Lengyelország 32–28 (16–14)        
               
A CSOPORT ÁLLÁSA          
Montenegró  2 1 1 0 59–49  10 3
Oroszország  2 1 1 0 61–54  7 3
Szlovákia  2 1 0 1 58–61  –3  2
Lengyelország  2 0 0 2 49–63  –14  0
               
               
7. CSOPORT            
Hollandia–Macedónia 20–20 (15–8)        
Litvánia–Horvátország 24–42 (13–20)        
               
A CSOPORT ÁLLÁSA          
Horvátország  2 2 0 0 74–47  27 4
Macedónia  2 1 1 0 52–44  8 3
Hollandia  2 0 1 1 43–52  –9  1
Litvánia  2 0 0 1 48–76  –28  0
2020.04.01 01:49:52

Kézilabda NEDELYKOV TAMÁS

A Győri ETO átlövője a nehéz helyzetben is próbálja megőrizni vidámságát, és tanácsokat is ad a bezártság elviselésére.

2020.03.30 07:37:41

Kézilabda NAGY PÉTER

A Liberbank Cuenca válogatott kézilabdázója Szegeden készül, s nem zárja ki, hogy itthon folytassa.

2020.03.29 15:16:08

Kézilabda MKSZ/BALLAI ATTILA

A sorozat ötödik, záró epizódjában a 2008-as olimpia történéseit vette sorra Ballai Attila.

2020.03.28 15:59:13

Kézilabda MKSZ/BALLAI ATTILA

Az olimpiai visszatekintés negyedik epizódjában a 2004-es játékok történéseit vette sorra Ballai Attila.

2020.03.27 17:36:41

Kézilabda MKSZ/BALLAI ATTILA

A dánoktól hatgólos előnyről elszenvedett vereség már-már az évezredes magyar sors szimbólumává magasztosult.