Kindl Gabrielláék újabb bravúrja

Vágólapra másolva!
2009.10.19. 01:16
null
Zsiga Gyuláék közel álltak az oroszok legyőzéséhez (Fotó: Mirkó István, archív)
Címkék
A Zsiga Gyula szövetségi kapitány által irányított és Kindl Gabriellával felálló montenegrói női kézilabda-válogatott 28–28-as döntetlenre végzett a világbajnok oroszokkal a női Eb-selejtezők 6. csoportjának 2. fordulójában.

A női Eb-selejtezők egyik legnagyobb meglepetése: Montenegró hazai pályán 28–28-ra végzett a világbajnok Oroszországgal ellen. Zsiga Gyula és Kindl Gabriella csapatától ez egy újabb nagyszerű eredmény, mivel a csoportküzdelmek első fordulójában 31–21-re nyert idegenben Lengyelországgal szemben.

„Akkora ez a pont, mint egy ház” Ezzel a címmel jelent meg a Pobjeda című podgoricai napilapban a 28–28-as döntetlenről szóló tudósítás. Ráadásul a hazaiaknak jó esélyük volt a még nagyobb szenzációra, a világbajnok legyőzésére, ugyanis végig vezettek, olykor hat-hét góllal is.
A szakértők szerint Zsiga Gyula csapata – amelyet 4000 szurkoló buzdított –, főként a Kindl (1 gól) vezérelte védekezésben volt meggyőző.

Az oroszok a végjátékban vezettek először (27–28), győzelmüket mégsem tudták bebiztosítani, mert négy egymás utáni támadásukat elrontották, majd Ana Radovics kiegyenlített, 28–28 lett a vége (az utolsó támadás is a házigazdáé volt, de ezt nem használták ki, mivel a végső 20 másodpercben inkább arra törekedtek, hogy ne kapjanak gólt).

„Elégedett vagyok, mert remek eredményt értünk – mondta a mérkőzés után Zsiga Gyula. – Pontot szerezni az oroszok ellen mindig mindenkinek nagy siker. Nem szabad szomorkodni, hogy nem győztünk, igaz, volt lehetőségünk rá. A maximumot nyújtottunk, nagyot javult a játékunk, folyamatosan fejlődünk. Negyven percig remekeltünk, azután viszont érződött, még nem vagyunk olyan erőben, hogy ellenálljunk a remek oroszoknak.”

A mérkőzés legeredményesebb játékosa Bojana Popovics-Petrovics hozzátette:
„Nem értem, hogy néhányan miért szomorkodtak a meccs után. Erre semmi okunk sincs. Nagyon jó eredményt értünk el, amely sokat segíthet majd az Eb-re való kijutásunkban.”

A hazaiaknál Popovics (10), Radicsevics (9) és Radovics (6) volt különösen eredményes, a vendégeknél Szuszlina(15 védés), Levina (9 gól) és Vjahirjeva (6) emelkedtek ki a mezőnyből

 

NŐI EB-SELEJTEZŐ 
 2. FORDULÓ
1. CSOPORT            
Svájc–Románia 18–39 (7–20)          
Portugália–Ukrajna 31–36 (16–18)        
               
A CSOPORT ÁLLÁSA          
Románia  2 2 0 0 76–41  35 4
Ukrajna  2 2 0 0 69–51  18 4
Portugália  2 0 0 2 54–73  –19  0
Svájc  2 0 0 2 38–72  –34  0
               
               
2. CSOPORT            
Azerbajdzsán–Magyarország 15–31 (6–16)      
Csehország–Svédország 21–28 (9–12)        
               
A CSOPORT ÁLLÁSA          
Svédország  2 2 0 0 59–32  27 4
Magyarország  2 2 0 0 55–35  20 4
Csehország  2 0 0 2 41–52  –11  0
Azerbajdzsán  2 0 0 2 26–62  –36  0
               
               
3. CSOPORT            
Izland–Ausztria 29–25 (19–10)        
Nagy–Britannia–Franciaország 16–42 (9–18)      
               
A CSOPORT ÁLLÁSA          
Franciaország  2 2 0 0 74–39  35 4
Ausztria  2 1 0 1 55–49  6 2
Izland  2 1 0 1 52–57  –5  2
Nagy–Britannia  2 0 0 2 36–72  –36  0
               
               
4. CSOPORT            
Olaszország–Németország 19–33 (8–18)        
Szlovénia–Fehéroroszország 30–21 (17–10)      
               
A CSOPORT ÁLLÁSA          
Németország  2 2 0 0 60–36  24 4
Fehéroroszország  2 1 0 1 53–53  0 2
Szlovénia  2 1 0 1 47–48  –1  2
Olaszország  2 0 0 2 42–65  –23  0
               
               
5. CSOPORT            
Görögország–Spanyolország 14–32 (8–13)      
Törökország–Szerbia 30–32 (14–17)        
               
A CSOPORT ÁLLÁSA          
Szerbia  2 2 0 0 77–48  29 4
Spanyolország  2 2 0 0 62–40  22 4
Törökország  2 0 0 2 56–62  –6  0
Görögország  2 0 0 2 32–77  –45  0
               
               
6. CSOPORT            
Montenegró–Oroszország 28–28 (19–16)      
Szlovákia–Lengyelország 32–28 (16–14)        
               
A CSOPORT ÁLLÁSA          
Montenegró  2 1 1 0 59–49  10 3
Oroszország  2 1 1 0 61–54  7 3
Szlovákia  2 1 0 1 58–61  –3  2
Lengyelország  2 0 0 2 49–63  –14  0
               
               
7. CSOPORT            
Hollandia–Macedónia 20–20 (15–8)        
Litvánia–Horvátország 24–42 (13–20)        
               
A CSOPORT ÁLLÁSA          
Horvátország  2 2 0 0 74–47  27 4
Macedónia  2 1 1 0 52–44  8 3
Hollandia  2 0 1 1 43–52  –9  1
Litvánia  2 0 0 1 48–76  –28  0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik