Nagyot küzdöttünk, Szucsánszki volt a nyerő emberünk

Vágólapra másolva!
2010.12.12. 17:58
null
Az ukránok mindent megtettek, hogy megállítsák Szucsánszkit, aki így is hat gólig jutott (Fotó: Reuters)
Címkék
A Mátéfi Eszter szövetségi kapitány által irányított magyar női kézilabda-válogatott vasárnap Ukrajna ellen kezdte meg középdöntős szereplését a dán és norvég közös rendezésű Európa-bajnokságon. A találkozót izgalmas csatában, nagy küzdelemben, Szucsánszki Zita bátor és gólerős játékával sikerült megnyernünk, így első meccsünkön újabb két pontot gyűjtöttünk.

 



A MÉRKŐZÉS ONLINE-TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA ÉRHETI EL!

Ellenfelünk két sima vereséget követően (–Hollandia 13–25, –Svédország 25–33) a Németország ellen aratott bravúros győzelemmel (33–23) jutott be a középdöntőbe, de pont nélkül várta a folytatást. A magyar együttes ezzel szemben két nagyszerű siker után (–Szlovénia 28–19, –Franciaország 21–18), Norvégia ellen csúnyán beleszaladt a „késbe" (13–34), így két pontot vitt magával a középdöntőbe.

SZAVAZÁS

Hányadik helyen végez a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Csapatunk a felkészülési időszakban megmérkőzött Ukrajnával – azon a meccsen sérült meg Görbicz Anita –, a Telenor-kupán Tiszaújvárosban három góllal (30–27) sikerült győznünk.

A magyar csapatban már ott láthattuk a csoportmeccsek után aktivált átlövőt, Tóth Tímeát, aki szombaton utazott a társak után. A mérkőzésen dán bírópáros fújhatja a sípot. A piros mezben pályára lépő mieinknél Pálinger Katalin, az ellenfélnél Natalia Parhomenko kezdett a kapuban. Az első támadás lehetősége az ukránoké volt.

Nyitott védekezéssel kezdtünk, Kovacsics Anikó volt a zavarónk. Az első támadás mindkét oldalon kimaradt, majd átlövésből az ukránok szereztek vezetést, Szucsánszki Zita hetesből egyenlített. Kovacsics révén másodszor, majd Vérten Orsolya révén harmadszor is egalizáltunk az 5. percre, de Anasztaszija Pidpalova átlövéseivel szemben tehetetlenek voltunk (3–3).

Gyors labdajáratás végén Szucsánszki közbelövésével először vezettünk a találkozón, de Julia Manaharova előbb a szélről, majd indításból is eredményes tudott lenni. Vértennek így előbb ismét egyenlíteni kellett, hogy nem sokkal később ugyanő a vezetést is megszerezze. Abszolút egyenlő erők küzdelme folyt a pályán az első 10. percben, amelyből eggyel mi jöttünk ki jobban (5–6).

Peregtek a percek, de gól nem nagyon akart születni. Támadásban elkövetett hibáinkat azonban védekezésünkkel ellensúlyoztuk. Tomori Zsuzsanna második átlövése már sikeresnek bizonyult, így kettőre növelte az előnyünket, de az ukránok hetesből felzárkóztak (6–7).

Védekezésünk nem volt kellően hatékony, így Pidpalova újabb két hetest értékesített. Támadásban főszerepet kapott a bal szélünk, Vincze Melinda, majd Kovacsics is gólt szerzett, majd jó ötletnek bizonyult, hogy utóbbi követő emberfogásra kijött az átlövésből is eredményes Pidpalovára, azonnal labdát szereztünk középen (9–9).

Szabó Valéria első gólunkat szerezte beállósként, gyors lábú játékosaink jól mozgatták az ukrán falat, amely sokszor nem tudta lekövetni támadásainkat. Közben érkezett frissítésnek Tóth Tímea is, Temes Bernadett labdaeladását viszont azonnal kontraziccerrel büntették az ukránok. A 24. perc végén Mátéfi Eszter elérkezettnek látta az időt, hogy kikérte az idejét és felhívja a figyelmet a támadásaink lendületére és az elveszett labdák utáni gyors visszazárásra. Tóth első lövése rögtön utat talált az ellenfél kapujába, de a 25. percben még Manaharova is eredményes tudott lenni a szélről, ezzel ismét egyenlő volt az állás (11–11).

A hajrá egyértelműen a miénk volt, és még meggyőzőbbé tehettük volna vezetésünket, ha Tóth nem hibázza el az időn túli büntetőt. A szünetben így két gól volt az előnyünk. (12–14)

Az első félidőben az egyenlő erők küzdelmében egyértelműen a mi akaratunk érvényesült. Védekezésünk hatékonyan, bár többször büntetőt érően működött, támadásban kicsit nagyobb koncentrációval akár meg is léphettünk volna. A Pidpalova, Manaharova páros olykor kellemetlen pillanatokat okozott nekünk, de nagy okunk nem volt az aggodalomra.

Kicsit érthetetlenül rohanni kezdtünk a második félidő elején, Bulath vezérletével falunk azonban stabilan állt a lábán. Sajnos, Szucsánszki is hetest rontott, de nem sokkal később kiállítást harcolt ki. A 35. percben így is őriztük előnyünket (14–15).

Bódi Bernadett a szélről, Tóth átlövésből, Vérten rendezetlen védelem ellen volt eredményes, jól jöttünk ki a fórból. De ehhez az is kellett, hogy Pálinger teljesítménye is feljavuljon. A 40. percre kicsit megléptünk (15–18).

A 45. percre eggyel mentünk csupán, két kapufánk után nagyon jól jött Szucsánszki góllal végződő bátor betörése. Pálinger helyére Herr Orsolya érkezett, de ukrán szépítés után Bulathot másodszor állították ki kapott gólunk után (19–20).

Bulath még vissza sem jött, Tomori máris lemehetett, de hiába egalizáltak az ukránok, Szucsánszki emberhátrányban is bement három védő közé és visszavette a vezetést. Egészen elképesztő dologként Tomori a kispadon ülve kapott újabb két percet – visszament a pályára, pedig még volt hátra fél perce a kiállításából –, szerencsére Bulath a két kihagyott hetes után nem lépett Tóth és Szucsánszki örökébe. Az ukránok így az 50. percben megint csak egyenlíteni tudtak (22–22).

MÁTÉFI: AZ EGYÉNI TELJESÍTMÉNYEK DÖNTÖTTEK
"Nem játszottunk jól, de a legfontosabb a győzelem volt. A találkozó elején nem találtuk a ritmust, majd amikor összeállt egy ütőképes sor, akkor többször is elléphettünk volna, ám sorsdöntő pillanatokban hibáztunk. Így aztán a vége szoros lett, de az egyéni teljesítmények révén sikerült begyűjteni a fontos két pontot. Tetszett, hogy nagyon küzdött a csapat. Remélem, kedden jobban játszunk majd a hollandok ellen" – nyilatkozta Mátéfi Eszter a találkozó után. (MTI)

A következő percek Herr Orsolyáról szóltak, aki három ziccert (!) is hárított. Sopronyi Anett átlövésével és Kovacsics betörésével megugrottunk kettővel, de megint magunkat hoztuk nehéz helyzetbe, amikor a szélen Bódi kiállítást és hetest érően vétett a szabályok ellen. Ezúttal Tomori talált be emberhátrányban játszva, az 55. percre így megvolt az előnyünk, de csupán minimális, tehát nem dőlt el semmi (24–25).

A hajrában Szucsánszki Zita volt a nyerő emberünk,döntőnek bizonyult, hogy az emberhátrányban támadó ukránok támadását a végén hatástalanítottuk, a falból kilépő embereink taktikusan fogtak, majd Pidpalova átlövése blokkot kapott. Ismét legyőztük az ukránokat, és két ponttal gazdagodtunk a középdöntőben (25–26).

A magyar válogatott egységes csapatmunkájának köszönhetően nyerte meg a találkozót, amelyben ezúttal is kiemelést érdemel az átlag felett teljesítő Pálinger Katalin, valamint a fontos pillanatokban ziccerek sorát hárító helyettese, Herr Orsolya. Védekezésben Bulath Anita elszántsága, és gyors embereink lábmunkája kamatozott. Támadásban Szucsánszki Zita volt a nyerő emberünk, de a szinte reptérről beeső, sérülése miatt másfél hete még labda nélkül edző Tóth Tímea is megtette a magáét.

Folytatás kedden 16.15 órától Hollandia ellen.

 NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG – A VASÁRNAPI PROGRAM
KÖZÉPDÖNTŐ
II-CSOPORT  
Franciaország–Hollandia23–21

MagyarországUkrajna 26–25 (14–12)
Lillehammer, 3000 néző. V: Gjeding, Hansen (dánok)
Magyarország: PÁLINGER – Kovacsicz, Bulath 2 (1), KOVACSICS 4, Szamoránsky P., SZUCSÁNSZKI 6 (1), Vérten 4. CSERE: HERR O. (kapus), Tomori 2, Bódi 2, Vincze M. 1, Szabó V. 1, Tóth T. 3, Temes, Sopronyi 1.
Ukrajna: Parhomenko – MANAHAROVA 7, Nikolajenko 1, Turkalo, Sejenko, PIDPALOVA 9 (4), Borscsenko 2 (1). CSERE: Goncsarova, Vlaszenko (kapusok), Vascsuk 2, Bakirjeva 2, Zoria 1, Batkova 1.
Az eredmény alakulása. 2. p.: 0–1. 9. p.: 4–4. 15. p.: 7–5. 24. p.: 10–10. 38. p.: 18–14. 46. p.: 20–20. 54. p.: 24–22. 56. p.: 25–25
Kiállítások: 10, ill. 8 perc
Hétméteresek: 4/2, ill. 5/5

A MÉRKŐZÉS ONLINE-TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA ÉRHETI EL!
 
Svédország–Norvégia
24–19

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik