Kézi BL: nagy lehetőség kapujában a Fradi; milyen meglepetéssel készülnek a bukarestiek?

NEDELYKOV TAMÁS, BÁLINT MÁTYÁS (BUKAREST)NEDELYKOV TAMÁS, BÁLINT MÁTYÁS (BUKAREST)
Vágólapra másolva!
2017.04.07. 12:12
null
Nehéz pillanatok várnak a BL-negyeddöntő bukaresti felvonásán a népligetiekre (Fotó: fradi.hu/Békefi András)
Jó hangulatban, de a kellő komolyságot megőrizve készült az FTC-Rail Cargo Hungaria csapata a román CSM Bucuresti elleni, magyar idő szerint 19 órakor kezdődő női kézilabda Bajnokok Ligája-negyeddöntőre. Nagy kérdés, hogy milyen hatással lesz az ellenfél játékára a múlt heti edzőváltás, a címvédőnél állítják, nem ez lesz az egyetlen meglepetés, amivel várják a Fradit. A rendezők által egyébként kiemelt biztonsági kockázatúnak minősített mérkőzésről a helyszínről számol be a Nemzeti Sport Online.

Egy biztos, furcsa módját választotta a felkészülésnek a CSM Bucuresti, hiszen egy héttel a fontos BL-párharc első mérkőzése előtt kinevezte technikai igazgatónak a svéd Per Johanssont, aki valójában a vezetőedzői feladatokat is ellátja a szezon hátralevő részében.

„Szép feladat, de nem mondanám, hogy ez lenne a legnagyobb kihívás a karrierem során” – jelentette ki a CSM Bucuresti irányítását átvevő Johansson, aki legutóbb a svéd válogatott mellett dolgozott, de annak már öt éve.

„Ez csak az egyik meglepetés, amivel készülünk az ellenfelünknek – tette hozzá sejtelmesen Bogdan Vasiliu, a román klub elnöke. – Néha kockázatot kell vállalni a siker érdekében.”

A román sztárcsapat belső működését jól ismeri a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Kim Rasmussen is, aki tavaly májusban még a bukarestiekkel nyert Bajnokok Ligáját Budapesten.

„Ha egy héttel a BL-negyeddöntő előtt új edzőt hoztak a csapathoz, akkor biztosan alapos okuk volt rá, és úgy érezték, nincs más választásuk, mert hiányzik valami a játékból – mondta az NSO kérdésére Rasmussen, aki szintén a helyszínen tekinti meg a péntek esti mérkőzést. – Ismerem az itteni játékosokat, nem tartanak senkitől, és ha jó formában vannak, bárkit képesek legyőzni. Sok változás történt tavaly nyáron, Vestergaard pedig nem kapott elég időt a munkára. Utána jött Rosca, de őt szerintem nem fogadta el teljesen a csapat. Nem ismerem az új edzőt, de biztos hozott magával néhány friss gondolatot. Nagy kérdés, hogy közösen előre tudnak-e lépni játékban erre a párharcra, ha nem sikerül, akkor a Fradinak jó esélye van. Fizikai paraméterek tekintetében erősebb játékosok alkotják a Bukarestet, és ezt kihasználva biztos megpróbálják felőrölni az FTC-t. A magyar csapatnak a rá jellemző gyors játékot kell hoznia, nem szabad belemennie a birkózásba. Nerea Pena szerencsére jó formában van a kézsérülését követően, ő pedig nagyon fontos játékosa a Fradinak."

„A Ferencváros sok játékost ad a válogatottba, így természetes, hogy itt vagyok. Persze ez számomra különleges helyszín, amit tavaly közösen elértünk a csapattal, arra az egész életem során emlékezni fogok. De továbbléptem, és most már azért dolgozom, hogy a magyar válogatottal egyre jobbak legyünk."

Páros üldözőverseny az FTC délelőtti edzésén (Fotó: Bálint Mátyás)
Páros üldözőverseny az FTC délelőtti edzésén (Fotó: Bálint Mátyás)
BARÁTOM, BARÁTOD

Péntek délelőtt némi átmozgatás szerepelt a ferencvárosi programban, már csak praktikus okból is. „Itteni idő szerint este nyolckor játszunk, ugye, és az lenne a legrosszabb, amit tehetünk, ha egész nap csak ülnénk egyik helyről a másikra, és várnánk a meccset. Az edzés legalább testben és fejben is felfrissít mindenkit egy kicsit" – magyarázta Elek Gábor vezetőedző, más kérdés, hogy a büntető szóviccek gyakorisága alapján talán kicsit túl frissé is váltak az elmék, de Danick Snelder például arra is felhasználta a délelőttöt, hogy a birtokos személyjel alkalmazását gyakorolja Nerea Penával. (Oké, egyikük sem tudta, hogy ezt gyakorolják, miközben a spanyol irányító a „barátom" és a „barátod" szavak közti különbséget magyarázta, de az erőfeszítés mindenképp megsüvegelendő.)

A pályán kicsit más volt a helyzet, bár a mintegy véletlenül jéghideg és félhomályos csarnokban még az ismét felbukkanó Kim Rasmussennek is nehezére esett a játéktérre koncentrálnia a lelátói karfás fotelből, pedig ő mégiscsak hivatásos kézilabdanéző.

„Elhiszem, hogy hideg van és sötét, de kicsit pörgesd fel! Úgy fordulunk, mint a rosszul pakolt Zil!" – kiáltotta el magát elég hamar Elek Gábor is, bár a játékosainak egy része nem is élt akkor, amikor 1994-ben az utolsó szovjet teherautó-bálna legördült a gyártósorról a Lihacsov autógyárban. De az üzenet azért átment: szép lassan lendületet kapott a támadójáték meg a védekezés is, és mire lepörgött a bemelegítés meg a záró lőgyakorlat közti, valódi kézilabdával töltött húsz perc, már kimondott meccshangulatban pattogott a labda és pattogtak maguk a játékosok is, méghozzá le, egymásról. Az edzés végére maradt még némi bosszankodás, Nerea Pena önkritikus „Miért középre lövöm a labdát!?" sikolyától a viszonylag távoli Nép Házában is megremegtek az ablakok, pedig az egykori bukaresti elnöki palota a világ harmadik legmonumentálisabb épülete amúgy. De aztán Pena is lőtt néhány gólt, a többiek is kibűvészkedték magukat, szóval végül jókedvűen szállt fel a buszra mindenki – kint ráadásul világos és valamivel melegebb is volt. (B. M.)


A CSM egyébként csupán egyszer nyert eddig magyar csapat ellen a BL-ben, éppen a 2016-os BL-döntőben, azon kívül négyszer is vereséget szenvedett a Győrtől, kétszer a futó szezonban.

A románoknál is fokozott az érdeklődés a találkozó iránt, Nicolae Luca klubmenedzser elmondta, több mint kétszeres volt a túljelentkezés a jegyek iránt. Mint korábban megírtuk, az előírt tíz százalék helyett mindössze 240 belépőt adtak a magyaroknak, amit azzal indokoltak, hogy elválasztó szektort is ki kell alakítaniuk, ahova majd nem ülhetnek nézők. A rendezők kiemelt biztonsági kockázatúnak minősítették a találkozót, és a várható nagy hangzavar miatt nyolc év alatti gyerekeknek nem is ajánlják a részvételt.

A Ferencváros már csütörtök kora délután megérkezett Bukarestbe, kora este pedig a mérkőzésnek helyet adó Sala Polivalentában tartott edzést Elek Gábor. A lányok láthatóan jó hangulatban, de a kellő komolysággal dolgoztak, és talán még a megszokottnál is gyakrabban biztatták egymást.

„Mindenki a földön jár, nem szálltunk el a kupagyőzelemtől – mondta az FTC védekezésének alappillére, Szekeres Klára.Ha úgy játszunk, ahogy tudunk, reális esélyünk lehet bekerülni a négyes döntőbe. Ez a két meccs tényleg megmutatja, ott van-e a helyünk. Természetesen fel kell készülnünk a várhatóan ellenséges hangulatra, de már vagyok annyira rutinos, hogy ezt ki tudjam zárni."

Mivel pénteken viszonylag későn kerül sor a mérkőzésre, délelőtt még egy átmozgató edzést is tartott a magyar csapat (erről keretes írásunkban olvashatnak).

Biztató volt, hogy az első bukaresti tréninget már teljes egészében végigcsinálta minden, korábban sérüléssel bajlódó ferencvárosi játékos, igaz, a másodikon már a vállát fájlaló Szucsánszkinak ki kellett szállnia.

„Az új edzővel még nem volt mérkőzése az ellenfelünknek, amelyet elemezhettünk volna, ennyiből biztosan várhatunk meglepetéseket. De nagy csodára nem számítok, a jobbkezes játékosai nem lettek balkezesek az edzőváltás hatására. A korábbi meccseiken azt láttuk, hogy visszarendeződésben nem túl acélosak, de van két remek kapusuk és előttük egy magas védőfal, így szélességében kell majd megbontanunk őket" – vázolta a tervet Elek Gábor.

A Fradi 2002 óta először juthatna a legjobb négy közé a BL-ben, ehhez pedig fontos, sőt, elengedhetetlen, hogy a párharc első meccsét olyan eredménnyel zárja, hogy maradjon esélye a jövő szombati visszavágóra.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ
Április 7., 19.00:
CSM Bucuresti (román)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA (Tv: Sport1, élőben az NSO-n)
Április 15., 16.45: FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–CSM Bucuresti (román) (Tv: Sport1, élőben az NSO-n)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik