Meggyőző siker a lengyelek felett - jöhetnek a dánok!

Vágólapra másolva!
2013.01.21. 21:25
A magyar férfi kézilabda-válogatott bejutott a negyeddöntőbe a spanyolországi világbajnokságon, miután kiváló játékkal 27–19-re legyőzte Lengyelországot. Az első félidő küzdelmes játékot és jó védekezést hozott, a mieink egy góllal vezettek a szünetben, ám a folytatás ennél is jobb volt: a magyaroknak rendkívül nagy tartást adott a hatosfal és Mikler Roland remeklése, elöl pedig minden játékos hozzá tudott tenni egy kis pluszt, így a végére fölényes győzelmet aratott Mocsai Lajos csapata. A nyolc között következik Dánia.

Koncentrációval és keménységgel párosult a magyar védekezés, amely alapja volt a győzelemnek (Fotók: MTI/Kovács Anikó)
Koncentrációval és keménységgel párosult a magyar védekezés, amely alapja volt a győzelemnek (Fotók: MTI/Kovács Anikó)
Koncentrációval és keménységgel párosult a magyar védekezés, amely alapja volt a győzelemnek (Fotók: MTI/Kovács Anikó)


AZ ONLINE TUDÓSÍTÁST ITT TALÁLJA MEG!

A MÉRKŐZÉS ELŐTT

A legfontosabb hír a válogatott háza tájáról, hogy Császár Gábor az elmúlt két napban már edzett, így az Algéria elleni mérkőzéstől eltérően a nyolcaddöntőt természetesen vállalja. Ezt a találkozót már nem Madridban, hanem Barcelonában vívják fiaink.

Ami az ellenfelet illeti: a dél-koreaiak elleni nyolcgólos győzelem után a lengyelek is utaztak, a C-csoport helyszínéről, Zaragozából, és a beszámolók szerint nem tűntek túl frissnek, ugyanakkor az edzésükön külön gyakorolták a Nagy László elleni emberfogásos taktikát. További részletek róluk beharangozónkban!

A lengyelekkel játszott a közvetlen felkészülés során a Mocsai-csapat, és 27–27-es döntetlenre végzett ellene a csehországi Újévi Kupán. Több, másik a vb-n szereplő válogatotthoz hasonlóan a lengyeleknél is kimenőben van egy összeszokott, eredményes generáció, ám – az olimpiáról való lemaradás legalábbis ezt jelzi – a fiatalok még nem mindig azt a szintet hozzák, amit az idősebbek korábban. De most vb van, és téthelyzet, így aligha számít, mi volt januárban vagy korábban a múltban.

1. FÉLIDŐ

1–5. perc: A lengyel válogatott fehérben, a mieink pirosban és Mikler – Lékai, Zubai, Nagy L., Schuch, Nagy K., Iváncsik G. összeállításban kezdték a mérkőzést. A lengyelek hetes kiharcolásával és elhibázásával fejezték be első támadásukat, a túloldalon viszont Nagy Kornél bombagóllal nyitott. Gyorsan megvolt az első Mikler-védés és az első technikai hibánk is, továbbá az első kihagyott ziccer Zubai Szabolcs befordulásánál. Az első lengyel gólra az 5. percig kellett várni, Robert Orzechowski büntetőből talált be. 1–1

6–10. perc: Túlzás lenne azt állítani, hogy nyugodtan kezdték a csapatok a csatát. Viszont végre jött egy nagyszerű akció: a Nagy Kornélt két kézzel meglökő Michal Jurecki két percre kiszállt, Nagy László pedig gyorsan kihasználta. A túloldalon sem sokat kellett várni az első kisbüntetésre, Lékai Máté szabálytalankodott feleslegesen. A labdaszerzés azonban öt az ötben is sikerült, Iváncsik Gergő lerohanás végén pedig betalált. Megérkezett a pályára a 9. percig „jegelt” Karol Bielecki is, és egy életerős lövéssel vétette észre magát. Nálunk jött Császár irányítani, ám Harsányi Gergely rossz ejtése után Michal Kubisztal egyenlített. 3–3

11–15. perc: Türelmesebb tempóra váltottunk, és Iváncsik Gergő ott is maradt üresen a szélen, akárcsak a túloldalon Krzysztof Lijewski előnyben. Slawomir Szmal sajnos kezdett belejönni, és a lengyelek először találták meg Bartosz Jureckit beállóban, aki – szintén először – vezetést szerzett az ellennek, majd Lijewski meg is toldotta azt kettőre. 4–6

16–20. perc: Lerohanás után Harsányi törte meg a 3–0-s lengyel sorozatot. A védekezéssel továbbra sem volt gond, és Iváncsikra továbbra is lehetett számítani szélről is. A lengyeleknek nem volt jó hír, hogy Michal Jurecki összeszedte a második kiállítását is, amit viszont elsőre nem sikerült kihasználni, mert Iváncsik labdája lepattant a lécről, viszont a védekezés továbbra is működött. 6–6

21–25. perc: Nagy Kornél malacos góljával újra itt volt az előny. A lengyelek beragadtak hat gólnál, miután Mikler jól védett, ám ezt a technikai hibák miatt nem igazán sikerült kihasználni. Bartosz Jurecki volt az beállóból, akit nem tudott a védelem tartani, ám Mocsai Tamás jó ütemben lőtt át, Putics lövése viszont mellé szállt. 8–7

VÉLEMÉNYEK

„Nagyon boldog vagyok, hogy a csapat ilyen nagyszerűen teljesített, ez is azt mutatja, hogy ez egy baráti társaság, amelynek a tagjai a pályán is meghalnak egymásért. Ma is kisegítettük egymást, a védekezés szenzációs volt, Mikler Roli fantasztikusan védett hátul. Ilyen alapokkal tudtunk sok könnyű gólt lőni, és úgy gondolom, hogy ezúttal rendkívül türelmesen és intelligensen játszottunk" – mondta a csapatkapitány, Harsányi Gergely a lengyelek elleni siker után.

„Készültünk erre a meccsre, az életünk árán is meg akartuk nyerni. Örülök neki, hogy a védekezés és a kapusteljesítmény összeállt, és ezen múlik igazából. Nagyon boldog vagyok, nagyon örülök a győzelemnek" – mondta a meccs után Zubai Szabolcs, a válogatott beállója.

„Ismerem a dánokat, két évig ott játszottam, sokat tanultam tőlük, amit tudok majd hasznosítani ellenük. Nem készülünk senki ellen külön a dán csapatból, tagjai csapatként erősek, csapatként kell felvennünk velük a harcot” – mondta a találkozón öt gólig jutó Császár Gábor.

26–30. perc:Harsányi higgadt hetese után a T betű is lekerült – a meccs során először – a zsűriasztalra, Michael Biegler időkérése után viszont Nagy Lászlónak érkezett a lengyel bejátszás, a gyors indulás eredményessége azonban Szmal miatt meghiúsult. Bielecki pattintott lövéssel meglepte Miklert, amire viszont Császár brutális kapufás bombával reagált. Bartlomiej Jaszka higanymozgású betörését kapusunknak csak majdnem sikerült védenie, a hajrá Mocsai Lajos időkérése után következett: a félidő nagy Szmal-védéssel és fölé szálló lengyel bombával zárult. 10–9

2. FÉLIDŐ

31–35. perc: A második játékrész Nagy László góljával indult balátlövőből (!), a második kísérlete viszont mellé ment, igaz, Jaszkáé is a túloldalon. A védekezésre továbbra sem lehetett panasz, Miklernek is könnyebben ment így a védés. A lengyelek bele-belehibázgattak támadásaikba, még egyik legjobbjuk, Bartosz Jurecki kezéből is kicsúszott a labda, amit Iváncsik lerohanás végén meg is büntetett. Orzechowskit is átjárhatta az adrenalin, túlzottan is, amikor fölé vágta a jogosan megítélt hetest. 12–9

36–40. perc: Harsányit két percre elveszítette a magyar csapat, Adam Wisniewski hat perc után meg is szerezte az első lengyel gólt a játékrészben. Épp vele szemben Nagy Laci hetest harcolt ki, Császár dobását viszont spárgával hárította Szmal. Nulla eggyel megúsztuk a hátrányt, majd Putics köszönt be a bal felsőben nyugisan posztoló póknak. Wisniewski megmutatta, hogy átlövésből is képes nagyot alkotni, Nagy László azonban jelezte, hogy ez azért mégiscsak az ő védjegye. Felpörgött a magyar csapat, Mikler újabb védése, majd Császár és Iváncsik gólja után már öt gól volt a magyar előny. 16–11

41–45. perc: Biegler időkérése szerencsére nem használt, a fehér mezesek következő két támadása is eredménytelenül zárult, sőt a harmadik is, Iváncsik utóbbi után szerzett is egy indításgólt. Az újabb ötperces lengyel gólcsendnek Bartosz Jurecki vetett végett. Mocsai Lajos leültette Nagy Lacit pihentetni, így Mocsai Tamással és Puticcsal támadtunk átlövőben. Mikler hiába védett nagyot, Grabarczyk négyre hozta fel a lengyeleket. 17–13

46–50. perc:Szöllősi Szabolcs megszerezte az első gólját a mérkőzésen, miközben Mikler lassan átment parádés kategóriába, és Császár is próbálkozott - egy takarásból elengedett pazar átlövéssel. A lengyelek közül egyedül Wisniewskinek és Bartosz Jureckinek – utóbbi kétszer is betalált – ment jól ezekben a percekben, ám kettejük gólja között Mocsai is villant egyet. A lengyel kapuba érkezett Marcin Wichary, ám mindkét szélsőnk, előbb Iváncsik, majd Harsányi is látványos góllal igyekezett tenni róla, hogy ne legyen igazán önbizalma. 22–16

51–55. perc:Kubisztal gólja vezette fel az utolsó tíz percet, Wicharynak pedig megvolt az első védése, azonban Harsányi zseniálisan meglátta, hogy el lehet még ütni a labdát a hatos felett, és az akrobatikus mozdulat után Szöllősi tett róla, hogy tovább lohassza a lengyel lendületet. Kubisztal újabb átlövést vert be, Putics viszont újabb kipattanót szedett össze, s tartotta a különbséget. Mikler sokadik védésével járult hozzá az egyre tetszetősebb magyar teljesítményhez, amelynek összképéhez Mocsai is újra hozzátett. 25–18

56–60. perc: Szmal visszajött az utolsó öt percre, de talán már ő sem hitte, hogy innét még meglehet a meccs, pláne Császár újabb fantasztikus átlövése után. Nyolcgólos hátrányban gyakorlatilag megadták magukat a lengyelek, lehetett tehát növelni az előnyt, Szöllősi meg is tette. Michal Jurecki szomorúan konstatálta, hogy megszerezte az első gólját, de ez még szépségtapasznak sem volt jó. A magyar válogatott 27–19-es győzelemmel jutott be a negyeddöntőbe!

A találkozó legjobbjának Mikler Rolandot választották.

Élet-halál küzdelem volt ez - Mikler Roland



Nem szabad itt megállnunk - Császár Gábor

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

23. FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, SPANYOLORSZÁG
NYOLCADDÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–LENGYELORSZÁG 27–19 (10–9)
Barcelona, 5000 néző. Vezette: Geipel, Helbig (németek)
MAGYARORSZÁG: MIKLER – Harsányi G. 3 (1), NAGY L. 3, Lékai, Zubai, Nagy K. 2, IVÁNCSIK G. 6. Cs: SCHUCH, CSÁSZÁR 5, Mocsai 3, Putics 2, Krivokapics, SZÖLLŐSI SZ. 3
LENGYELORSZÁG: Szmal – Orzechowski 1 (1), K. Lijewski 2, Kubisztal 3, B. JURECKI 5, M. Jurecki 1, Wisniewski 3. Cs: Wichary (kapus), Jaszka 1, Bielecki 2, Grabarczyk 1, Bartczak, M. Lijewski, Syprzak
Az eredmény alakulása. 9. perc: 3–1. 12. p.: 4–4. 16. p.: 4–6. 21. p.: 7–6. 27. p.: 9–7. 34. p.: 12–9. 41. p.: 16–11. 48. p.: 20–14. 56. p.: 26–18
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 3/1
MESTERMÉRLEG
MOCSAI LAJOS: – A védekezés volt a siker alapja, a lengyelek Bundesliga-kulcsembereit három-öt gólon tudtuk tartani. Kezünkben tartottuk a meccset, belekényszerítettük őket a gyors lövésekbe, nagyszerű kapusteljesítménnyel, remek védekezéssel sikerült indításgólokat is szereznünk. A folyamatos cserékkel sikerült frissen tartanunk a védelmet, nem őrlődtünk fel a nagytestű lengyelek ellen, és a támadásaink egyre hatékonyabbak lettek. Próbálkoztak emberfogással is, de az öt-öt elleni játékban a középre állítással úgy szét tudtuk húzni a pályát, ahogy szerettük volna, és ezáltal megnyertük ezt a nagyon fontos mérkőzést. Óriási csata volt, és nagy siker ez a nyolc közé jutás a magyar kézilabda számára
A további eredményeket és az ágrajzot itt találja!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik