A szerbeknek vb-döntőt ért az első félidei játék

Vágólapra másolva!
2013.12.20. 17:57
null
A szerbek nagyon simán nyertek (Fotó: Imago)
A házigazda szerb válogatott 24–18-ra nyert Lengyelország ellen a női kézilabda-világbajnokság elődöntőjében. A másik ágon Brazília és Dánia küzd meg egymással péntek este a döntőbe jutásért.

 

Az új rekordot hozó, 18 326 néző előtt lassan kezdtek a csapatok, rengeteg pontatlanság után a 7. percig csupán egy-egy gól esett, a szerbek azonban ezt követően Lekics nagyszerű megoldásainak köszönhetően szinte állva hagyták a vendégeket.

5–2-es szerb vezetés után ugyan villámgyorsan visszajöttek egyre a lengyelek Niedzwiedz lerohanásával, ezután azonban kilencperces gólcsend következett a részükről, Tomasevics parádés formában védett, miközben elöl Cvijics értékesítette a jobbnál jobb bejátszásokat. A beálló négy, Lekics öt gólig jutott az első harminc perc során, így a 22. percre már 11–4-re mentek a szerbek.

Két lengyel gól (6–12) után Tomasevics helyére Riszovics állt be a hazai kapuba, a félidőig hátralévő hat percben pedig lehúzta a rolót, így hiába szereztek csak két gólt ebben az időszakban a szerbek, a szünetre így is gyakorlatilag eldöntötték a továbbjutás kérdését (6–14). Érdekesség, hogy az első harminc percben egyik szerb átlövőnek sem ment, Damjanovics öt lövésből csak egyszer talált be, de Popovics is csak egyig jutott.

A második félidőben tovább tartott a lengyelek szenvedése, Lekics újabb találata után a 37. percben már 17–6-ra vezettek a szerbek. Jochymek 14 perces gólcsendet tört meg, a házigazdának azonban még az is belefért, hogy Lekics, Ognjenovics, Tomasevics és Damjanovics is lemenjen az utolsó negyedórára (11–20).

A cserék ellen a félidőben beálló Szwed révén megkezdte a felzárkózást a vendégcsapat, hatnál közelebb azonban még hetesből sem tudtak felzárkózni (16–22).

Sőt Lekics dupla, Zsivkovics szimpla hátrányból is betalált a végén, a szerbek pedig végül 24–18-ra nyertek, de a valós különbség ennél jóval nagyobb volt.

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG 2013 (SZERBIA)
ELŐDÖNTŐ
Lengyelország–Szerbia 18–24 (6–14)
Belgrád, 18 326 néző
Lengyelország: Szwed 4, Niedzwiedz, Koniuszaniec, Kulwinska, Semeniuk 2-2, Siodmiak, Grzyb, Kudlacz, Wojtas, Stasiak, Jochymek 1-1
Szerbia: Lekics 8, Cvijics 5, Damjanovics 4, Zsivkovics, Ognjenovics 2-2, Popovics, Erics, Niszavics 1-1

A MÁSIK ELŐDÖNTŐBEN
BRAZÍLIA–DÁNIA 27–21 (14–10)

A döntőben: Brazília–Szerbia, dec. 22., 17.15
A 3. helyért: Dánia–Lengyelország, dec. 22., 14.30

PERCRŐL PERCRE

60. Véget ért a mérkőzés. DÖNTŐBEN A SZERBEK!
60.
Még egy kis bohóckodás a végére, újabb gól nincs.
60. Még egy szépítés, Koniuszaniec. 18–24
59. Zsivkovics hátrányból is eredményes, 17–24.
58. Szwed hetese már bemegy. 17–23
58. Lekics megszerzi a nyolcadik gólját is, ezúttal kettős hátrányból... 16–23

58.
Az újabb Semeniuk-hetest védett Tomasevics.
58.
Damjanovics újabb lövését Gapska védte, Krpezs pedig két percet kap a túloldalon.

57. Damjanovicsot blokkolják passzívnál, időt kértek a szerbek.
56. Semeniuk átejti Tomasevicset. 16–22
56. Byzdra hetest harcolt ki, és két percet Popovicsnak.
55.
Siodmiak és Zsivkovics sem talált be.
54. Lekics beállóból gyorsan be is talál. 15–22
54.
Szwedet blokkolják, jön vissza Tomasevics és Damjanovics is.
53.
Jön vissza Lekics és Ognjenovics is a szerbeknél, Zsivkovics lövését védi Gapska.
53. Szwed hatra hozza fel övéit. 15–21
52.
Rajovics helyzetbe került, de ettől megijedt.
52. Időt kérnek a szerbek.
52.
Byzdra oldalról próbálta becsapni, Riszovicsot. Nem sikerült.
51.
Popovics lövését Gapska védte, Szwedét a léc.
50. Szwed indulásból óriási gólt lőtt a bal felsőbe. 14–21
49.
Wojtas próbálkozása a kapufán halt el, Liscsevicsét hárították, Riszovics pedig újabb védést mutat be.

48. Niszavics
lövése becsúszik, 13–21.
47. A lengyelek második góljukat is megszerzik hátrányból, Szwed-Orneborg. 13–20
46. Koniuszaniec szépít. 12–20
46. Kapuscsere mindkét oldalon, majd labdavesztés is.
46. Niedzwiedz még két percet is kapott.
46. Damjanovics betör, és a bal felsőbe lő. 11–20
45. Damjanovics átlövése beakad, Semeniuk-Olchawa átlövése a bal alsóban kötött ki. 11–19
44. Wojtas lövését még védik, de Kulwinska ismétléséből megvan a 10. lengyel gól. 10–18
43.
Lekicset blokkolták.
42. Kiegészültek a szerbek, Niedzwiedz viszont beállóból szépít. 9–18
41.
Kudlacz belement.
41. Damjanovics, mikor máskor, 8–18.
40.
Emberelőnyben is eladják a lengyelek.
40. Ognjenovics földre viszi ellenfelét, gyönyörű akció, csak nem ebben a sportban, két perc.
39. Kudlacz lövése Cvijics kezéről pattant be. 8–17
38. Lekics belement, Jochymek pedig megtöri a 14 perces lengyel csendet. 8–17
37.
Szwed lövését a bal oldali kapufa hárította.
36.
Cvijics lefüleli a belőtt passzt, marad a lengyeleknél.
36. Lengyel időkérés.
36. Byzdra is gyarapítja a labdaeladások számát, Lekics pedig 7 méterről a bal alsóba lőtt. 6–17
35.
Kudlacz lövését is védte Tomasevics, de Cvijics ziccere is kimaradt.
34. Cvijics beállóból nem kegyelmez, közte tíz. 6–16
33.
Szwed-Orneborg a jobb szélről a léc fölé lőtt.
33. Zsivkovics most visszahúzza a bal felsőbe. 6–15
32.
Zsivkovics passzívnál lő, de könnyű zsákmány Wysokinka. Koniuszaniec viszont rálép a vonalra.
31.
Kudlacz lőtt mellé.
31. Folytatódik a mérkőzés.

30. Véget ért az első félidő.
30.
Időn túli, Wojtas egy méterrel fölé lőtt.
30.
Zsivkovics lövését most a kapus védte, de megint maradt a szerbeknél, Cvijics pedig rálépett a vonalra.
30. Zivkovicsot blokkolják ugyan, de marad a szerbeknél, akik időt kérnek.
29.
Riszovics átlőhetetlen, Siodmiaknak sem ment.
28. Riszovics Niedzwiedz lövését is védte, eddig még hibátlan, Cvijics pedig újabb ziccert értékesít. 6–14
27. Cvijics harcolt ki hetest Kulwinskáról, Lekics pedig a kapus lába között a hálóba pattintott. 6–13
26.
Damjanovics ágyúz ismét a léc fölé, Niedzwiedz átlövését viszont védte Riszovics.
25.
Migala próbálta a jobb szélről átejteni Riszovicsot, siker nélkül.
25.
Kapuscsere a szerbeknél is, Riszovics jön, Krpezs kihagyja a helyzetet, de Grzyb ellépi.
24. Lekics bejátszása után Cvijics újra betalál, de Stasiak lövése is becsorog. 6–12
23. Kulwinska megtöri a lengyel gólcsendet, jobb kettőben tört be. 5–11
22. Lekics könnyedén avatja fel az új kapust. 4–11
22.
Kapuscsere a lengyeleknél, Wysokinka jön a lengyeleknél, Grzyb szélső próbálkozását viszont Tomasevics védte.
21. Lekics indult meg középen, majd 7 méterről a kapuba lőtt. 4–10
20.
Siodmiak átlövését is védte Tomasevics.
20. Lengyel belemenés Kudlacztól, Cvijics újabb ziccere pedig már nem marad ki. 4–9
19.
Cvijics ziccert ront, lengyel kapufa, majd rossz passz Lekicstől.
18.
Damjanovics támadóhibája után Wojtas 9-ről, talpról lő, Tomasevics viszont véd.
17.
Rossz passz a lengyeleknél, jöhetnek a szerbek.
17. Időt kértek a lengyelek.
17. Cvijics először kapott labdát, majd beállóból a bal alsóba lőtt. 4–8
16.
Niedzwiedz átlövését védte Tomasevics.
15. Wojtas kapufája után, Koniuszaniec is dob egyet, Lekics pedig Wojtas mellett ellőve a kapuba talált. 4–7
14. Lekics bejátszása után Ognjenovics került ziccerbe, és nem is rontott. 4–6
14. Wojtas 9 méterről szépít, Niedzwiedz pedig lerohanásból. 4–5
13. Lekics rohan, már 2–5.
13.
Wojtas átlövését majd Koniuszaniec szélső próbálkozását is védte Tomasevics.
12. Grzyb kínaiból mellé lőtt, Ognjenovics viszont a bal szélről a bal felsőbe talált. 2–4
11.
Damnjanovics bombáját a jobb kapufa töve védte.
10. Popovics átlövése a léc alá zúgott, Niedzwiedz ziccerét viszont védte a szerb kapus. 2–3
9. Damjanovics lövése az oldalhálóban kötött ki, Siodmiak betörésből viszont a bal felsőbe lőtt. 2–2
8. Két lengyel kapufa után Erics lövése Gapskáról pattant a kapuba. 1–2
7.
Niedzwiedz vonalra lépett, Damjanovics ziccerben viszont fölé tüzelt.
7.
Krpezs jobb kettőben tört be, de nem tudott a kapuba lőni.
6.
Siodmiak lövése középre, Tomasevics köszönte szépen.
5.
Damjanovics gyenge lövése után jöhetnek a lengyelek.
5. Niedzwiedz ment torokra, jutalma két perc pihenő a padon.
4. Van viszont lengyel, Grzyb a bal szélről a rövidbe lőtt. 1–1
4.
Popovics bejbe lőtte Siodmiakot, aki gyorsan le is ment, de a passzív után nincs újabb gól.
3.
Tomasevics bemutatja első (könnyű) védését, de Cvijics próbálkozása sem okozott gondot Gapskának.
2. Egy laza másfél perces támadás végén Damjanovics átlövésből a jobb alsóba lőtt. 1–0
1. A szerbek kezdték a meccset.
Felcsendültek a himnuszok, pillanatokon belül elkezdődik a mérkőzés.

A MÉRKŐZÉS ELŐTT

Házigazdaként legutóbb – 2005-ben – Oroszország tudott vb-t nyerni, Lekicsék most abban reménykednek, megismételhetik azt az eredményt. Ha a norvégok kiejtéséből indulunk ki, akkor nem is lenne olyan meglepő a végső sikerük. A negyeddöntőjük alkalmával egyébként világrekord született, ugyanis 16028 néző szurkolt a Kombank Arénában, de a szerbek remélik, ez a szám még tovább növelhető.

Szerbia Jugoszláviaként ért el sikereket, legutóbb 2001-ben lett dobogós, összesen pedig négyszer játszhatott döntőt, míg Lengyelország abszolút újonc ebben a magasságban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik