Keményen megküzdött az ETO a győri sikerért

Vágólapra másolva!
2009.11.01. 18:52
Címkék
A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában hazai pályán nehéz, fordulatos találkozón egy góllal bizonyult jobbnak a spanyol S.D. Ixakonál. A győriek első győzelmüket aratták, a spanyolok második vereségüket szenvedték el.

 

Pálinger Katalinnak az utolsó másodpercekben is akadt bravúrja (Fotó: Farkas József-NS-archív)
Pálinger Katalinnak az utolsó másodpercekben is akadt bravúrja (Fotó: Farkas József-NS-archív)
 PÁLINGER KATALIN: ROSSZ JÁTÉKKAL IS TUDTUNK NYERNI
 „A második félidő elején mutatott játékunkban benne volt, hogy megtörtük az ellenfelet - nyilatkozta a lefújást köbvetően Pálinger Katalain a mérkőzést közvetítő tévé stábjának -, de ez a spanyol csapat nem arról híres, hogy feladná a meccseket. Sok buta, elkerülhető gólt kaptunk, nem jól védekeztünk, pedig készültünk a beugrálós játékukra. De nem volt jó a kapus-védő kapcsolat, a folytatásban többet várok magamtól és a védőktől is. Az utolsó spanyol lövésnél a másik irányba mentem, ott sem igazán kaptam segítséget a védőktől, de még visszaértem és ujjheggyel bele tudtam nyúlni a lövésbe. A mai találkozó pozitívuma, hogy rossz játékkal is tudunk nyerni."

Mindkét együttes, az előző kiírásban BL-döntőig jutó győriek, illetve az EHF-kupában címvédő spanyol együttes vereséggel mutatkozott be a csoportkörben – a Győr az orosz Zvenyigorod vendégeként kapott ki öttel, a spanyolok otthon a román Valceától hárommal –, így a találkozó tétje nem kisebb volt, mint az: egy második vereséggel a vesztes igen messze, hogy azt ne mondjuk, már-már elérhetetlen távolságba került volna a továbbjutástól. Különösen igaznak bizonyult ez Konkoly Csaba gárdájának esetében, amely hazai környezetben léphetett pályára ezúttal.

Kapkodva kezdett mindkét együttes, öt kihagyott – a kapusok által védett – helyzettel indult a mérkőzés, hogy Kovacsics Anikó góljával a győriek szerezzenek előnyt. A fiatal klasszis ziccerig tört be a spanyol falba, és nem kegyelmezett. A vendégek azonban egyenlítettek - büntetőből -, a játék menete pedig ez maradt a következő menetre. Vezetéshez jutott a Győr, amellyel a spanyolok mindig egyenlítő góllal válaszoltak. Kifejezetten gyors volt a tempó, a befejezésekig is gyorsan eljutottak a felek támadásban, de a gólpárbajt később megint megszakította egy kis gólcsend.

 NEMZETKÖZI KUPÁK
EHF-KUPA
FTC–RANDERS (DÁN) 25–30 (13–14)
KEK
DVSC–OLOMOUC (CSEH) 39–27 (20–14)
(Magyar érdekeltségű vasárnapi eredmények.)

A 19. percben Mayer Szabina találatánál fordulatot sejthettünk: kétgólos előnybe került a Győr, először a találkozón. Ám a spanyolok gólerős, átlövésben és betörésben tarthatatlannak bizonyuló átlövője, Nerli Carla Alberto duplával egalizált.

Sőt, nem sokkal később ugyanő egy ziccert értékesített, a találkozón először vezettek a vendégek, Konkoly Csaba rögtön ki is kérte az idejét. A győri tréner igen idegesen osztotta utasításait.

 MESTERMÉRLEG

Konkoly Csaba: – Támadási hibáinkkal és ezekből fakadó védekezési gondjainkkal saját dolgunkat nehezítettük meg. Temérdek labdát eladtunk, és csak a hajrában szedtük össze magunkat. A BL-ben jobb játék kell.

Martin Ambros: – A jegyzőkönyvben a kiállítások aránya mindennél többet mond. A játékvezetők szinte megnyerették a meccset a hazaiakkal, s ez idegen a sport, a tisztességes küzdelem szellemétől.

Ennek eredményeként Kovacsics megint bátran tört be, majd Katarina Mraviková is eredményes tudott lenni, visszavette a vezetést a Győr, amelyet meg is tudott őrizni a szünetig.

A szünet után ismét egyenlítettek a spanyolok - ki más, megint Alberto vállalta magára ezt a szerepet -, ám utána a támadásban kiválóan teljesítő, gyorsan, pontosan és fegyelmezetten játszó hazaiak meg tudtak lépni. Folyamatosan nőtt az előnyük, mígnem a 40. percben már 21–16-ot mutatott az eredményjelző. A nehezen megszerzett, jelentősnek is mondható előny azonban elkényelmesítette a hazaiakat, akikből mindez igen sok erőt is kivett. Így történhetett meg, hogy a spanyolok hat perc alatt 5–0-s részeredménnyel megint csak egyenlíteni tudtak, pedig két percig emberhátrányban is játszaniuk kellett.

A megnyertnek tűnő találkozó ismét kétesélyes lett. Bár Aurelia Bradeanu találatával a Győr felébredt, a hajrában már spanyoloknál volt az előny, amely kettőre is nőtt. Akkor azonban Kovacics biztos kézzel értékesített két büntetőt, majd miután a második spanyol játékosnak is fel kellett mutatni a piros lapot harmadik kiállítását követően Simona Spiridon beállóból győzelmet érő gólt szerzett. Igaz, nagyon kellett a sikerhez, hogy az utolsó spanyol támadásnál, a vendégek utolsó bombáját Pálinger Katalin a kapufára tolta másodpercekkel a vége előtt.

BAJNOKOK LIGÁJA, NŐK, C-CSOPORT, 2. FORDULÓ 
GYŐRI AUDI ETO KC–SD ITXAKO (SPANYOL) 29–28 (14–13)
Győr, 1800 néző. V: Mazelka, Gatedis (litvánok)
GYŐR: PÁLINGER – MRAVIKOVÁ 5, Hornyák 3, Kovacsics 7 (5), Spiridon 2, Amorim 1, VÉRTEN 5. Csere: Tomori 1, MAYER 2, BRADEANU 3, Szegedi. Edző: Konkoly Csaba
ITXAKO: NAVARRO – Berenguel, P. Pinedo 2, AGUILAR 6, Craciun 2, ALBERTO 8 (2), E. Pinedo 2. Csere: Van der Wall (kapus), Fernandez 1, Barno 1, Alonso 2 (2), Pena 3, Egozque 1. Edző: Ambrus Martin
Az eredmény alakulása. 5. p.: 2–2. 12. p.: 5–5. 16. p.: 7–5. 23. p.: 9–10. 14. p.: 11–10. 29. p.: 13–13. 35. p.: 16–14. 40. p.: 21–16. 46. p.: 21–21. 50. p.: 24–23. 56. p..: 25–27. 58. p.: 28–28
Kiállítások: 4, ill. 16 perc
Hétméteresek: 7/5, ill. 5/4
A csoport másik vasárnapi eredménye: Valcea (román)–Zvenyigorod (orosz) 31–27 (18–16)
 AZ ÁLLÁS
1. C.S. Oltchim Rm. Valcea   2 2 0 0 58-51   7 4
2. Zvezda Zvenyigorod  2 1 0 1 61-60  1 2
3. Györi AUDI ETO KC  2 1 0 1 58-62  -4 2
4. S.D. Itxako  2 0 0 2 52-56  -4 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik