T. M. 2019.10.13 18:37 Frissítve: 2019.10.13 18:40

FTC: Ebből a vereségből sok erőt tudunk meríteni – Klujber

Mint arról korábban beszámoltunk, az FTC-Rail Cargo Hungaria második mérkőzését is elveszítette a női kézilabda Bajnokok Ligájában. A ferencvárosi játékosok közül a 12 gólt dobó Klujber Katrin, továbbá a csapatkapitány, Kovacsics Anikó, valamint Háfra Noémi nyilatkozott az NSO Tv stábjának.

Az elején nagyon nehezen pörögtünk fel, majd utána tudtunk vezetni négy góllal is, ám azt gondolom, hogy kicsit ki is vett belőlünk az előny kidolgozása, és el is fáradtunk. Az ellenfélnek nagyon sok embere volt, több cserelehetőséggel, és tudott frissíteni nyilatkozta Háfra Noémi.

A Ferencváros csapatkapitánya, Kovacsics Anikó szerint az első félidő első fele sikerült a legjobban, de ő is kiemelte, hogy a csapat elfáradt. A mérkőzésen parádésan kézilabdázó, 12 gólt szerző Klujber Katrin is hasonlóan vélekedett.

Az első húsz perc nagyon jól sikerült, vezettünk is, majd utána kicsit kiengedtünk, ezt így nem lehet. A végére némiképp elfáradtunk, valamint a védekezésünk szétcsúszott. Ebből a meccsből sokat tudunk meríteni, főleg azzal, ahogy küzdöttünk. A jövő héten mindenképpen győzni szeretnénk.

Az EHF szakírói a BL kezdete előtt különféleképp rangsorolta a csapatokat, a Ferencvárost pedig a legtöbb fiatal tehetséget felvonultató együttesek közé sorolták. Videónkból az is kiderül, hogy Kovacsics Anikónak mennyire van nehéz dolga a fiatalokkal.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
A-CSOPORT

FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–METZ HANDBALL (francia) 28–34 (16–20)
Érd, 2050 néző. V: Opava, Valek (csehek)
FTC: Bíró B . – LUKÁCS V. 4, KLUJBER 12 (5), Kovacsics 4, Snelder, Háfra N. 3, Schatzl Nadine. Csere: Szemerey (kapus), Csiszár-Szekeres, Pásztor N. 1, Christensen 1, Debreczeni-Klivinyi, Márton G. 1, Mészáros R., Tóth N. 2. Edző: Elek Gábor
METZ: KAPITANOVIC – Flippes 3, Burgaard 2, ZAADI 6, N'Gouan 2, Nocandy 1, Maubon 2. Csere: Glauser (kapus), PEREDERIJ 5, KANOR 4, Houette 2, Sajka 5 (2), Luciano 2. Edző: Emmanuel Mayonnade
Az eredmény alakulása. 4. perc: 1–3. 9. p.: 4–3. 11. p.: 4–5. 16. p.: 9–6. 20. p.: 13–9. 22. p.: 13–11. 25. p.: 14–15. 34. p.: 18–21. 40. p.: 18–25. 46. p.: 22–26. 50. p.: 24–27. 54. p.: 28–30
Kiállítások: 12, ill. 8 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor:
– Nagyon jó első húsz percet produkáltunk, ám sajnos ez a második meccsünk, amelyen ha meg kell bontanom a csapatot, akkor látványosan összeesik. A második sorunk nem volt egyenrangú a Metzével. Az első félidőben tizenhárom kilences vezetés után borzasztó percek következtek. Pozitív, hogy a második félidőben fel tudtunk zárkózni két gólra, de a végére elfogytunk. Borzasztó kimondani, ám jobb csapattól kaptunk ki.
Emmanuel Mayonnade: – Természetesen elégedett vagyok a győzelemmel, hiszen nehéz nyerni a Ferencváros otthonában, ráadásul az FTC az egyik kedvenc csapatom. Sajnálom a kapusunk sérülését, a napokban kiderül, mekkora a baj.

2019.11.10 16:09:01

Kézilabda R. Gy.

A végén nagyon feljöttek a norvégok, de így is maradt egy gól az előnyből.

2019.11.17 14:23:39

Kézilabda B. L.

A második játékrészben időnként már a védekezés is előkerült, a győzelem nem forgott veszélyben.

2019.11.16 13:20:57

Kézilabda T. D.

Remek eredmény az iksz, ám ha nincs a 12 perces gólcsend, nem csak egy pontot visz a középdöntőbe az FTC.

2019.09.25 17:45:02

Kézilabda nemzetisport.hu

A magyar válogatott a C-csoportban Romániával, Montenegróval és Spanyolországgal is megküzd.