nemzetisport.hu 2019.10.03 16:31 Frissítve: 2019.10.03 17:06

Női kézi BL: a Győr kettő, az FTC egy rangsor élén az EHF-nél

Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) szakírói a pénteken induló női Bajnokok Ligája-idény előtt több szempont szerint is rangsorolták a főtábla csapatait. A listák közül kettőt a címvédő Győri ETO, egyet a másik magyar résztvevő, a Ferencváros vezet.

 

Több rangsort is a címvédő Győr vezet az új idény rajtja előtt (Fotó: Nemzeti Sport)

A tapasztalat – egyéni és csapatszinten – kétségkívül fontos szempont, amikor a Bajnokok Ligájára gondolunk. Nem meglepő, hogy ilyen tekintetben a legutóbbi három kiírást megnyerő Győrt tették az élre az EHF-nél, ráadásul az ETO a nyáron olyan rutinos játékosokkal erősített, mint a négyszeres BL-győztes Katarina Bulatovics, az Európa-bajnok Béatrice Edwige és Estelle Nze Minko vagy éppen az olimpiai bajnok Amanda Kurtovic.

A Győr mögött a sok nagy csatát megélt orosz válogatott játékosok egész sorát felvonultató, Ambros Martín által edzett Rosztov-Don áll a második helyen ebben az összevetésben. Nem túlzás kijelenteni, hogy az orosz csapat lesz a Győr egyik legnagyobb kihívója az új idényben is. A több tapasztalt válogatottat hazacsábító Buducsnoszt került a harmadik pozícióba, míg érdekes módon a három BL-győztest (Ann Grete Nörgaard, Asma Elghaoui, Mireya González) igazoló román Valcea a negyedikre.

Ami a támadó potenciált illeti, itt is a címvédő Győr lett az első, amely Danyi Gáborral egy másfajta, gyors kézilabdát kezdett el játszani az előző idényben, és bár fontos tagok hagyták el a csapatot (elég csak, ha Nycke Grootra gondolunk), a maradók és érkezők kellő garanciát jelentenek a stílus hatékony folytatására és tökéletesítésére. Ebben az összevetésben szintén a Rosztov került a második helyre, míg a tíz játékosát lecserélő, és azóta edzőjét is elveszítő CSM Bucuresti a harmadikra. Kétségtelen, hogy Cristina Neagu visszatérése sokat lendíthet a román sztárcsapaton.

A legjobban védekező csapatok rangsorát a Dragan Adzsics edzette Buducsnoszt vezeti, amely mindig is híres volt a keménységéről, és még ha a Moracsa-csarnok már nem is számít olyan oroszlánbarlangnak, mint régebben, a Podgorica újra igen kellemetlen feladat elé állíthatja a legjobbakat is. Az EHF szakírói ezen a listán a Rosztovot is betették a Győr elé.

Érdekes megközelítés a csapatokban szereplő tehetséges fiatalok összevetése. Nos, itt az elmúlt négy évben egyaránt a negyeddöntőben elvérző Ferencváros került az első helyre. A már a felnőttválogatottban is egyre markánsabb teljesítményre képes Háfra Noémit és Klujber Katrint külön is kiemelik, csakúgy mint a szélső Márton Grétát. A következő évek nagy kérdése, hogy sikerül-e megtartania legnagyobb értékeit a Fradinak, és a segítségükkel összejön-e az áttörés. A másodikként rangsorolt Metzben a távozó Edwige és Gnonsiane Niombla hiányában, valamint Xenia Smits sérülését követően még inkább előtérbe kerülhetnek a csapat olyan fiatal tehetségei, mint amilyen Méline Nocandy vagy Orlane Kanor. A harmadik Buducsnosztban Adzsics már a montenegrói válogatott következő generációját (Djurdjina Jaukovics, Tatjana Brnovics, Ema Ramuszovics) is neveli.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, 2019–2020
A LEGTAPASZTALTABB CSAPATOK

1. Győri Audi ETO
2. Rosztov-Don (orosz)
3. Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)
4. Ramnicu Valcea (román)
5. Metz (francia)
6. Esbjerg (dán)

A LEGJOBBAN TÁMADÓ CSAPATOK
1. Győri Audi ETO
2. Rosztov-Don (orosz)
3. CSM Bucuresti (román)
4. Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)
5. Metz (francia)

A LEGJOBBAN VÉDEKEZŐ CSAPATOK
1. Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)
2. Rosztov-Don (orosz)
3. Győri Audi ETO
4. Metz (francia)
5. CSM Bucuresti (román)

A LEGTÖBB TEHETSÉGES FIATALLAL RENDELKEZŐ CSAPATOK
1. FTC-Rail Cargo Hungaria
2. Metz (francia)
3. Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)
4. Podravka Vegeta (horvát)
5. Sävehof (svéd)

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ
A-CSOPORT
Szombat, 19.15:
Vipers Kristiansand (norvég)–FTC-Rail Cargo Hungaria (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
D-CSOPORT
Vasárnap, 17.00:
Győri Audi ETO KC–IK Sävehof (svéd) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

2019.10.13 12:26:40

Kézilabda R. Gy.

46 gólt szerzett az ETO BL-csoportjának selejtezőből érkező ellenfele ellen.

2019.10.13 12:40:10

Kézilabda H. D.

Radivojevics 8, Bánhidi 11 góllal zárt • Carlos Pastor csapata 35–28-ra legyőzte az Aalborgot.

2019.10.13 13:02:56

Kézilabda T. D.

A Porto csak az elején vezetett – Petar Nenadics, Sterbik Árpád és Andreas Nilsson parádézott.

2019.10.13 12:26:40

Kézilabda B. Á.

Hiába vezetett már néggyel is a magyar csapat az első félidőben, nem volt reális esélye a győzelemre.

2019.10.05 13:44:57

Kézilabda B. L.

A Sävehof az első félidőben még többször vissza tudott kapaszkodni, a végére kinyílt az olló.