Férfi kézilabda NB I: rendkívül szoros mérkőzésen nyert a Szeged Csurgón

2010.03.02. 19:22
null
<p>Andjelkovicsék majdnem elhasaltak </p><p>Csurgón (Fotó: Mirkó István – NS-archív)</p>
Címkék
A f&eacute;rfi k&eacute;zilabda NB I 22. fordul&oacute;j&aacute;ban a Pick Szeged rettenetesen megszenvedett a Csurg&oacute; otthon&aacute;ban, &eacute;s mind&ouml;ssze egy g&oacute;llal, 33&ndash;32-re nyert.

A telt házat nem hozó találkozó elején a hazaiak jelezték, nem feltett kézzel várják nagynevű ellenfelük, és Oláh Gábor góljával megszerezték a vezetést, majd Buday Dániel vezetésével fokozatosan léptek el a szegediektől (8–4).


A 11. percben időt kért a vendégek mestere, amely után együttese megkezdte a felzárkózást, ám egy gólnál közelebb nem tudtak érni ellenfelükhöz, így a hazaiak végig vezetve, megérdemelten vezettek 20–17-re a szünetben.

Nagy Máté góljával először volt négy gól a csapatok között (21–17), majd a 40. percben Fodor Krisztián találata után ismét megnyugtatónak látszott a differencia (24–20).

Ekkor azonban Katzirz Dávidék szinte állva hagyták a csurgóiakat, és sorozatban szerzett öt góljuknak köszönhetően a 44. percben – a mérkőzés során először – a vezetést is megszerezték (24–25).

Bár a hazaiak ezután sem adták fel, és végig szorosan tartották a találkozót, fordítani már nem tudtak, így ha a vártnál szorosabban is, de a Pick Szeged behúzta a mérkőzés.

FÉRFI KÉZILABDA NB I 
22. FORDULÓ
CSURGÓI KK–PICK-SZEGED 32–33 (20–17)
Csurgói Városi Sportcsarnok, 900 néző. V: Ágnecz T., Sipos O.
CSURGÓ: HUDÁK – Fodor 4, OLÁH 8 (2), Józsa, BUDAY D. 4, Dömös 6, Nagy M. 5. Cs: Nikolics (kapus), Szabó, Frey 3, Kökény 1, Cifra, Erdélyi, Szöllősi 1. Edző: Buday Ferenc
SZEGED: Marjanac – Stranovsky 3, Zubai 3, ANDJELKOVICS 5, Kos 1, Oszmajics, Zvizej 8 (3). Cs: Liszkai (kapus), Krivokapics 3, Nenadics 1, KATZIRZ D. 9, Vadkerti, Vancsics, Herbert. Edző: Dragan Djukics
Az eredmény alakulása. 8. p.: 5–4. 19. p.: 13–10. 28. p.: 18–15. 40. p.: 24–20. 44. p.: 24–25. 59. p.: 31–33
Kiállítások: 12, ill. 18 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Buday Ferenc: – Ezt a meccset megnyertük, és mégsem! A miértjét nem nekem kell keresnem.
Dragan Djukics: – Kiváló hangulatú és színvonalú volt a mérkőzés. Úgy gondolom, hogy a nagyobb rutin, a nagyobb tapasztalat döntött.
 
23. FORDULÓ
DKSE-Hotel Lycium–Tatran Presov (szlovák) 32–45 (17–21)

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 
1. MKB Veszprém KC 17 17 638–402 +236  34
2. Pick Szeged 19 16 1 2 648–545 +103  33
3. Dunaferr SE 18 12 1 5 483–467 +16  25
4. Tatabánya Carbonex KC 18 12 6 522–478 +44  24
5. Csurgói KK 18 9 1 8 514–524 –10  19
6. PLER KC 19 9 10 500–504 –4  18
7. Budapest Bank Kecskemét 18 6 3 9 479–504 –25  15
8. Balatonfüredi KSE 18 6 2 10 447–486 –39  14
9. Mezőkövesdi KC 20 5 3 12 536–585 –49  13
10. FTC 18 5 1 12 467–514 –47  11
11. Gyöngyösi FKK 20 3 3 14 501–628 –127  9
12. DKSE-Hotel Lycium 19 2 3 14 514–612 –98  7
Legfrissebb hírek

Real Madrid: tovább folytatódik a jogi hercehurca a Bernabéuban tartott koncertek ügyében

Spanyol labdarúgás
22 perce

Asztalitenisz: András Csaba párosban főtáblára jutott Zágrábban

Egyéb egyéni
25 perce

Yamal, Doué, Neves – U21-es sztárjátékosok, akikre érdemes lesz figyelni a világbajnokságon

Foci vb 2026
29 perce

Kétszer szakadt félbe Udvardyék meccse, csütörtökön folytatják

Tenisz
44 perce

Először jutott be a női vízilabda BL-döntőbe a Ferencváros!

Vízilabda
50 perce

A Barcelona nem vásárolja meg Rashford játékjogát – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
56 perce

Sajtóhír: 2027-ben nem rendeznek Magyar Nagydíjat a MotoGP-ben

Egyéb autó-motor
1 órája

A Crvena zvezdától érkezett a Topolya új edzője

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik