Férfi kézi NB I: sima veszprémi siker a Tatabánya ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.21. 19:35
null
A Veszprémnek nem okozott gondot a Tatabánya legyőzése (Fotó:<a href="https://www.facebook.com/mkbveszpremkc?fref=ts"> facebook.com/mkbveszpremkc</a>)
A férfi kézilabda NB I felsőházi rájátszásában az MKB-MVM Veszprém hazai pályán könnyedén, 32–24-re legyőzte a Tatabányát.

 

Az MKB-MVM Veszprémnél az elmúlt hetekben érthető módon a Bajnokok Ligája-szereplés került a fókuszba, és valószínű, hogy a szurkolók is nagyobb érdeklődéssel követték a négyes döntő mai sorsolását (a magyar bajnok a Kiellel játszik az elődöntőben), mint a Tatabánya elleni esti hazai bajnokit.

Ettől függetlenül a csapat nem vette félvállról az NB I felsőházi rájátszásának mai meccsét, amelyen fokozatosan tudta érvényesíteni erőfölényét. A 16. percben még „csak” három góllal, 9–6-ra, az első félidő végén viszont már hét góllal, 20–13-ra vezetett Carlos Ortega csapata.

A második félidőben tízgólos különbség is kialakult, 24–14-re és 26–16-ra is vezetett a Veszprém, de a vendégek valamelyest szépíteni tudtak az eredményen. A Veszprém 32–24-re győzött.

A hazaiak a szélen és lerohanásokból is többször eredményesek voltak, köszönhetően elsősorban Iváncsik Gergőnek, aki a mezőny legjobbjaként hat gólig jutott. A vendégek legeredményesebbje az ötgólos Bodó Riochárd volt.

Kuriózum, hogy veszprémi oldalon a kapus, Mirko Alilovic is gólt szerzett – a saját hatosán belülről dobta át a pályát és talált az üresen hagyott tatabányai kapuba.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
RÁJÁTSZÁS AZ 1-6. HELYÉRT

MKB-MVM VESZPRÉM–GRUNDFOS TATABÁNYA KC 32–24 (20–13)
Veszprém, 2600 néző. Vezette: Andorka M., Hucker R.
VESZPRÉM: ALILOVIC 1 – MARGUC 5 (3), Zeitz 5, Schuch 2, Nilsson 2, Terzic, IVÁNCSIK G. 6. Csere: Gulyás 2, Ruesga 2, Jamali 4, Sulic, Lékai 3. Edző: Carlos Ortega
TATABÁNYA: Teodor – Pásztor Á. 1, Harsányi 4 (1), Mazák 2, Díaz 3, BODÓ 5, Törő. Csere: BOROS (kapus), Juhász 3, Nagy Sz. 3, Katzirz, Dénes, Boskovic 2 (1), Mousavi 1, Gábor. Edző: Vladan Matics
Az eredmény alakulása. 3. perc: 3–0. 7. p.: 4–3. 15. p.: 9–6. 24. p.: 14–11. 35. p.: 24–14. 46. p.: 27–20
Kiállítások: 10, ill. 4 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Carlos Ortega: – Próbáltam több lehetőséget adni azoknak a játékosoknak, akik eddig kevesebbet játszottak. Ilyen mérkőzésre számítottunk, az első félidőben megnyertük, a másodikban csak tartanunk kellett az eredményt. Korrekt meccs volt.
Vladan Matics: – Az első félidőben túlságosan is tiszteltük az ellenfelet, kilenc lerohanásgólt kaptunk. Úgy gondolom, jót játszottunk. A két csapatnak teljesen más a célja, mi harcban vagyunk a dobogóért. A harmadik hely nekünk olyan lenne, mint a Veszprémnek megnyerni a Bajnokok Ligáját.

A FELSŐHÁZ ÁLLÁSA
1. MKB MVM Veszprém 8 8 267–186 +81 16
2. MOL-Pick Szeged 7 6 1 206–172 +34 12
3. Grundfos Tatabánya KC 8 3 1 4 188–212 –24 7
4. Csurgói KK 7 3 1 3 175–177 –2 7
5. Balatonfüredi KSE 8 2 6 203–220 –17 4
6. Orosházi FKSE LINAMAR 8 8 180–252 –72 0

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik