Férfi kézilabda: ismét spanyol edzőt kap a Vardar – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.11. 08:50
null
David Pisonero lesz a Vardar Szkopje új edzője (Fotó: atleticovalladolid.es)
A 24rakomet.mk információja szerint David Pisonero lesz a Vardar Szkopje férfi kézilabdacsapatának új edzője. A hírt később a macedón klub hivatalosan is megerősítette, a spanyol szakember két évre írt alá.

 

 

A csapatot a korábbi szegedi és budakalászi játékos, Roberto García Parrondo vezette győzelemre másfél hete a Bajnokok Ligájában, de a 39 éves szakember közben aláírt az egyiptomi férfiválogatotthoz, az észak-afrikai szövetség pedig nem engedte, hogy másodállásban klubedzőként is dolgozzon.

Sokáig úgy tűnt, hogy Uros Zorman, a szlovének négyszeres BL-győztes, Eb-ezüstérmes irányítója lesz a befutó, aki aktív pályafutásának befejetése óta a Kielcénél Talant Dujsebajev, míg a szlovén válogatottnál Veszelin Vujovics segítőjeként dolgozott.

A 24rakomet.mk azonban úgy tudja, a Vardar vezetősége szerette volna, ha spanyol asszisztenst vesz maga mellé, ebbe azonban Zorman nem egyezett bele. A portál szerint így esett a választás David Pisoneróra, aki az elmúlt másfél évben a Valladolid szakmai munkáját irányította.

A hírt később a macedón klub hivatalosan is megerősítette, a spanyol szakember két évre írt alá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik