Férfi kézi-vb: Nagy László elárulta, hogyan készült a válogatott nélkül a tornára

Vágólapra másolva!
2019.01.09. 14:34
A magyar férfi kézilabda-válogatott pénteken kezdi meg szereplését a világbajnokságon. Mint az esemény előtti sajtótájékoztatón kiderült, Nagy Lászlóval az utazó keretben, akire főleg a kulcsmérkőzéseken, vagyis első körben a csoport utolsó három találkozóján számít Csoknyai István szövetségi kapitány. A válogatottól egyszer már visszavonult klasszisunk egyébként egyénileg készült a vb-re, az NSO Tv kamerája előtt azt is elmesélte, hogyan.

„Semmi extra: fizikai jellegű munkát végeztem, kézilabdáztam, kezeléseket csináltam – kezdte Nagy László. – A két szövetségi kapitánnyal egyeztetve született meg az a koncepció, hogy a felkészülést egyénileg, a világbajnokságot meg a csapattal fogom majd elkezdeni. Aztán, hogy mennyi szerepet szánnak nekem, az a két szövetségi kapitányra van bízva.”

Klasszisunk hozzátette: amikor bő egy éve visszavonult a válogatottól, meg sem fordult a fejében, hogy egyszer még világbajnokságon fog szerepelni.

„Sőt az sem, hogy még magamra öltöm a címeres mezt. Aztán jött a két Szlovénia elleni vb-selejtező, amire reaktiváltak. Annak elteltével megfordult a fejemben, hogy úristen, mi lesz most a vébén, esetleg folytatom? Aztán született meg a döntés, hogy folytatom és ott leszek a vébén.”

Az NSO Tv videójában Nagy László a dánok elleni felkészülési mérkőzésekről is kifejti véleményét – melyeket csapattársai nélküle vívtak meg – illetve beszél a csoportellenfelekről is.

Csoknyai István szövetségi kapitány már az említett sajtótájékoztatón is jelezte, hogy Nagy Lászlóra főleg a csoportból való továbbjutás szempontjából kulcsfontosságú mérkőzéseken hárulhat feladat.

„Ha van egy Nagy László, aki a csoportban a három kulcsmérkőzésen tud segíteni, akkor óriási hiba lenne, ha nem neveznénk és nem igényelnénk a játéktudását. Ha egy picit is tud rajtunk lendíteni – ráadásul Ancsinnak a könyöke nem száz százalékosan egészséges –, minden szövetségi kapitány hozzányúlna Nagy Lászlóhoz.”

A teljes sajtótájékoztató

A MAGYAR VÁLOGATOTT VB-RE UTAZÓ KERETE
Kapusok: MIKLER Roland (Telekom Veszprém), SZÉKELY Márton (Grundfos Tatabánya)
Jobbszélső: HORNYÁK Péter (Balatonfüredi KSE)
Jobbátlövők: ANCSIN Gábor (Ferencváros), BALOGH Zsolt (Mol-Pick Szeged), NAGY László (Telekom Veszprém), MÁTHÉ Dominik (Balatonfüredi KSE)
Irányítók: CSÁSZÁR Gábor (Kadetten Schaffhausen, svájci), LÉKAI Máté (Telekom Veszprém)
Beállók: BÁNHIDI Bence (Mol-Pick Szeged), SCHUCH Timuzsin (Ferencváros), SIPOS Adrián (Grundfos Tatabánya)
Balátlövők: BODÓ Richárd (Mol-Pick Szeged), ILYÉS Ferenc (Grundfos Tatabánya), JAMALI Iman (Telekom Veszprém), LIGETVÁRI Patrik (Ademar León, spanyol), SZITA Zoltán (Balatonfüredi KSE)
Balszélsők: BÓKA Bendegúz (Balatonfüredi KSE), JUHÁSZ Ádám (Grundfos Tatabánya)
Szövetségi kapitány:
CSOKNYAI István és Vladan MATICS
Kapusedző:
SZATHMÁRI János

FÉRFI KÉZILABDA-VB (2019. január 10–27., Dánia és Németország)
CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport (Berlin):
Franciaország, Oroszország, Németország, Szerbia, Brazília, Korea
B-csoport (München): Spanyolország, Horvátország, Macedónia, Izland, Bahrein, Japán
C-csoport (Herning): Dánia, Norvégia, Ausztria, Tunézia, Chile, Szaúd-Arábia
D-csoport (Koppenhága): Svédország, MAGYARORSZÁG, Katar, Argentína, Egyiptom, Angola
A csoportok első három-három helyezettje jut a középdöntőbe.

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
Január 11., 18.00:
Argentína–Magyarország (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)
Január 13., 18.00: Magyarország–Angola (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)
Január 14., 15.30: Magyarország–Katar (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)
Január 16., 18.00: Magyarország–Egyiptom (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)
Január 17., 20.30: Svédország–Magyarország (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)

A világbajnokság győztese kijut a 2020-as tokiói olimpiára, a 2–7. helyezettek részt vehetnek az olimpiai selejtezőtornákon 2020 tavaszán.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik