Férfi kézi: újabb dán klasszis érkezik Veszprémbe – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2018.02.28. 20:54
null
Rasmus Lauge (balra) a 2018-as Eb-n, a franciák elleni bronzmérkőzésen (Fotó: AFP)
Dán sajtóértesülés szerint a jelenleg a Flensburgban kézilabdázó Rasmus Lauge 2019 nyarától valószínűleg a Telekom Veszprémben folytatja pályafutását.

 

A Telekom Veszprém szerdán erősítette meg a hírt, miszerint a THW Kieltől távozó René Toft Hansen idén nyáron a bakonyi klubba igazol. Ezt a hírt a dán Tv2 már egy nappal korábban megírta, és ugyanez a médium szerdán arról adott tájékoztatást, hogy a Flensburg dán irányítója, Rasmus Lauge is a Veszprémet erősíti majd, igaz, csak 2019 nyarától.

A 26 éves játékos évek óta a dán kézilabda egyik nagy értéke, de súlyos sérülései rendre megtörték pályafutását, lemaradt többek között a 2016-os riói olimpiáról is, amelyen a dánok aranyérmet nyertek. Az idei Eb-n viszont már a negyedikként végző skandinávok egyik legjobbja volt, a góllövőlistán harmadik lett 40 találattal. A Flensburgba Ljubomir Vranjes „vitte” – a Kieltől –, aki tavaly nyár óta a Veszprém vezetőedzője.

Rasmus Lauge tavaly tavasszal 2021-ig szerződést hosszabbított Flensburgban, de a Tv2 szerint ez sem akadályozhatja meg, hogy jövő nyártól Veszprémben játsszon. A dán hírportál úgy tudja, a magyar rekordbajnok és a játékos már megegyezett egymással.

A Veszprém keretében jelenleg két rutinos irányító található Lékai Máté és a télen érkező Petar Nenadics személyében, a nyáron pedig a Flensburgtól jön a francia Kentin Mahé, aki játékmesterként és balszélsőként is bevethető.

Dierk Schmäschke, a Flensburg sportigazgatója a Tv2 megkeresésére elismerte, hogy hallott a Lauge–Veszprém szálról, de nem kívánta kommentálni a klubváltásról szóló hírt.

A Veszprém az átigazolásairól hivatalos bejelentést kíván tenni, addig nem kommentál semmilyen sajtóértesülést.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik