Férfi kézi: távozik a volt szegedi irányító a BL-címvédőtől

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.04.07. 10:52
null
Stas Skube a nyáron elhagyja az anyagi gondokkal küzdő Vardar Szkopjét (Fotó: Török Attila)
Stas Skube, a Vardar Szkopje szlovén válogatott kézilabdázója a hivatalos közösségi oldalán bejelentette, a nyáron elhagyja a Bajnokok Ligájában címvédő együttest, majd az is kiderült, hogy Bresztben folytatja.

 

A 30 esztendős irányító 2018-ban a Mol-Pick Szegedtől szerződött az északmacedón gárdához, amellyel az előző idényben aranyérmes lett a Bajnokok Ligájában – a kölni fináléban épp a Telekom Veszprém volt az ellenfél.

Skube az Instagramon azt írta, az elmúlt majd két évben büszkén viselte a Vardar mezét, a BL-győzelem örökre élete egyik legszebb pillanata marad. A szlovén játékost a zuhanyhíradóban a Paris Saint-Germainnel, a Kielcével, a Hannoverrel és a Meskov Breszttel hozták szóba, végül a fehérorosz csapat lett a befutó.

Mint ismert, a BL-nyolcaddöntőben a súlyos gondokkal küzdő Vardar épp a Szegeddel csapott volna össze márciusban, ám a koronavírus-járvány miatt felfüggesztették a küzdelmeket.


 

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik