Férfi kézi: Sterbik örül, hogy nem lesz rá szükség a kapuban

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2020.09.24. 10:29
null
Sterbik Árpád (balra) remek munkát végez kapusedzőként is (Fotó: Penovác Károly/Veszprém Megyei Napló)
Sterbik Árpád, a Telekom Veszprém legendás kapusa, jelenlegi kapusedzője a vehir.hu-nak beszélt a veszprémi kapushelyzetről.

 

A Telekom Veszprém újdonsült kapusának, a spanyol válogatott Rodrigo Corrales szerződtetésében óriási szerepe volt a 2019–2020-as idény végén visszavonuló és kapusedzővé avanzsáló Sterbik Árpádnak. A huszonkilenc éves Európa-bajnok kapus a SEHA-liga-győzelem mellett a sorozat négyes döntőjének legjobb kapuvédőjének, és a legértékesebb játékosának járó díjat is bezsebelte a zadari fináléban. A Bajnokok Ligája 2020/2021-es kiírásának első mérkőzésén Corrales ismét ihletett formában védett, így nem csoda, hogy Sterbik elégedett a kapushelyzettel.

„Mivel be vagyok nevezve a Bajnokok Ligája mezőnyébe, eddig csak-csak megfordult a fejemben a gondolat, hogy a decemberi négyes döntőben ha másért nem is, de lelki támaszt nyújtani leüljek a kispadra. Nos, látva a kapusaink teljesítményét erre semmi szükség nem lesz. Végre én is ellazulhatok egy kicsit, amit megkívánok, azt pedig nyugodt szívvel lecsúsztathatom” – kezdte jókedvűen Sterbik. Hozzátette: sosem gondolta volna, hogy az aktív sportolóként átélt győztes pillanatokat lehet még tovább fokozni. Hangsúlyozta, mindhárom kapusának sikerpillanatai boldoggá teszik, hiszen ha a befektetett munkának beérik a gyümölcse, az nagyon jó érzés.

„Úgy örültem az idény minden egyes mérkőzésén tanúsított kapusteljesítménynek, mint egy gyermek, amikor elkezdődik a nyári szünet! Legyen szó Bajnokok Ligájáról, SEHA-ligáról, vagy magyar bajnokságról, bármelyikük is védett, szó nem érhette a ház elejét: oroszlánrészt vállaltak a győzelemből, amiért meg is dolgoztunk, együttes erővel elemeztük a riválisokat” – mondta.

A 2005-ben a világ legjobb kézilabdázójának választott Sterbik Árpád megjegyezte, büszke arra, hogy Székely Mártonra, a szerb Vladimir Cuparára és a spanyol Rodrigo Corralesre is már jó ideje biztos emberként számítanak saját hazájának nemzeti válogatottjában.

„Az az igazság, hogy mindig is tiszteltük a másik álláspontját. Sokat beszélgetünk egymással. Végighallgatjuk a másikat, négyünk véleményét gyúrjuk eggyé: nem lesz ez másképp a horvát bajnok ellen sem” – tekintett előre a négyszeres BL-győztes, Európa- és világbajnok kapuvédő, valamint rámutatott a Bajnokok Ligája csoportkörének soron következő, Zagreb elleni mérkőzés nehézségeire.

„Badarság lenne abból kiindulnunk, hogy az első körben a német Kiel tíz góllal múlta felül a horvát riválisunkat. Tudniillik, egy kapus szemszögéből a Zágráb százszor kellemetlenebb ellenfél, mint mondjuk a Szeged, vagy a Vardar. Ugyanis kevés információval rendelkezünk a játékosok dobási technikájáról, stílusáról. Arról nem is beszélve, hogy nagy nevű sportolók helyett csupa fiatal, motivált kézilabdázó alkotja a csapatukat, akikben ég a bizonyítási vágy: olykor pimasz, gyors játékra, váratlan, bátor lövésekre számítunk. Résen kell majd lennünk az elsőtől az utolsó másodpercig!”

KÉZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
B-CSOPORT
18.45:
Telekom Veszprém–PPD Zagreb (horvát) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik