Férfi kézi: „Otthon kellene lennem” – véli a Szeged vb-győztes játékosa

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.04.24. 14:48
null
Joan Canellas 2018 óta kézilabdázik Szegeden (Fotó: Tumbász Hédi)
Joan Canellas, a Mol-Pick Szeged spanyol válogatott kézilabdázója az EHF-nek adott interjúban felelevenítette pályafutása legszebb pillanatait.

 

A 33 éves irányító 2018 óta erősíti a szegedieket. Magyarországon a 2019–2020-as idényt befejezték a koronavírus miatt, ám a nemzetközi porondon Canellasékra korábbi klubja, a Vardar Szkopje vár a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

„Természetesen tartom a kapcsolatot a családommal – idézi az EHF Joan Canellast. Jól érzem magam Magyarországon, ám úgy érzem, Spanyolországban lenne a helyem.”

A spanyol kézilabdázó tehát nem utazott haza – pedig a Tisza-parti klub engedélyezte a hazatérést.

Canellas az interjúban felelevenítette pályafutása legszebb pillanatait. A több mint 170-szeres válogatott játékos 2013-ban világbajnoki címet nyert a spanyol csapattal, ráadásul hazai közönség előtt. Canellasék a döntőben 35–19-re legyőzték Dániát.

„Az életem egyik legkülönlegesebb mérkőzése. Nemcsak az eredmény miatt, hanem mert szinte a teljes családom ott volt a helyszínen. Az összecsapás előtt éreztük, világbajnokok leszünk” – emlékezett vissza Canellas, aki hét góljával a döntő legeredményesebb játékosa volt.

A 2016-os Európa-bajnokságon ezüstérmesek lettek a spanyolok, majd 2018-ban és 2020-ban megnyerték a kontinenstornát.

„A második hely után azt hittem, sokkal nehezebb lesz újra döntőt játszani” – tette hozzá a játékos, aki szerint a mostani generáció számára Tokió lesz az utolsó esély, hogy olimpiai aranyérmet szerezzenek.

Bár sokan azt hiszik, Canellas több alkalommal a magasba emelhette a BL-győzteseknek járó trófeát, valójában „csak” egyszer távozott aranyéremmel Kölnből.

„Hétszer jártam a BL négyes döntőjében, az első öt alkalommal egyszer sem győztünk. Már kezdtem azt hinni, sohasem nyerem meg a sorozatot” – így Canellas, aki többek között a Barcelonában, a Ciudad Realban, az Atlético Madridban, a Hamburgban és a Kielben is megfordult, mielőtt 2016-ban elkötelezte magát a Vardarhoz.

„Csupán egyszeres BL-győztesnek mondhatom magam, ám az az egy számomra roppant különleges.”

A szkopjei gárda 2017-ben az elődöntőben egy góllal volt jobb a Barcánál, s a fináléban ugyancsak minimális különbséggel győzte le a Paris Saint-Germaint.

„Ez az érem többet jelent bármely másiknál. A válogatottal sok szép eredményt értünk el, de a BL-aranyat piszkosul nehéz volt megszerezni” – fejezte be a Szeged kézilabdázója.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik