Férfi kézilabda: a Szeged játékosai is hazatérhetnek

I. SZ.I. SZ.
2020.04.16. 18:33
null
A szegediek július végéig nem találkoznak (Fotó: Dömötör Csaba)
A szegedi férfi kézilabdaklub vezetősége úgy döntött, hazaengedi játékosait, akiknek a legjobb esetben július végén kell legközelebb edzésre jelentkezniük.

Miután a nemzetközi kézilabdaéletre is jelentős hatással van, hogy Németországban augusztus 31-ig megtiltották a tömegrendezvények megtartását, illetve Magyarországon a szövetség már lezárta a 2019–2020-as idényt, Szegeden nem látják értelmét annak, hogy továbbra is készenlétben tartsák játékosaikat.

„Klubunk úgy döntött, hogy elengedi a játékosokat, aki szeretne az otthonába hazatérni, megteheti – idézi a Szeged honlapja Kósa Gábor cégvezetőt. – Egy hosszabb hivatalos levélben értesítettük a keretet, a stábot erről a döntésről. Több dologra is felhívtuk a figyelmüket, így akik nem szomszédos országba utaznak, azoknak javasoltuk, hogy először a saját nagykövetségükkel vegyék fel a kapcsolatot. Az edzői stáb a hátralévő időszakra is edzéstervet dolgoz ki, amit továbbra is el kell végezniük. Jövő pénteken tárgyal az EHF végrehajtó bizottsága, ekkor dől el, miként folytatódik majd a küzdelem a BL-ben. Ekkor tudhatunk majd többet a nemzetközi szereplésünkkel kapcsolatban. Ideális esetben július végén kezdjük a felkészülést, ismét tervben van a roglai edzőtábor.”

A Veszprém egy héttel ezelőtt hasonló döntést hozott, a légiósok többsége haza is utazott.

Legfrissebb hírek

Xavier Pascual: Már az idény első felében is csúcsformában kell lennünk

Kézilabda
Tegnap, 9:53

Kézilabda: a Sport Tv-n lesznek a bajnokik, az MK-meccsek és a magyarországi válogatott találkozók is

Kézilabda
2026.08.07. 11:31

Jól bevált rendszer segíti Sótonyi László utódját a NEKA csapatánál

Kézilabda
2026.08.04. 12:45

Novemberben jön az első FTC–Győr és Szeged–Veszprém – sorsoltak a női és férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.07.30. 15:05

Az új Fradiban össze kell gyúrni a rutint és a fiatalságot

Kézilabda
2026.07.30. 13:20

Elkészült a Veszprém és a Szeged pontos BL-menetrendje

Kézilabda
2026.07.29. 14:47

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2026–2027

Kézilabda
2026.07.28. 19:37

Férfi kézi: Vladan Matics fia felkerült a Szeged felnőttkeretébe

Kézilabda
2026.07.22. 16:54