Férfi kézi NB I: elbúcsúztatta Díazt a bronzot ünneplő Tatabánya

Vágólapra másolva!
2016.05.14. 21:10
A férfi kézilabda NB I felsőházában a Tatabánya utolsó hazai meccsén bebiztosította a bronzérmet, és elbúcsúztatta a 44 évesen visszavonuló Díaz Ivót. Az alsóházi rájátszásban a Komló otthon nyert a Mezőkövesd ellen, míg a Balmazújváros szintén hazai pályán tartotta a két pontot az Eger elleni meccsen.

Tatabányán a hazai klub elköszönt nyolc távozó játékosától, végezetül pedig a legenda, a 44 éves Díaz Ivótól, aki a könnyeivel küszködött, amikor az egyesület vezérkara bejelentette, hogy visszavonultatja az 5-ös számú mezt, amelyet hét évig viselt a kék–fehéreknél. Eközben több mint ezer ember felállva tapsolt.

A folytatásban a Matics-csapat gyakorlatilag kétszer 10 percnyi jó játékkal elrendezte a meccset. A meccset, amely mintegy kerettörténet ért véget, hiszen Díaz ünneplésével kezdődött, és a hazaiak 59. percben lőtt utolsó gólját, a védelmen átkígyózva a búcsúzó szerezte. A drukkerek reakciója leírhatatlan volt, amely kitartott a bronzérem átadásáig.

KÉZILABDA, FÉRFI NB I
RÁJÁTSZÁS, AZ 1–6. HELYÉRT
GRUNDFOS TATABÁNYA KC–VÁCI KSE 25–19
(13–8)
Tatabánya, 1100
néző. V: Hargitai, Markó
TATABÁNYA:
MIJATOVICS – PÁSZTOR 4 (1), Harsányi, Dénes, Szöllősi Sz. 1, Mazák 2, VUJOVICS 4 (1). Csere: Borbély (kapus), BODÓ 7, DÍAZ 1, Juhász Á. 3, Krszmancsics 2, Crnoglavac 1, Vaskó, Törő. Edző: Matics Vladan
VÁC:
Vitáris – Vasics 1, ASZTRASAPKIN 7, Vucsicsevics, Pál 1, PAVLOVICS 3, Popovics 4 (4). Csere: TÓTH M. (kapus), Terenyi, Munkácsi 3, Tyiskov, Császár F., Fekete D., Czene. Edző: Zsiga Gyula
Az eredmény alakulása. 5. perc:
2–1. 16. p.: 6–4. 20. p.: 7–7. 24. p.: 10–7. 36. p.: 15–8. 43. p.: 17–15. 49. p.: 21–15. 55. p.: 23–18
Kiállítások:
8, ill. 6 perc
Hétméteresek:
4/2, ill. 6/4
MESTERMÉRLEG

Matics Vladan:
– Szépen zártunk. Nagyon jó egy ilyen igazi csapatot edzeni, amely kiváló emberekből, kiváló sportolókból áll. Ez az együttes a város büszkesége lett.
Zsiga Gyula:
– Először is gratulálok a Tatabányának a bronzéremhez. Aztán Ivo Díaznak, akit nagyon nagyra tartok. A meccsen az átlövőink teljesítményének minősége rányomta a bélyegét a végeredményre.

A RANGADÓN: MVM Veszprém–Mol-Pick Szeged 30–29 (14–15) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!

A FELSŐHÁZ ÁLLÁSA
1. MVM Veszprém 8 8 257–190 +67 16
2. Mol-Pick Szeged 9 8 1 301–229 +72 16
3. Grundfos Tatabánya KC 9 5 4 233–247 –14 10
4. Balatonfüredi KSE 9 3 6 227–248 –21 6
5. Csurgói KK 9 1 8 231–271 –40 2
6. Váci KSE 8 1 7 183–247 –64 2

A 7–14. HELYÉRT, 10. FORDULÓ
SPORT 36 KOMLÓ–MEZŐKÖVESDI KC 28–25
(16–15)
Komló, 700
.V:Felhő, Öcsi
KOMLÓ:
Selymes – SZANAD8, Sebestyén, Nagy Z., JERKOVICS 9, MARKOVICS 5 (3), SZÖGI2. Csere:GRANIC (kapus), Sunajko, Szemikov1, Szöllősi B.2, Marcsek1. Edző:Kilvinger Bálint
MEZŐKÖVESD:
Balogh T. – Kiss R. 3, GRIGORJEV4, Hajdú G. 2, Trivkovics 1, MEKARU8 (3), Szepesi2. Csere: HOLLÓ (kapus), ANTAL 3, Radnic 1, Benis 1, Grünfelder, Bozolja. Edző: Skaliczki László
Az eredmény alakulása. 4. perc:
1–3.17. p.:10–8.24. p.:11–13.33. p.:18–15.38. p.:19–18.44. p.:23–18.52. p.:26–24
Kiállítások
: 16, ill. 14 perc
Hétméteresek
: 4/3, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG

Kilvinger Bálint
: – A hét közepén nagyon mélyen voltunk, de a mai meccsre sikerült kimászni belőle. Nagyot küzdve szereztük meg a két pontot.
Skaliczki
László: – Igazi alsóházi derbi volt, lélektanilag azokat a pontokat, ahol meg lehetett volna nyerni, elrontottuk.

KŐNIG TRADE BALMAZÚJVÁROSI KK–EGER SBS ESZTEHÁZY 23–22 (11–9)
Balmazújváros, 700
néző. V: Bonifert, Oláh V.
BALMAZÚJVÁROS:
PAUL – Balda, Morva, HANTÁK 9 (3), Simovics 3, Lazics 2, KEKEZOVICS 5. Csere: Vranac 3, Tomic 1, Balázs S., Oláh G., István, Temesvári. Edző: Füzesi Ferenc
EGER:
RADULESCU – Lezák, Dobó 1, TAKÁCS B. 5, Petro 2, Szabó P. 2, ANTL 8 (1). Csere: Padla 2, Szűcs B. 2, Bajorhegyi, Vancsics. Edző: Tóth Edmond
Az eredmény alakulása. 10. perc:
4–1. 17. p.: 6–5. 38. p.: 16–10. 48. p.: 19–14. 56. p.: 21–20
Kiállítások:
12, ill. 10 perc
Hétméteresek:
4/3, ill. 2 /1
MESTERMÉRLEG
Füzesi Ferenc:
– Egy többször megnyert mérkőzést „okosan" kiengedtünk a kezünkből, s végül infarktus közeli végjátékban hoztuk a két pontot.
Tóth Edmond:
– Büszke vagyok a csapatomra, nagyon nagyot küzdöttek! Sajnos hat nap alatt három mérkőzés nekünk sok.

AZ ALSÓHÁZ ÁLLÁSA
7. Balmazújváros KK 10 5 2 3 250–245 +5 22
8. Orosházi FKSE 9 5 2 2 235–227 +8 19
9. Mezőkövesdi KC 10 5 3 2 243–236 +7 17
10. Komló 10 3 7 252–273 –21 17
11. Ceglédi KKSE 9 3 2 4 260–258 +2 13
12. B. Braun Gyöngyös 9 2 1 6 224–227 –3 13
13. PLER Budapest 9 5 1 3 236–233 +3 12
14. Eger Eszterházy SZSE 10 4 1 5 248–249 –1 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik