Férfi kézi NB I: a Tatabánya legyőzte a Szegedet

Vágólapra másolva!
2015.10.28. 17:35
null
Az elnyűhetetlen Díaz Ivo 43 évesen is a Tatabánya vezére (Fotó: Földi Imre)
A Grundfos Tatabánya hazai pályán 27–26-ra legyőzte az eddig hibátlan Mol-Pick Szegedet a férfi kézilabda NB I 12. fordulójában.

 

A Tatabánya Harsányi Gergely és rutinos, gólerős balkezes átlövő nélkül várta a mérkőzést – Törő Szabolcs pedig csak nemrég kezdte újra az edzéseket –, a Szeged azonban még tartalékosabban állt fel. Ilyés Ferenc, Antonio García Robledo és Thiagus Petrus személyében gyakorlatilag az összes balátlövőjét nélkülözte Carlos Pastor csapata, amelyben Ancsin Gábor sem tudta vállalni a játékot.

Kényszerből a védekezőspecialista Alen Blazevic kezdett balátlövőben a vendégeknél, nem is rosszul, gyorsan lőtt két gólt. A 21. percben azonban véget ért számára a mérkőzés, mert piros lapot kapott, miután könyökkel eltalálta Bodó Richárdot.

A 13–13-as első félidő után a folytatásban Balogh Zsolt góljaival 18–15-re elhúzott a Szeged, meg is törhette volna talán ellenfelét, ám 21 perccel a vége előtt újabb kulcsemberét vesztette el, Jonas Källman ugyanis megkapta harmadik kétperces kiállítását – miután a másodikból a megengedettnél hamarabb tért vissza.

A Tatabánya élt a lehetőséggel, a csapatmunkára, valamint az utolsó tíz percben több bravúrt is bemutató Borbély Ádám védéseire alapozva fordított. A véghajrában már a hazaiak vezettek egy-egy góllal, és a Szeged hiába egyenlített szinte minden alkalommal, 27–26 után ez már nem sikerült a Tisza-parti gárdának, az utolsó támadásnál Dean Bombac mellélőtt, így a Tatabányát irányító Vladan Matics győzelmet ünnepelhetett korábbi csapat ellen.

A Tatabánya 2011 ősze után verte meg ismét a Szegedet.

FÉRFI KÉZILABDA NBI
12. FORDULÓ

GRUNDFOS TATABÁNYA KC–MOL-PICK SZEGED 27–26 (13–13)
Tatabánya, 1000
néző. V: Andorka, Hucker
TATABÁNYA: MIJATOVICS – PÁSZTOR 7 (3), KRSZMANCSICS 5, Juhász Á. 3, Szöllősi Sz., Bodó 3, Vujovics 3. Csere: BORBÉLY (kapus), Dénes, KATZIRZ, Lele, Mazák 2, DÍAZ 4. Edző: Matics Vladan
SZEGED: SIERRA – Mindegía 2, Zubai 3, Blazevic 2, VRANJES 1, Källman 1, Prodanovics. Csere: Wyszomirski (kapus), BALOGH ZS. 7, Parrondo 2 (2), Fekete B. 1, BOMBAC 6 (1), Csuruvija 1. Edző: Carlos Pastor
Az eredmény alakulása: 5. p.: 2–4. 14. p.: 7–5. 20. p.: 8–9. 24. p.: 11–9. 37. p.: 15–18. 48. p.: 22–22. 52. p.: 24–23
Kiállítások: 12, illetve 14 perc
Hétméteresek: 3/3, illetve 5/3
MESTERMÉRLEG
Vladan Matics:
– Nem ez a maximum tőlünk, tudunk sokkal jobban is játszani. A sikerhez kellett a kapusaink kiemelkedő teljesítménye, valamint a mezőnyjátékosok erőszakos, sok mozgásos védekezése. A támadásokat biztos helyzetig játszottuk, ha kellett, okosan tartottuk a labdát.
Carlos Pastor:
– Szinte végig uraltuk a mérkőzést, de a végét sajnos elrontottuk. Sérültjeink hiányában átalakított együttessel harcoltunk, de nem ez a magyarázat a vereségre. A végén a Tatabánya vissza tudott jönni a meccsbe, mert sokat játszottunk emberhátrányban, a lövéseink nem sikerültek, és a kapusteljesítményünk is elmaradt a Tatabányáétól. A legfontosabb, hogy ne sérüljön meg több játékosunk.

OROSHÁZI FKSE-LINAMAR–PLER BUDAPEST 25–25 (13–11)
Orosháza, 350
néző. V: Bán, Szloska
OROSHÁZA: HERJECZKI – Komporály 3, Suhonjic 2, Szeitl, CEMAS 4, BUDAY 8 (4), TÁRKÁNYI 4. Csere: Miklós (kapus), Mazics, Stranigg J. 2, Knezevics, Németh G. 2, Smojver, Pásztor M., Varsandán Á. Edző: Vladan Jordovics
PLER: Tóth N. – Bujdosó 4 (2), Oláh 1, Kocsi 2, Bakos 2, Lókodi 3, Radjenovic. Csere: KRÁNITZ (kapus), Benmiloud 1, BOHÁCS 5, Nagy Sz. 3, LEIMETER 4, Mikita M., Laurencz. Edző: Hutvágner István
Az eredmény alakulása. 8. perc: 4–3. 16. p.: 6–4. 18. p.: 6–6. 25. p.: 12–8. 29. p.: 12–11. 37. p.: 17–14. 48. p.: 19–19. 50. p.: 21–19. 55. p.: 23–23. 59. p.: 24–25
Kiállítások: 2, ill. 4 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 4/2
MESTERMÉRLEG
Vladan Jordovics:
– Amikor lett volna esélyünk eldönteni a mérkőzést, nem sikerült gólt lőni. Sajnos sok tiszta lövést hibáztunk el.
Hutvágner István: – Egyfelől örülök, mert pontot szereztünk, egyfelől nem, mert három másodperc kellett volna a győzelemhez.

KŐNIG-TRADE BALMAZÚJVÁROSI KK–EGER SBS-ESZTERHÁZY 22–21 (11–10)
Balmazújváros, 700
néző. V: Medve, Nagy L.
BALMAZÚJVÁROS: PAUL – Balda 2, Korsós 1, Simovics, BALÁZS S. 2, Hanták 1, Kekezovics 1. Csere: Bagi, Pajkó (kapusok), Lazics 1, TEMESVÁRI 3, Tomic , OLÁH G.5 (2), Morva, Vranac 1, ISTVÁN 5. Edző: Füzesi Ferenc
EGER: RADULESCU – PADLA 4, VANCSICS 3, Kocsis 1, DOBÓ 5, SZABÓ P. 7 (1), Kiss G. Csere: Kovács J. (kapus), Szűcs B., Iváncsik Á., Halász M., Szilágyi D., Lezák, Bajorhegyi 1, Takács B., Menyhárt. Edző: Rosta István
Az eredmény alakulása: 4. perc: 2–2. 17. p.: 4–6. 21. p.: 7-6. 27. p.: 10–7. 32. p.: 11–12. 36. p.: 15–13. 43. p.:16-16 51. p.: 20-17 55. p.: 21-19
Kiállítások: 10, ill. 6 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Füzesi Ferenc:
– Végig kiélezett küzdelemben, meg kell mondani, kicsi szerencsével nyertük meg a végjátékot, és így a mérkőzést!
Rosta István: – Beadjuk az óvást, a többit meglátjuk utána!

VÁCI KSE–SPORT36-KOMLÓ 29–30 (18–12)
Vác, 250
néző. V: Horváth, Marton
VÁC: Tóth M. – Vasic 5, ASZTRASAPKIN 7 (1), LENDVAY 4, Tyiskov 2, D. Pavlovics 1, Császár F. 1. Csere: Vitáris (kapus), Pál 2, Munkácsi R., Vucsicsevics 1, Bartók 4, Fekete D., Terenyi 2, Kökény. Edző: Zsiga Gyula
KOMLÓ: Granic – SZANAD 6, Sebestyén 1, Markovics 2, Nakajenka 1, Jerkovic 2, Sunajko 2. Csere: SELYMES (kapus), Szöllősi Bence 3, SZEMIKOV 10 (2), Marcsek 2, Szögi 1, Hoffmann. Edző: Ratko Djurkovics
Az eredmény alakulása. 8. perc: 6–2. 19. p.: 10–9. 26. p.: 14–10. 35. p.: 19–14. 48. p.: 25–21. 56. p.: 25–27. 60. p.: 29–29.
Kiállítások: 2 perc, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/1, ill. 4/2.
MESTERMÉRLEG
Zsiga Gyula:
– Hatgólos előnyünknél azt hittük, hogy már megnyertük a meccset. Hogy ez nem így lett, az mindenkinek nagy tanulságul szolgálhat.
Ratko Djurkovics: – Nagyon elégedett vagyok a csapatommal, mivel az első félidőbeli hibákat a folytatásban kijavította. A bennmaradásért vívott küzdelmünkben nagyon értékes győzelmünkhöz hozzájárulhatott, hogy pihentebbek voltunk ellenfelünknél.

CEGLÉDI KKSE–MEZŐKÖVESDI KC 27–26 (14–14)
Cegléd, 800
néző. V: Kékes Cs., Kékes P.
CEGLÉD: BŐSZ – ANDJELICS 7 (2), Grbovics 3, Borsos T. 2, Tóth N., LEPSÉNYI 5, Országh 4. Csere: ABRAMOVICS (kapus), PERISICS 4, Hódi 2, Kun, Lászlai. Edző: Kökény István
MEZŐKÖVESD: Volarevic – Szepesi 6 (4), Hajdu G. 4, Antal Sz. 1, RADNIC 7, Füstös 1, BENIS 3. Csere: LISZKAI, Holló (kapusok), Ciric 2, Kovács P. 1, Grünfelder 1, Trivkovics. Edző: Skaliczki László
Az eredmény alakulása. 7. perc: 3–3. 11. p.: 6–5. 16. p.: 9–7. 24. p.: 11–11. 28. p.: 12–14. 37. p.: 19–17. 41. p.: 20–19. 49. p.: 23–23. 54. p.: 23–24. 59. p.: 25–26
Kiállítások: 10, ill. 10 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 6/4
MESTERMÉRLEG:
Kökény István:
– Úgy látszik, hazai pályán nem tudunk egyszerűen nyerni. Megint a végjátékig kiélezett volt a mérkőzés, megint nem állt össze a védekezésünk, amin sürgősen javítani kell, mert nem fog mindig így alakulni a végjáték.
Skaliczki László: – Ez az a mérkőzés, amelyen csak dicsérni tudom a csapatomat. Nagyon magas hőfokú találkozó volt, minden energiát, ami bennünk volt, mozgósítottunk.

AZ ÁLLÁS
1. Pick Szeged 11 10 1 357–276 +81 20
2. Grundfos Tatabánya KC 11 8 2 1 291–242 +49 18
3. Balatonfüredi KSE 11 7 1 3 293–250 +43 15
4. Csurgói KK 11 7 1 3 278–258 +20 15
5. Váci KSE 12 5 2 5 325–343 –18 12
6. Ceglédi KKSE 11 4 3 4 296–298 –2 11
7. Balmazújváros KK 11 5 1 5 256–259 –3 11
8. Orosházi FKSE 11 2 4 5 261–268 –7 8
9. Mezőkövesdi KC 11 3 2 6 266–277 –11 8
10. B. Braun Gyöngyös 11 3 1 7 253–276 –23 7
11. Komló 11 3 1 7 268–313 –45 7
12. Eger Eszterházy SZSE 11 3 1 7 238–286 –48 7
13. PLER Budapest 11 2 1 8 259–295 –36 5

Az NB I lebonyolításáról itt olvashat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik