Férfi kézi NB I: a Szeged ezúttal nyerni tudott Tatabányán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.25. 19:29
A Mol-Pick Szeged 24–23-ra győzött a Grundfos Tatabánya vendégeként a K&H férfi kézilabdaliga újrajátszott mérkőzésén.

December 16-án 18–18-as döntetlenre végzett egymással a két csapat Tatabányán, ám a szegediek óvtak, és végül is igazat adtak nekik. A remek védekezésnek ezúttal az elején nyoma sem volt, az 5. percben már 3–3 volt az állás Juhász Ádám és Szergej Gorbok három-három találata után. A góllövés terhét ezt követően mások vették át, de a két csapat továbbra is fej fej mellett haladt.

A második félidő elején a Szeged három góllal ellépett (13–16), de ekkor még nem tudta eldönteni a meccset. A 48. percben már a Tatabánya vezetett egy góllal, a hajrában azonban Balogh Zsolt a hátára vette a Picket, az utolsó hat percben háromszor is betalált, a hazaiaknak ez pedig már sok volt.December 16-án 18–18-as döntetlenre végzett egymással a két csapat Tatabányán, ám a szegediek óvtak, és végül is igazat adtak nekik. A remek védekezésnek ezúttal az elején nyoma sem volt, az 5. percben már 3–3 volt az állás Juhász Ádám és Szergej Gorbok három-három találata után. A góllövés terhét ezt követően mások vették át, de a két csapat továbbra is fej fej mellett haladt.

A második félidő elején a Szeged három góllal ellépett (13–16), de ekkor még nem tudta eldönteni a meccset. A 48. percben már a Tatabánya vezetett egy góllal, a hajrában azonban Balogh Zsolt a hátára vette a Picket, az utolsó hat percben háromszor is betalált, a hazaiaknak ez pedig már sok volt.

A Szeged ezzel a győzelmével óriási lépést tett az alapszakasz megnyerése felé.

K&H FÉRFI KÉZILABDALIGA
ALAPSZAKASZ, ÚJRAJÁTSZOTT MÉRKŐZÉS
GRUNDFOS TATABÁNYA KC–MOL-PICK SZEGED 23–24 (11–12)
Tatabánya, 900
néző. V: Dobrovits, TájokTATABÁNYA: TÓTH M. – GRIGORAS 5, Leimeter 1, SIPOS A. 2, Rosta M. 1, Dénes, JUHÁSZ Á. 5. Csere: Deményi (kapus), SZÖLLŐSI B. 7, Vujovics 2 (1). Rozner, Nagy Sz. Edző: Matics Vladan
SZEGED: SIERRA – Sostaric, BALOGH ZS. 8(1), Skube 2 (1), BÁNHIDI 3, GORBOK 4, Källman. Csere: Sego (kapus), Thiagus Petrus 1, PEDRO 4 (1), Bóka, Zubai, Bodó, Obranovic 2, Buntic. Edző: Carlos Pastor
Az eredmény alakulása. 6. perc: 3–3. 17. p.: 6–5. 23. p.: 8–8. 27. p.: 10–9. 38. p.: 13–15. 48. p.: 18–17. 51. p.: 19–21. 54. p.: 21–21
Kiállítások: 6, illetve 4 perc
Hétméteresek: 1/1, illetve 6/4
MESTERMÉRLEG
Vladan Matics:
– A rutinosabb csapat nyert, de nekünk tanulnunk kell a vereségből. Ha legközelebb is nagyon jól játszunk, de nem nyerünk, akkor semmit sem haladunk. Mi is fárasztó európai kupameccset játszottunk a hét végén, de fiataljaink hatalmas akarattal bizonyítottak. Balogh és Skube jó játéka döntötte el a végjátékot.
Carlos Pastor: – Nagyon szoros mérkőzésen szereztünk két pontot. Ezért jöttünk, csak ez a fontos. Nehéz volt a PSG elleni csata után két nappal bajnoki rangadót játszani. Remélem, a sérültjeink felépülnek a héten, és Párizsban teljes csapattal állhatunk fel.

AZ ÁLLÁS
1. MOL-Pick Szeged 24 23 1 782–531 +251 46
2. Telekom Veszprém 24 23 1 753–541 +212 46
3. Grundfos Tatabánya KC 23 17 2 4 622–556 +66 36
4. CYEB Budakalász 24 14 1 9 602–611 –9 29
5. Csurgói KK 24 13 2 9 627–598 +29 28
6. Balatonfüredi KSE 24 13 1 10 624–592 +32 27
7. Orosházi FKSE- LINAMAR 23 10 13 580–630 –50 20
8. Sport36-Komló 25 7 5 13 597–668 –71 19
9. Ceglédi KKSE 24 7 3 14 579–659 –80 17
10. Eger SBS Eszterházy 24 8 1 15 566–626 –60 17
11. Váci KSE 23 7 2 14 561–617 –56 16
12. B.Braun Gyöngyös 24 7 1 16 585–641 –56 15
13. Mezőkövesdi KC 25 4 1 20 639–743 –104 9
14. Balmazújvárosi KK 23 3 3 17 541–645 –104 9

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik