Férfi kézi: lassan kezdett, de fölényesen nyert a Tatabánya

Vágólapra másolva!
2018.10.20. 19:31
A férfi kézilabda NB I 7. fordulójában a Tatabánya és a Ferencváros is győzött idegenben.

A Veszprém ellen a hét közben nagy meglepetésre győző Tatabánya nem kezdett jól Mezőkövesden, hiszen a 6. percben már 4–1-re elhúztak a hazaiak.

Az esélyesebb vendégek hamar egyenlítettek, de a 27. percig így is fej fej mellett haladtak a felek (11–11), majd a szünetre egygólos vezetéssel mehetett a Tatabánya (13–14).

A második félidőben aztán ritmust váltottak Szöllősi Balázsék, folyamatosan növelték az előnyüket és végül 29–23-ra nyertek.

A Vecsés a hetedik mérkőzését is elveszítette, a Ferencváros 25–19-re felülkerekedett vendégként.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
DABASI KC VSE–BALATONFÜREDI KSE 22–28 (12–14)
Dabas, 1300 néző. V: Bonifert F., Oláh V.
DABAS: PALLAG P. – Országh 1, SZÖLLŐSI SZ. 3, Szimovics, Borsos 2, Törteli 1, Kekezovics 3. Csere: Podoba (kapus), Bíró, Halász 3, Kiss A., Lepsényi, Perisics 4, Tokuda 1, Zakics 4 (4). Edző: Tomori Győző
BALATONFÜRED: FAZEKAS – HORNYÁK 6 (5), Máthé 3, Topic 4, Szemjonov 2, SZITA 4, Bóka. Csere: Bősz (kapus), KEMÉNY 5, Varga M., Déber, Németh B., Kancel, Ferreira, Karvackij 2, Zdolik 2. Edző: Csoknyai István
Az eredmény alakulása. 6. perc: 2–1. 18. p.: 8–8. 25. p.: 12–11. 34. p.: 13–15. 49. p.: 21–20. 56. p.: 21–24
Kiállítások: 12, ill. 14 perc
Hétméteresek: 6/4, ill. 7/5
MESTERMÉRLEG
Tomori Győző:
– A sokadik mérkőzésünk, amelyen megvannak a helyzeteink, de rengeteg hibával játszunk támadásban. A védekezésünk az ötvenedik percig rendben volt, ám hatékony támadójáték nélkül nem tudtunk pontot szerezni.
Csoknyai István: – Az eredmény nem tükrözi hűen a meccs képét, mert a Dabas nagy erőbedobásra kényszerített bennünket. Igazi derbit tudtunk megnyerni a találkozó végén hozott jó döntéseinkkel.

SPORT 36 KOMLÓ–CSURGÓI KK 27–27 (11–14)
Komló, 1000 néző. V: Herczeg, Südi
KOMLÓ: Granic – GEBHARDT 7 (5), OBRADOVIC 5, GRÜNFELDER 3, Katzirz 1, Jerkovic 1, Markovics 2. Csere: F. SZUNAJKO 6, Kovács M. 1, Balázs S. 1, Matic, Wéber. Edző: Kilvinger Bálint
CSURGÓ: Zaponsek – VASIC 6 (2), ASZTRASAPKIN 4, Hanusz, Hadziomerovic 3, CEHTE 5, KOVACEVIC 4. Csere: Balogh T. (kapus), Toszkics, Oslak 4, Tóth A., Kerkovits 1 (1), Vasvári, Szeitl E., Nagy Sz. Edző: Bencze József
Az eredmény alakulása. 12. perc: 3–6. 20. p.: 8–8. 36. p.: 12–16. 43. p.: 19–20. 50. p.: 24–24. 53. p.: 24–26. 57. p.: 27–26
Kiállítások: 14, ill. 18 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
Kilvinger Bálint:
– Megéreztük az elmúlt időszak fáradalmait, de küzdöttünk, harcoltunk. Mindkét csapat pontot érdemelt.
Bencze József: – Parázs mérkőzésen bármelyikünk győzhetett volna. Mi is tapasztaltuk, hogy Komlón nehéz nyerni, nekünk sem sikerült.

VECSÉSI SE–FTC 19–25 (8–17)
Monor, 500 néző. V: Paska, Vastag
VECSÉS:
Vitáris – Takó 2 (2), Marczinkó 2, Benmiloud 4, ANTAL M. 3, Vojinovics 3, Vízler 1. Csere: KRÁNITZ, Kálomista (kapusok), Antal L., Radoszavljevics 3 (2), SPEKHARDT, Haszilló 1, Lendvay, NAGY A. Edző: Damir Sztojanovics
FTC: MIJATOVICS – Bujdosó 3 (1), ANCSIN 8, SCHUCH, DEBRECZENI 4, ORJONIKIDZE 6, Pálos. Csere: Zernovic, Merkovszki (kapus), Kovacsics, Pordán 2, Andjelics, Lukács 1, Szakály, Oláh, Holdosi 1. Edző: Horváth Attila
Az eredmény alakulása: 4. perc: 3–3. 14 p.: 5–11. 23. p.: 6–16. 40. p.: 13–18. 56. p.: 18–22
Kiállítások: 4 perc, ill. 2 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Damir Sztojanovics:
– Az első félidőben szívvel játszottunk, fordulás után már fejjel. A második félidőt három góllal megnyertük, és a mutatott játékunk bizakodóvá tehet.
Horváth Attila: – Az első játékrésszel elégedett vagyok, amit kértem, teljesítették a fiúk. A szünet után benn maradtunk az öltözőben.

MEZŐKÖVESDI KC–GRUNDFOS TATABÁNYA 23–29 (13–14)
Mezőkövesd, 800 néző. V: Andorka, Hucker
MEZŐKÖVESD: Pásztor I. – Jancsó 1 (1), STANKOVIC 5, Jóga 2, Dávid M., KOVÁCS B. 5, M. Krivokapics 2. Csere: Pelyhe (kapus), Rodics 2, Kovács P. 1, Horváth L., Zelei, Menyhárt 2, MARTINS 3, Szabó D. Edző: Buday Dániel
TATABÁNYA: Székely – Pásztor Á. 1, Vrankovic 1, Vranjes 3, SZÖLLŐSI B. 4, BOZSOVICS 6, VUJOVICS 6 (2). Csere: Bartucz (kapus), Juhász Á., Sipos 1, Ilyés 1, Rosta M. 1, Dénes J., Rozner, GRIGORAS 5, Schäffer. Edző: Vladan Matics
Az eredmény alakulása. 6. perc: 4–1. 12. p.: 5–6. 17. p.: 8–7. 21. p.: 9–10. 28. p.: 11–13. 38. p.: 15–18. 49. p.: 17–22. 55. p.: 20–26
Kiállítások. 2, ill. 2 perc
Hétméteresek: 3/1, ill. 4/2
MESTERMÉRLEG
Buday Dániel:
– Nem haragudhatok a csapatra, hiszen amit tudott, megtette. A második félidő közepén hetest és ziccereket hibáztunk, így nem tudtunk jobban tapadni az ellenfélre.
Vladan Matics: – Kemény diónak bizonyult a Mezőkövesd. Rajtunk látszott a fáradtság, az első félidőben ráadásul a széleken alig mutattunk valamit. A szünet után lendületesebben játszottunk, a cserék is sikerültek, akkor elhúztunk. A Veszprém ellen a hét közben nagy meglepetésre győző Tatabánya nem kezdett jól Mezőkövesden, hiszen a 6. percben már 4–1-re elhúztak a hazaiak.

Vladan Matics: – Kemény diónak bizonyult a Mezőkövesd. Rajtunk látszott a fáradtság, az első félidőben ráadásul a széleken alig mutattunk valamit. A szünet után lendületesebben játszottunk, a cserék is sikerültek, akkor elhúztunk.

AZ ÁLLÁS
1. Szeged 7 7 256–179 +77 14
2. Tatabánya 8 6 1 1 213–190 +23 13
3. Csurgó 7 5 1 1 195–177 +18 11
4. Balatonfüred 8 5 3 212–203 +9 10
5. Gyöngyös 7 4 1 2 195–178 +17 9
6. Veszprém 5 4 1 167–116 +51 8
7. Komló 7 3 1 3 183–197 –14 7
8. FTC 6 3 3 144–141 +3 6
9. Dabas 8 2 2 4 189–197 –8 6
10. Budakalász 8 2 2 4 201–222 –21 6
11. Cegléd 7 2 5 178–204 –26 4
12. Mezőkövesd 8 1 1 6 182–225 –43 3
13. Eger 7 1 1 5 177–222 –45 3
14. Vecsés 7 7 151–192 –41 0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik