Férfi kézi: kétgólos vereséget szenvedett a válogatott Zentán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.09. 18:36
A lengyelországi Európa-bajnokságra készülő magyar férfi kézilabda-válogatott 14–11-es félidő után 24–22-es vereséget szenvedett Szerbia vendégeként Zentán.

Székely Márton kezdett a magyar kapuban, a meccs első védése is az övé volt. Az első két magyar kísérletet Darko Sztanics szintén hárította, mindkétszer Császár Gábor próbálkozott. A szerbek kezdtek jobban, az 5. percben 3–1-re vezettek, a mieinknek egy emberelőny és hat perc kellett ahhoz, hogy ritmust találjanak. A vezetést Ancsin Gábor góljával a 10. percben szerezték meg először Talant Dujsebajev fiai. 4–54–5

A védekezéssel egyik oldalon sem volt nagy gond, ugyanakkor támadásban mindkét fél részéről akadtak hibák. A szerb kispad előtt Dejan Perics szövetségi kapitány minden egyes támadás előtt kézzel rajzolta a figurát a levegőbe, míg Talant Dujsebajev csípőre tett kézzel csendesen figyelte a pályán történteket, majd a 16. percben időt kért.

Sztanics elkapta a fonalat az egyre inkább elbizonytalanodó magyar lövők egy-egy kísérletét könnyen hárította. A szerbek nemcsak tartani, növelni is tudták előnyüket. A félidő végére a magyar válogatott átállt a kétbeállós játékra, Zubai Szabolcs és Bánhidi Bence egyszerre volt a pályán, ami jó döntésnek bizonyult, de csak az eredmény tartására volt elég. Lehetőség lett volna a felzárkózásra, de Pásztor Ákos ziccert hibázott. A szünetben 14–11-re vezettek a hazaiak.

A második félidőben Mikler Roland érkezett a magyar kapuba, a játékrész elején védett két lövést, támadásban pedig kevesebb volt a hiba, így a 38. percben egyenlített a magyar válogatott. Sőt, egy perccel egy újabb elhibázott szerb támadás, majd egy kontra után Faluvégi Rudolf góljánál már a mieinknél volt az előny.

Egyik csapat sem tudott előnyt szerezni, a hajrára döntetlennel fordultak a csapatok. Az 57. percben a mezőny legjobbja, Nenadics – passzívnál – 11 méterről óriási gólt lőtt, ezzel kétgólosra nőtt a szerb előny. Mikler az utolsó percben nagy lövést fogott, 40 másodperc maradt az egyenlítésre. Nagy László Nagy Kornélnak szánt passzát viszont lefülelték a szerbek, és Novak Boskovics ziccerből beállította a 24–22-es végeredményt.

Vasárnap 17.30-tól a két csapat Kecskeméten újra megmérkőzik egymással (tv: M4 Sport).

FÉRFI KÉZILABDA
VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
SZERBIA–MAGYARORSZÁG 24–22
(14–11)
Zenta, 1700 néző.
Vezette: Alimpics, Crjanszki (szerbek)
SZERBIA:
SZTANICS – NIKCSEVICS 1, Marszenics 1, Sesum 2, Rnics 2, Abutovics, Marjanovics 1. Csere: NENADICS 8 (3), ZELENOVICS 7, Beljanszki 1, Boskovics 1, Orbovics, Elezovics. Szövetségi kapitány: Dejan Perics
MAGYARORSZÁG:
Székely – Hornyák P., ANCSIN G. 5, Schuch 2, Császár, Borsos, Iváncsik G. 1. Csere: MIKLER (kapus), Pásztor Á. 2 (1), Nagy László, NAGY KORNÉL 4, Dzsamali 1, Zubai Sz. 1, Faluvégi 1, Bánhidi 1, Bodó 4. Szövetségi kapitány: Talant Dujsebajev
Az eredmény alakulása. 5. perc:
3–1. 10. perc: 4–5. 16. perc: 6–7. 20. perc: 9–7. 26. perc 12–9. 36. perc: 16–15. 38. perc: 16–16. 45. perc: 19–17. 50. perc: 20–20. 54. perc: 21–21. 57. perc: 23–21. 59. perc: 23–22.
Kiállítások:
2, ill. 2 perc
Hétméteresek:
3/3, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Dejan Perics szerb szövetségi kapitány:
– Azt kaptam a játékosoktól, amit vártam. Csapatként tudtunk játszani végig, nem is lenne szerencsés, ha bárkit kiemelnék. Kiváló meccset játszottunk, nagyszerű hangulatban, de van még mit csiszolni a játékunkon. Azt gondolom, hogy mindkét csapatnak segítette a felkészülését, és remélem, holnap is hasonlóan jó meccset játszunk.
Talant Dujsebajev magyar szövetségi kapitány: – Edzésből jöttünk, nem készültünk külön a szerbekből. Nagyon kemény, helyenként durva meccset játszottunk. Az ilyen védekezéssel az Európa-bajnokságon is találkozhatunk. Mindenkinek megfelelő játéklehetőséget próbáltam biztosítani. A védekezésünkkel nem volt gond. A kecskeméti meccsre úgy érkezünk már, hogy videón elemezzük a szerbek játékát.

TOVÁBBI FELKÉSZÜLÉSI EREDMÉNYEK
Oroszország–Argentína 30–24 (17–10)
Dánia–Norvégia 34–30 (18–14)
Németország–Izland 26–25 (15–13)
Franciaország–Katar 25–28 (13–9)
Spanyolország–Brazília 37–30 (20–13)
Svédország–Lengyelország 26–28 (17–13)
Szlovénia–Horvátország 32–17 (14–12)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik