Férfi kézi Eb: „Katasztrofális…” – Nenadics a szerb válogatottról

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.01.15. 15:33
null
Nenadics szerint Szerbiában mindenkinek vállalnia kell a felelősséget (Fotó: Penovác Károly/Veszprém Megyei Napló)
Mint beszámoltunk róla, az Európai Kézilabda-szövetség internetes szavazásán Petar Nenadics lett 2019 legjobb férfi kézilabdázója. Ennek ellenére nem volt ott az Európa-bajnokságon a Telekom Veszprém szerb irányítója, aki még 2018-ban lemondta a válogatottságot. A Szportski Zsurnalnak azonban értékelte az – ismét – alaposan leszereplő, a csoportját pont nélkül az utolsó helyen záró szerb nemzeti csapat teljesítményét.

 

A jelenlegi BL-idényben 53 góllal a legeredményesebb veszprémi kézilabdázó, Petar Nenadics még a 2018-as januári Európa-bajnokság után mondta le a válogatottságot, s azóta nem is lépett pályára a szerb nemzeti csapatban.

„2018-ban megmondtam, hogy nekem erre már nincs több erőm. Már mindent láttam és mindent megtapasztaltam a válogatottnál. A hangulat mindig jó volt, de sosem volt kiszámítható edzőnk, kivéve Sead Hasanefendicet és Ljubomir Vranjest. Korábban sokat tettem a nemzeti csapatért, és most is megvan bennem a vágy, de ehhez egy megfelelő edző is kellene, hogy közösen újrakezdjük az egészet.”

A 33 éves irányító ezt követően a csoportjában pont nélkül záró szerb válogatott teljesítményét értékelte.

„Katasztrofális… Minden januárban ugyanaz történik, mindig ugyanazt mondjuk, semmi sem segít. Ez nem az a pillanat, amikor ki kell teregetni a szennyest, vagy kemény szavakkal kellene dobálózni, de az egyik legsikeresebb sportunkban Szerbia a legcsúnyább arcát mutatta. Tizenöt év alatt mindössze kétszer jutottunk tovább a csoportkörből. Amit Grazban láthattunk, az annak a következménye, hogy az elmúlt húsz évben rossz emberek irányították a kézilabdánkat, rendszer, tervek és célok nélkül…”

„Azon gondolkodtam, hogy minden megy tovább változások nélkül, vagy végre valaki vállalja majd a felelősséget a szerb kézilabda újabb kudarca után? Egyszerűen már nincs értelme, nem maradt semmink, ennél már nincs lejjebb, most már »az iszapot szagoljuk«. Mindenkinek vállalnia kell a felelősséget – ez az egyetlen megoldás, hogy mindent újra tudjunk kezdeni” – fogalmazott Nenadics.

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Horvátország3382–65+176
2. Fehéroroszország32194–88 +64
3. Montenegró31270–84–142
4. Szerbia3372–81 –90
A-CSOPORT (GRAZ)
01. 9.18.15Fehéroroszország–Szerbia35–30
01. 9.20.30Horvátország–Montenegró27–21
01. 11.16.00Horvátország–Fehéroroszország31–23
01. 11.18.15Montenegró–Szerbia22–21
01. 13.18.15Montenegró–Fehéroroszország27–36
01. 13.20.30Szerbia–Horvátország21–24
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik