Férfi kézi Eb: ikszeltek a svédek, még él az olimpiai remény

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.26. 22:11
A lengyelországi férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjében Dánia 28–28-ra végzett Svédországgal, így még él a magyar válogatott minimális reménye az olimpiai selejtezős hely megszerzésére.


A magyar válogatott mérkőzéséről ide kattintva olvashat!
A magyar válogatott mérkőzéséről ide kattintva olvashat!

Nem kezdtek rosszul a svédek, hiszen a 6. percig rendre ők kerültek előnybe (3–2), ezt követően azonban csak a 14. percben találtak be, addig pedig már meglógtak a dánok (4–7).

A két-három gólos differencia a 19. perc után villámgyorsan megnőtt, 7–9 után 7–12-re változott az állás, a közte öt pedig a 28. percig állandósult is (10–15).

A szünetre viszont már csak kettővel mentek Mikkel Hansenék, Johan Jakobsson pedig a második félidő elején jelezte, nem adták még fel a harcot (14–15).

Hiába jött fel ugyanakkor rendre egy gólra a svéd csapat, a dánok mindig tudtak újítani, és az 52. percben eldőlni látszott a meccs (23–26). Hogy aztán az utolsó öt percre ismét csak eggyel vezessenek (25–26).

A hajrában megint elhúzott hárommal a dán csapat (25–28), a forgatókönyvnek megfelelően viszont rögvest visszakapaszkodtak a svédek, és az utolsó másodpercekben megmentettek egy pontot (28–28).

Azzal, hogy a svédek nem nyertek, még életben maradt a minimális olimpiai reményünk, ehhez „csak” annyi kell:

– hogy nyerjünk Svédország ellen

– hogy a macedónok ne nyerjenek Fehéroroszország ellen vagy a fehéroroszok ne nyerjenek legalább hárommal több góllal, mint mi

– hogy Norvégia Európa-bajnok legyen vagy második a franciák mögött. (Ez utóbbi lehetőségéhez pedig nem kell más, mint egy iksz a norvég–francián, miközben a lengyelek kikapnak a horvátoktól.)

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, 2. FORDULÓ
Svédország–Dánia 28–28
(13–15)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dánia 4 3 1 116–98 +18 7
2. Németország 4 3 1 115–106 +9 6
3. Spanyolország 4 3 1 110–107 +3 6
4. Oroszország 4 1 1 2 109–115 –6 3
5. Svédország 4 2 2 104–107 –3 2
6. MAGYARORSZÁG 4 4 96–117 –21 0

 

Legfrissebb hírek

A németek a dánokat is legyőzték a női Eb-n

Minden más foci
14 órája

Németország Jule Brand vezérletével verte az első tornáján szereplő Lengyelországot a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
2025.07.04. 22:55

U21-es Eb: a hajrában fordítottak, elődöntősök a franciák

Minden más foci
2025.06.22. 20:02

U19-es Eb: parádéztak a spanyolok, továbbjutottak a házigazdák

Minden más foci
2025.06.19. 21:10

U21-es Eb: továbblőtték magukat a hollandok, hibátlan maradt Németország

Minden más foci
2025.06.18. 22:55

Felkészülés: Dánia átgázolt a litvánokon, Svédország hétgólos meccsen győzte le Algériát

Minden más foci
2025.06.10. 21:19

Gól nélküli döntetlennel melegített Azerbajdzsán a mieink elleni mérkőzésre

Minden más foci
2025.06.07. 17:29

Dibusz Dénes: Legutóbb Dybala volt, aki leleste a passzom

Magyar válogatott
2025.06.07. 07:55
Ezek is érdekelhetik