Férfi kézi BL: nemcsak ontja a gólokat, otthonra is lelt Szegeden

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.11.04. 08:48
A Mol-Pick Szeged 31–24-re legyőzte a szlovén Celjét a férfi kézilabda Bajnokok Ligája A-csoportjának 6. fordulójában. Juan Carlos Pastor együttese a szünetben még csak döntetlenre állt, de utána ellépett, és biztossá tette a sikerét. A találkozó után Bánhidi Bencével és a Szeged legeredményesebb játékosával, Bogdan Radivojeviccsel beszélgetett az NSO Tv stábja.

Bogdan Radivojevics már nem először volt BL-mérkőzésen a Mol-Pick Szeged legeredményesebb játékosa.

„Jó érzés nyerni természetesen, bár az eleje nem volt éppen könnyű, a Celje nagyon jó csapat. Ezt tudtuk is, úgyhogy már az első pillanattól kezdve száz százalékot adtunk bele, és így tettünk hatvan percen keresztül. Voltak ugyan kisebb problémáink védekezésben, de a legvégéig bírtuk az iramot, ezért nagyon örülök a győzelemnek.”

Videónkban a szerb szélső arról is beszél: hogyan érzi magát Szegeden.

Bánhidi Bence elmondta: számítottak rá, hogy nem lesz könnyű a mérkőzés.

„Tudtuk, hogy a Celje mindig veszélyes csapat, így is készültünk rá. Az első félidőben nem úgy játszottunk, ahogy szerettünk volna, lassúak voltunk, kicsit azt éreztem, hogy bennmaradtunk az öltözőben. A második játékrészben azonban rákapcsoltunk, összeállt a védekezésünk.”

Az NSO Tv videójában az is szóba kerül: Juan Carlos Pastor hogyan próbálta felrázni a félidőben a gárdát az öltözőben.

Nehéz héten vagyunk túl, de félre a problémákkal! – Pastor

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 6. FORDULÓ
A-CSOPORT
MOL PICK SZEGED–RK CELJE PL (szlovén) 31–24 (14–14)
Szeged, 3200
néző. V: Ch. Bonaventura, J. Bonaventura (franciák)
SZEGED: ALILOVIC – RADIVOJEVICS 8 (4), Kaspárek 1, Bombac 2, BÁNHIDI 3, Zsitnyikov 4, Källman 2. Csere: Gaber 3, J. CANELLAS 4, STEPANCIC 4. Edző: Juan Carlos Pastor
CELJE: Ferlin – Gal Marguc 1, D. Silva 2, Poteko 1, SARAC 7, Kodrin, Leban 2 (1). Csere: Vujovic (kapus), Rakita 1, RAZGOR 3, HORZEN 6, Groselj 1, Grebenc, Novak. Edző: Tomaz Ocvirk
Az eredmény alakulása. 5. perc: 0–2. 8. p.: 2–5. 11. p.: 5–5. 15. p.: 6–5. 18. p.: 7–7. 21. p.: 8–9. 23. p.: 9–11. 27. p.: 11–12. 32. p.: 16–14. 37. p.: 20–16. 45. p.: 23–20. 50. p.: 26–20. 55. p.: 28–22
Kiállítások: –, ill. 6 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 3/1

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona (spanyol) 6 5 1 212–154 +58 10
2. Paris SG (francia) 6 5 1 188–154 +34 10
3. MOL-PICK SZEGED 6 4 1 1 172–155 +17 9
4. Aalborg Handbold (dán) 6 4 2 176–172 +4 8
5. Flensburg (német) 6 3 1 2 150–149 +1 7
6. Celje PL (szlovén) 6 1 5 147–182 –35 2
7. Elverum Handball (norvég) 6 1 5 144–180 –36 1
8. PPD Zagreb (horvát) 6 1 5 136–179 –43 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik