Férfi kézi BL: Fel sem néztünk, máris gólt kaptunk – Mikler

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.03. 18:33
null
Nincs sok idejük a veszprémieknek, hogy túltegyék magukat a vereségen (Fotó: AFP)
Csalódott veszprémi játékosok nyilatkoztak a PSG-vel szemben 27–26-ra elveszített Bajnokok Ligája-elődöntő után. Az utolsó veszprémi mérkőzéseit játszó Iváncsik Gergő szerint nem volt sok különbség a két csapat között, míg Mikler Roland elmondta, döntő volt, hogy a lőtt góljaik után gyorsan érkezett a válasz az ellenféltől. Aron Pálmarsson beszélt az elrontott utolsó támadásról, Nagy László pedig kijelentette, most már egy lehetőségük maradt, hogy megnyerjék a bronzmeccset.  

 

„Nem volt sok különbség a két csapat között, az döntött, hogy míg mi sok helyzetet kihagytunk, addig ők éltek a lehetőségeikkel. Ez a meccs elment, készülünk a bronzcsatára. Nehéz lesz túltennünk magunkat a történteken, márpedig egy napunk sincs a következő találkozóig. Meg kell próbálni valahogy félretenni mindent, és koncentrálni a harmadik helyről döntő mérkőzésre” – mondta az utolsó veszprémi találkozója előtt álló Iváncsik Gergő a Sport Tv-nek.

SABATÉ: JOBBAK VOLTUNK A PSG-NÉL

„Nagyon büszke vagyok a játékosaimra, mert nagyon nehéz szezon végén vagyunk, mégis végig összpontosítottak. Számomra nem kérdés, hogy jobbak voltunk, de ilyen a sport" – nyilatkozta a mérkőzést követő sajtótájékoztatón Xavier Sabaté, a Veszprém edzője. Hozzátette, a PSG a magyar csapat hibái miatt tudott többször is két-három góllal vezetni a találkozó folyamán.

„Több tiszta helyzetük volt, és a gyors ellentámadásaik is nagyon jól sikerültek. Egy labda volt a különbség, de előre megmondtam, hogy apróságok fognak dönteni. Az utolsó percben volt lehetőségünk, de sajnos nem sikerült" – tette hozzá.

A spanyol szakvezető az idény végén távozik posztjáról, így vasárnap irányítja utoljára a veszprémieket. Mint elmondta, okvetlenül szeretne győzelemmel búcsúzni.

A Paris Saint-Germain vezetőedzője, Zvonimir Serdarusic azt nyilatkozta, rendkívül értékes győzelmet arattak.

„Hiába vezettünk többször is három góllal, a veszprémiek egyenlítettek. Nagyon nehéz meccsen vagyunk túl, erőjáték volt hatvan percen keresztül" – mondta. (MTI)

„Nehéz bármit is mondanom – vette át a szót Mikler Roland, aki a hajrában nagy védéseivel megteremtette az esélyt az egyenlítéshez. – Mindenki láthatta, milyen nehéz szezonunk volt, annak örülök, hogy a szurkolóink végig kitartottak mellettünk, és ennyien elkísértek minket Kölnbe. Ők is nagyon szerették volna, ha végre felülhetünk a trónra. Tavaly kiengedtük a kezünkből a végső sikert, most pedig a legkevésbé minket tartottak esélyesnek. Ehhez képest közel voltunk az újabb döntőhöz, hatalmasat küzdöttünk, és csak egy góllal maradtunk alul.

„Ahogy egyenlítettünk, még fel sem néztünk, máris gólt kaptuk. Gyorsabban játszott a PSG, amire számítottunk is, és így sem kellett volna sok az ikszhez. Nincs idő a szomorkodásra, ha most azon tépelődnénk, mit rontottunk el, biztosan kikapnánk vasárnap. Minél hamarabb össze kell szednünk magunkat, és bebizonyítanunk, hogy győzni is tudunk.

Nagy László a második félidőben több fontos gólt is lőtt, ami mégsem volt elég a döntőbe jutáshoz. A Veszprém csapatkapitánya szerint most már egy lehetőségük maradt, hogy megnyerjék a bronzmeccset.

„Csalódott vagyok a vereség miatt. Tisztában voltunk azzal, hogy egy kiváló erőkből álló PSG-vel szemben kell pályára lépnünk, próbáltuk a legjobbunkat nyújtani, ami hellyel-közzel sikerült is. A franciák sajnos mindig egy lépéssel előttünk jártak, és nem tudtuk visszavenni a vezetést a hajrához érve. Próbáltuk megfékezni a PSG gyors játékát, ez nem mindig jött össze. Ha jobban védekezünk, abból nagyobb önbizalmat gyűjthettünk volna a támadásokra. Egyetlen lehetőségünk maradt, hogy felálljunk, és megnyerjük a bronzmeccset.

„Nagyon mérges vagyok, nem tudom elhinni, hogy vesztesen kellett elhagynunk a pályát – mondta felindultan Aron Pálmarsson az EHF-nek, majd kitért az utolsó veszprémi támadásra. – Mindent úgy csináltunk, ahogy elterveztük, aztán láttam, hogy Andreas üresen áll. Szerintem nem adtam rossz passzt, mégsem tudta megfogni. Vissza kell néznem, hogy pontosan mi történt. Talán én is ellőhettem volna, de az egész meccsen remek volt a kapcsolatom a beállókkal, ezért nem tűnt rossz döntésnek megjátszani. Még nem tudok a bronzmeccsre gondolni...

Lékai Máté elmondta, mérhetetlenül csalódott a vereség miatt. „Az első félidőben a védekezésünk parádés volt, a második felvonásban megtalálták ennek az ellenszerét, akkor viszont a támadásaink sikerültek jobban. A legvégén Nilsson mögé ment a passz, ha elkapja, ziccerbe kerül. Ennyin múlt – vélekedett az irányító.

Hozzátette, egész évben azért dolgoztak, hogy a négyes döntőben sikeresen szerepelhessenek. „Lesajnáltak minket, csodálkoztak, hogy egyáltalán itt vagyunk, de végig ott loholtunk a nyomukban. Sajnos nem tudtuk megkoronázni a szezonunkat – közölte a három gólt szerző játékos.

A másik elődöntőn kiderült, hogy a Veszprém a Barcelonával találkozik a vasárnapi bronzmeccsen.

FÉRFI KÉZILABDA BL, NÉGYES DÖNTŐ
ELŐDÖNTŐ
PARIS SG (francia)–TELEKOM VESZPRÉM 27–26 (11–11)
Köln, 19 250
néző. V: Nacsevszki, Nikolov (macedónok)
PARIS SG: OMEYER – Abalo 2, Stepancic 1, N. Karabatic 1, L. Karabatic 1, M. HANSEN 7 (1), GENSHEIMER 7 (2). Csere: Skof (kapus), Mölgaard, NARCISSE 3, REMILI 3, Nielsen 2, Kounkoud. Edző: Zvonimir Serdarusic
VESZPRÉM: Mikler – MARGUC 5, Sulic 1, NAGY L. 6, Shuch, TERZIC, Ugalde. Csere: Alilovic (kapus), Pálmarsson 1, Ilics 1, Nilsson 2, Blagotinsek 2, Lékai 3, GAJIC 5 (5), Ch. Rodríguez, Iváncsik G. Edző: Xavier Sabaté
Az eredmény alakulása. 5. p.: 2–3. 7. p.: 5–3. 15. p.: 7–6. 23. p.: 9–7. 27. p: 9–9. 37. p.: 14–15. 39. p.: 17–15. 43. p.: 19–17. 49. p.: 21–21. 52. p.: 23–23. 54. p.: 25–23. 58. p.: 27–25
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 5/3, ill. 6/5

A MÁSIK MÉRKŐZÉSEN
VARDAR SZKOPJE (macedón)–BARCELONA (spanyol) 26–25 (13–12)

A VASÁRNAPI PROGRAM
15.15:
A 3. helyért – Telekom Veszprém–Barcelona (spanyol)
18.00: döntő – PSG (francia)–Vardar Szkopje (macedón)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik