Döntőre hangolva: Ambros Martín alaposan megizzasztotta a győri lányokat

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2013.05.08. 17:59
null
Az izzasztó edzésen volt mit törölniük Görbicz Anitáéknak (Fotók: Korponai Tamás)
Intenzív, pörgős edzéssel hangolt a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája döntőjének szombati, veszprémi visszavágójára. Ambros Martín vezetőedző alaposan meghajtotta a lányokat, akiken egyelőre nem látszódott feszültség. Róth Kálmán szerint a csapat tanult a Valcea elleni elődöntőből, míg Görbicz Anita keményebb védekezésre számít a Larviktól.

Andrea Lekics, Rédei-Soós Viktória és Szepesi Ivett éppen kosárra dobált Danyi Gábor másodedzővel, amikor megérkeztünk a Győr nyílt edzésére. A leeresztett palánkoknak pedig a tréning későbbi részében is jutott szerep.

Az elején feltűnt az oldalvonal mellett Róth Kálmán utánpótlás szakmai igazgató is, aki egyben a veszprémi női csapatot is irányítja:

„Nagyon stabil, kiegyensúlyozott, jó kondicionális állapotú Győrt láttam az első meccsen, és egy kicsit öregedő Larvikot, de az elmúlt éveket figyelembe véve nem számítok könnyű mérkőzésre. Ám ha az ETO azt nyújtja, amit az első mérkőzés második félidejében, akkor szinte biztos, hogy megnyerjük a kupát” – mondta el Róth a Nemzeti Sport Online kérdésére, majd kifejtette, a Valcea elleni meccs sok tanulsággal szolgált az ETO számára, amely még egyszer biztosan nem követi el ugyanazt a hibát.

„Egy új elemet fedeztem fel a Larviknál, Sullandot átvitték a másik oldalra lőni, ezzel okoztak is némi problémát az elején, de utána azonnal reagált rá a Győr. A lányok mostani hangulatán is érződik, hogy a természetesen meglevő feszültség mellett lazák is egyben. A Valcea elleni elődöntő nagyon tanulságos volt, még egyszer biztosan nem esnek bele ugyanabba a hibába. A Veszprémben várható hangulat a rutinos norvég játékosokat is megfoghatja” – tette hozzá a szakember. Mint ismert, hiába nyert idegenben a Győr az elődöntő első meccsén, a Valcea Veszprémben sokáig továbbjutásra állt, sőt meg is nyerte a találkozót, de a kisalföldieknek az egygólos vereség is belefért akkor.

Már egy hete is ez a felirat fogadott minket
Már egy hete is ez a felirat fogadott minket

Közben a lányok hármas csoportokban a keresztmozgásokat gyakorolták, majd a gyors támadásvezetésekre helyeződött a hangsúly. „Hosszú passz” – irányított Martín a kezdőkörből.

A következő részben kaptak szerepet a kosárpalánkok, ugyanis a támadó csapat tagjainak nem a kaput, hanem a gyűrűt kellett célba venniük. Azért az látszódott, hogy kézilabdában egyelőre ügyesebbek a győriek, egy kis változatosság persze sosem árt.

„Látom az alagút végét, és ott süt a nap” – szólt egy biztató hang az edzőnek és a csapatnak a lelátóról, nem is késett sokáig Martín válasza: „Az nem alagút, egy új élet kezdődik” – utalva a BL-döntő hétvégi visszavágójára.

A lerohanások és gyors középkezdések gyakorlása került a fókuszba, Ambros is beszállt a játékba, és ha kellett, keményen megfogta Lekicset vagy éppen Amorimot. A játékosok nagy koncentrációval és magas fordulatszámon végezték a gyakorlatokat, kívülről nem látszódott rajtuk feszültség, ez persze minden bizonnyal a visszavágó közeledtével változni fog.

„Elég intenzív volt az edzés, de ez megszokott, minden héten van egy-két ilyen – mondta Görbicz Anita a jó másfél órás tréning végeztével, majd kitért a norvég vetélytársra is. – A két csapat már szinte kívülről ismeri egymást, nem számítok meglepetésre, de keményebb védekezés és több indítási kísérlet várható tőlük. Már kielemeztük a kinti meccset, amelyen nagyon sok ziccert hagytunk ki, felkészülünk rá, hogy ezeket kijavítsuk.”

A tréning utolsó periódusában kétkapus játék következett, Jovanka Radicsevics pedig most is hozta a rá jellemző fanatikusságot, minden jó megoldásnak látványosan örült, ha úgy érezte, hangos szóval biztatta a társait. Egyébként is gyakori volt, hogy a több kommunikációra hívták fel egymás figyelmét Görbiczék.

Lunde jól tudta kamatoztatni magasságát
Lunde jól tudta kamatoztatni magasságát

„Nyugi everybody!” – mondta egy passzív helyzetnél Martín, kisvártatva Amorim futott keresztbe, majd ellentmondást nem tűrően bombázott a kapuba. Ilyenből Veszprémben is elfogadnánk néhányat!

Az előző héten még gipszet viselő Hornyák Dóra is mindent végigcsinált, védekezésben már egyáltalán nem akadályozza a sérülés, és szerencsére Kovacsics Anikó könyöke is rendben van.

Rédei-Soós az edzés végén arról beszélt, hogy nem ér semmit a norvégiai siker, ha Veszprémben nem tudnak nyerni.

„Volt bennem egészséges izgalom az első meccs előtt, de inkább úgy gondoltam rá, mint nagyon jó dologra, hiszen megtiszteltetés ilyen csapatba játszani, amely eljut a BL fináléjáig. Jobb előnnyel nekimenni a visszavágónak, de ez nem ér semmit, ha Veszprémben nem tudunk nyerni” – mondta a jobbátlövő, aki próbált élni a neki jutó percekkel Larvikban.

„Nem érezzük, hogy már megnyertük a BL-döntőt, egymás között sem beszélünk a végső sikerről. Mindenki csendesen teszi a dolgát, tudjuk, hogy nem fogják a kezünkbe adni a trófeát, ugyanúgy fognak küzdeni a Larvik játékosai is, ahogy egy döntőben elvárható.”

Az utóbbi években már ötödik BL-meccsét játssza majd Veszprémben a csapat, amely lassan második otthonaként tekinthet az MKB arénájára:

„Azzal lett a sajátunk a veszprémi csarnok, hogy ott voltak a szurkolóink, illetve hogy ilyen meccset tudtunk ott játszani az elődöntőben. Nagyon szívélyesen fogadtak minket a városban is, akárhova mentünk. Mindenki azon volt, hogy minél otthonosabban érezzük magunkat” – zárta Rédei-Soós.

Nem láttunk feszültséget a lányok arcán
Nem láttunk feszültséget a lányok arcán

Nos, az előkészületek a döntő előtt is már javában zajlanak, ezúttal is két nagy győri „matrica” fogadja majd a szurkolókat a veszprémi csarnoknál, a fináléra pedig a város és a főszponzor jóvoltából ötezer zöld-fehér „tapsoló rudat” kapnak majd a drukkerek, akik remélhetőleg belehajszolják kedvenceiket a sikerbe. Az óriás mez sem fog hiányozni a lelátóról, amelyet a tervek szerint átvisznek Győrbe is a Városházához, ahol a meccs alatt óriáskivetítőn lehet szurkolni, este pedig várhatóan fél kilenctől fogadást rendeznek.

Az ETO kedden és csütörtökök két edzéssel hangol a sorsdöntő meccsre, szerdán és pénteken egy gyakorlásra kerül sor, utóbbit már Veszprémben tartják, ahol meg is száll az együttes.

Az ETO az első mérkőzést Larvikban 24–21-re megnyerte, így kedvező helyzetből várhatja a veszprémi második felvonást. Ha a magyar csapat a két mérkőzés alapján jobbnak bizonyul a skandináv együttesnél, fennállása első nemzetközi trófeáját szerzi meg.

A szombat 15.15 órakor kezdődő mérkőzésről élő, szöveges tudósítást olvashatnak majd a Nemzeti Sport Online-on!

BL-DÖNTŐ ELŐTT – „MOST MONDJAM EL A HIBÁKAT?”

Intenzív edzést tartott Martín a győri lányoknak
Intenzív edzést tartott Martín a győri lányoknak
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik