Tizenöt percig élt a Szeged reménye, aztán megjött a Barcelona

Vágólapra másolva!
2012.11.18. 18:07
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában a spanyol Barcelona megőrizte százszázalékos mérlegét, miután a Pick-Szeged vendégeként is nyerni tudott öt góllal. Skaliczki László együttese a negyedik vereségét szenvedte el, a másodikat otthon. A jó rajtot vevő házigazdák tizenöt percig tudták meglepni a vendégeket – vezettek öttel –, de a szünetben már hárommal mentek az esélyesebb spanyolok, akik abból meg is éltek a végéig.

Nem adta olcsón a bőrét a Szeged, de behódolt a Barcelonának (Fotók: Korponai Tamás)
Nem adta olcsón a bőrét a Szeged, de behódolt a Barcelonának (Fotók: Korponai Tamás)
Nem adta olcsón a bőrét a Szeged, de behódolt a Barcelonának (Fotók: Korponai Tamás)


1. félidő

1–5. perc A Szeged kezdte a mérkőzést, majd egy hosszú lefolyású támadás lezárásaként Frantisek Sulc átlövésből a bal felsőbe bombázott, erre azonnal góllal válaszolt a vendégcsapat, amely a hazaiakhoz hasonlóan nem rohanva, inkább megfontoltam vetette bele magát a küzdelembe. Labdaszerzés utáni ziccerből, majd cseles közbelövésből nőtt a szegediek előnye, akik nemcsak féken tudták tartani a félelmetes vendégeket, hanem mintha meg is lepték volna egy kicsit. Négy támadásuk mindegyikét góllal zárták (4–2).

6–10. perc A vendégek 1–1-gyel hozták le a kétperces fórjukat, ami egyrészt a hazai védekezés, másrészt a talpról hatalmas löketet eleresztő Ancsin Gábor érdeme volt. Az álmos rajt miatt a 9. perc végén mínusz négynél (7–3) a spanyolok időt kértek. A vendégek picit gyorsítottak a támadásaikon, két átlövésből találtak be Mikler Roland kapujába (8–5).

11–15. perc Fegyelmezettebbé vált a spanyol védelem, a szegedi faltól viszont nem sok segítséget kapott Mikler, így a kapus védéseket tett hozzá a csapat teljesítményhez. Elöl a sok mozgás csak meghozta gyümölcsét, betörés, majd kontra után meglépett a házigazda. A spanyolok a 15. percben már másodszor kértek időt, nagyon nem ehhez voltak hozzászokva (11–7).

Sportszerű, már-már baráti volt a mérkőzés
Sportszerű, már-már baráti volt a mérkőzés

16–20. perc A kihagyott szegedi büntetőre a vendégek szélsőgóllal válaszoltak. Danijel Saric tett a legtöbbet azért a barcelonai kapuban, hogy övéi felzárkózzanak, de ehhez kellett a házigazdák tanácstalansága is támadásban, amelyet viszont zártabb védekezéssel kompenzáltak (12–10).

21–25. perc A következő fórt 2–1-re hozta a Barca, csak Sulc megpattanó átlövésén múlt, hogy nem támadhatott az ikszért. Ahogy kiegészült a Szeged, máris ismét megfogyatkozott. A vendégek ezt már nem hagyták kihasználatlanul, 2–0-s etappal egyenlítettek, majd hat a hat ellen már vezetéshez is jutottak. Skaliczki László is időt kért. Ötgólos előnyét adta oda a házigazda mínusz kettőre tíz perc alatt. Mikler helyére Tatai Péter érkezett (13–15).

26–30. perc A szerencse sem volt a szegediekkel, amíg ők támadásban belementek a védőbe, addig a spanyolok kipattanóval is gazdálkodhattak. Jonas Larholm hosszú percek szegedi gólcsendjét törte meg büntetőből. A végjátékban mínusz egyről indulhatott neki első emberelőnyének a házigazda, de miután Buday Dániel is a kiállítás sorsára jutott, odalett az emberfór. Adott lett volna a lehetőség az egyenlítésre, így viszont a rutinját előszedő Barca azonban háromra növelte a különbséget a szünetre (15–18).

2. félidő

31–35. perc Mikler hatástalanította az első Barca-akciót, majd a hazai kontránál megfogyatkozott a vendégcsapat. Saric védése után azonban ölhette az időt a spanyol gárda, amely 0–0-val tudta le a két percet. Így végül a vendégeké lett a második felvonás első találata, amely nem könnyítette meg a házigazdák feladatát. Reménytelen szegedi akciók után Sulc azért csak betalált végre, majd labdaszerzés után a villámléptű Rajko Prodanovics is eredményes tudott lenni, a mínusz kettes állás meghozta a szegedi közönség hangját (17–19).

36–40. perc Újabb, immár az ötödik kiállítás fogta ki a szelet a szegedi vitorlából. A plusz egy embert plusz egy gólra váltotta a Barca, a szegediek több technikai hibával játszottak, amit felírhattunk a fáradtság számlájára. A nagy rohanásban Mikler védései sorra adták a lehetőséget a felzárkózásra, ám Saric vára is bevehetetlennek bizonyult (19–22).

41–45. perc Mindkét csapat megnyitotta a falát, amíg azonban a házigazdák egy, addig a vendégek olykor két zavaróval is védekeztek. Sulcnak azonban amikor sikerült elszöknie, azonnal góllal vétette észre magát. A vendégek három-négy gólos előnye azonban állandósult, ami kényelmes volt a spanyolok számára (21–25).

46–50. perc Rendre hármakat cseréltek a felek támadásban és védekezésben, de tehették, mert a tempó nem volt óriási, valamint a kontrákat sem erőltették annyira a pályán lévők. Albert Rocas sajnos biztos kézzel értékesítette a büntetőket, 3/3-nál járt ekkor (23–26).

51–55. perc Larholm-duplával lopta magát közelebb a kétgólos hátrányra visszakapaszkodó Szeged. A vendégek viszont fél perc alatt visszaállították a közte négyet. Hiába jöttek a hazai gólok, védekezésben és kapusteljesítményben elmaradt az átlagostól a házigazda, amely támadásban átment kapkodóba. Vesztére (25–29).

56–60. perc Az utolsó reményt kapta a Szeged Larholm gólját követően, mínusz háromról fórhoz jutott. Az etap első gólja a spanyoloké volt, Skaliczki ismét időt kért. Raúl Enterríos gólja mellett kiállítást is kierőszakolt, ami megpecsételte a házigazdák sorsát két perccel a vége előtt (28–33).

„NAGYON SOKAT KIVETT BELŐLÜNK A BARCELONA”
FÉRFI KÉZILABDA, BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ
PICK SZEGED–FC BARCELONA (spanyol) 28–33 (15–18)
Szeged, 3500 néző. V: Nikolics, Sztojkovics (szerbek)
SZEGED: Mikler – Prodanovics 3, ANCSIN 5, Zubai Sz. 2, SULC 8, LARHOLM 8 (2), Vadkerti 1. Cs: Tatai (kapus), Buday, Pribanic, Nagy N., Kekezovics, Balogh Zs. 1, Czina. Edző: Skaliczki László
BARCELONA: SARIC – ROCAS 7 (4), Montoro 3, Sorhaindo, Morros, R. Entrerrios 2, GARCIA 5. Cs: Aguirrezabalga 2, NÖDDESBO 6, Sarmiento 1, Rutenka 3, Gurbindo 2, M. Stranovsky 2. Edző: Xavier Pascual
Az eredmény alakulása. 4. p.: 3–1. 9. p.: 7–3. 14. p.: 11–6. 24. p.: 13–13. 26. p.: 13–16. 38. p.: 17–21. 51. p.: 24–26. 56. p.: 25–29
Kiállítások: 12, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 4/4
MESTERMÉRLEG
Skaliczki László: – Gyűr bennünket az élet. Ez a hetünk nem úgy alakult, ahogyan terveztük, pontot hagytunk Tatabányán egy nagyon sok szabályértelmezési kérdést maga után hagyó meccsen, majd jól küzdve is kikaptunk a Barcától. Az utóbbi nem szégyen, és ennek a találkozónak a pozitívumaira alapozva kell folytatnunk.
Xavier Pascual: – Az elején kissé meglepett bennünket a Szeged agresszív védekezése, és csak a második időkérésünk után állt helyre a rend a csapatban. Ettől kezdve Saric remekül védett, összeállt a védekezésünk, és kezünkben maradt az irányítás. Számomra meglepő, hogy a remekül felkészített Szeged csupán két ponttal áll a csoportban. Kapusainkról annyit, hogy így egyeztek meg a meccsről, nekem nem volt okom, hogy beleszóljak, Saric jól játszott.
A csoport korábbi mérkőzésein: Füchse Berlin (német)–CO Zagreb (horvát) 29–27, Dinamo Minszk (fehérorosz)–Schaffhausen (svájci) 33–23

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona (spanyol) 5 5 157–119 +38 10
2. Füchse Berlin (német) 5 4 1 141–135 +6 8
3. Dinamo Minszk (fehérorosz) 5 2 1 2 138–128 +10 5
4. CO Zagreb (horvát) 5 1 1 3 132–143 –11 3
5. PICK-SZEGED 5 1 4 131–150 –19 2
6. Schaffhausen (svájci) 5 1 4 130–154 –24 2
TOVÁBBI VASÁRNAPI MÉRKŐZÉSEK
A-CSOPORT
Partizan (szerb)–Montpellier (francia) 29–32 (17–17)
Hamburg (német)–Flensburg (német) 31–28 (13–15)
C-CSOPORT
Metalurg (macedón)–Vive Kielce (lengyel) 21–23 (12–10)
Chambéry (francia)–Gorenje Velenje (szlovén) 20–31 (9–16)
Szentpétervár (orosz)–Silkeborg (dán) 23–35 (11–18)
B-CSOPORT
Sävehof (svéd)–MKB VESZPRÉM 22–32 (10–14)
A CSOPORTÁLLÁSOK
A–CSOPORT
1. Hamburg (német) 5 4 1 149–134 15 9
2. Csehovszkije Medvegyi (orosz) 5 3 1 1 155–145 10 7
3. Flensburg (német) 5 2 2 1 167–154 13 6
4. Ademar León (spanyol) 5 1 1 3 137–146 –9 3
5. Montpellier (francia) 5 1 1 3 154–163 –9 3
6. Partizan (szerb) 5 1 4 148–168 –20 2
B–CSOPORT
1. MKB VESZPRÉM 5 5 159–127 32 10
2. THW Kiel (német) 5 3 2 168–137 31 6
3. Atlético Madrid (spanyol) 5 2 3 139–139 0 4
4. Celje (szlovén) 5 2 3 123–135 –12 4
5. Sävehof (svéd) 5 2 3 151–167 –16 4
6. Constanta (román) 5 1 4 117–152 –35 2
C–CSOPORT
1. Vive Kielce (lengyel) 5 5 155–118 37 10
2. Metalurg (macedón) 5 4 1 142–118 24 8
3. Gorenje Velenje (szlovén) 5 3 2 144–125 19 6
4. Silkeborg (dán) 5 2 3 132–138 –6 4
5. Szentpétervár (orosz) 5 1 4 116–160 –44 2
6. Chambéry (francia) 5 5 126–156 –30 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik