Dánia két év után újra vb-döntőbe jutott

Vágólapra másolva!
2013.01.25. 21:28
null
Adj, király, katonát! – mondta Bicanic. Nem adok! – válaszolta Lindberg (jobbra) (Fotó: Reuters)
A dán válogatottal vívja a hazai csapat a döntőt a Spanyolországban zajló férfi kézilabda-vb-n, miután az északi gárda az elődöntőben 30–24-re legyőzte a horvátokat.

Már a torna előtt aranyesélyesként tartották számon a két válogatottat, amely az elmúlt két hétben bizonyította, hogy nem véletlenül. A dánok és a horvátok is százszázalékos teljesítménnyel meneteltek az elődöntőig. Legutóbb a londoni olimpián találkoztak egymással, akkor a horvátok lelépték Ulrik Wilbek fiait (32–21).

A dánoknál eddig a két legjobb gólszerző két szélső – Anders Eggert (43) és Hans Lindberg (34) –, és a horvátok legeredményesebb játékosa is ezen a poszton játszik: Ivan Cupic (42).

1–5. perc: Két, remekül védekező csapatról van szó, ám alig több mint egy perc alatt már háromszor is megrezdültek a hálók (2–1). Duvnjak rossz passzát Mikkel Hansen fülelte le, és már jött is gyorsan a harmadik dán gól. Akár néggyel is vezethetett volna Dánia, de Möllgaard és René Toft Hansen is ziccert rontott. 4–1

6–10. perc: Eggert a szélről felkanyarodva szerezte meg önmaga második, Dánia negyedik gólját. Niklas Landin védte az összes horvát lövést, Lindberg és Eggert találatával pedig már 6–1-re vezetnek a dánok, időt is kér Slavko Goluza. 6–1

11–15. perc: Duvnjak törte meg a tízperces horvát gólcsendet, de Rasmus Lauge Schmidt gyönyörű találattal válaszolt, pedig közben alaposan orrba vágták. A magyar csapat is rendkívül rosszul kezdett Dánia ellen, de a horvátok még jobban „beragadtak”. Hansen hatalmas lövése után a labda a lécről a pálya fölött mozgó kamera zsinórját találta el. Marino Maric hat méterről nem hibázott, majd egy újabb rossz horvát passzt megint góllal büntettek az északiak. 8–3

16–20. perc: Duvnjak volt az első horvát duplázó, Eggert pedig már az ötödik gólját szerezte, a másodikat hétméteresből. Eddig csak Mikler Roland tudott túljárni az eszén büntetőnél a vb-n. Söndergaard átlövésből volt eredményes, ám Bicanic is betalált, ráadásul egy dánt kiállítottak. Zeljko Musa helyzetbe birkózta magát, és beállóból négygólosra csökkentette a horvátok hátrányát. 10–6

21–25. perc: Landin védése után Lindberg paskolta haza a labdát, amit a játékvezetők kis kivárás után visszaadtak a horvátoknak. Ha már kaptak egy újabb esélyt, Kopljar élt vele. Söndergaard okozott duplán fájdalmat Vukovicnak, ugyanis bevetődése során rázuhant a lábára, ráadásul hetest harcolt ki. Eggert megint csak cunderrel pattintott el a horvát kapus mellett. Miközben Vukovic lábát a pálya mellett ápolják, Mikkel Hansen vetődött rá egy kipattanóra, a két horvát pedig – akinek szintén ez volt a szándéka – egymással ütközött. Markussen az égből lőtte át a horvát falat. 12–8

26–30. perc: Jó védekezés után Eggert száguldott fel, és eltette a labdát Alilovic mellett, Maric gyorsan szépített. A másik oldalon is van ám beálló, és szemben a kapuval Nöddesbo sem hibázott. Horvat higgadtan ejtette át Landint büntetőből, a másik oldalon pedig előbb Alilovic védett, majd a kipattanót összeszedő Lindberg a kapufát találta el. Ellenünk bezzeg nem hibázott a jobbszélső... Fél perccel az első félidő vége előtt dán időkérés. Nöddesbo akrobatikus mozdulattal gurított volna el Alilovic mellett, de a Veszprém kapusa megnyúlva valahogy védeni tudott. A zárszó Lovro Spremé volt, aki a szélről alakította ki a 14–11-es félidei állást. 14–11

31–35. perc: Mikkel Hansené volt a második félidő első gólja, de Kopljar kétszer válaszolt rá, már csak kettővel vezetett Dánia. Nem sokáig, mert Lasse Svan Hansen is jelentkezett egy gyors duplával. 18–14

36–40. perc: Eggert indulása után újra öt volt közte, de Horvat ismét higgadtan értékesített egy büntetőt. Nöddesbo remekül került helyzetbe, de nagy helyzetben a kapufát találta el a Barcelona beállója. Goluza nem elégedett a látottakkal, időt kért. Bicanic nagy góljával folytatódott a játék, Nöddesbo egy kisebbel állította vissza a négygólos különbséget. Horvát labdaszerzés után Maric volt eredményes, de gyorsan jött rá a válasz Söndergaardtól, ráadásul egy délszlávot kiállítottak. 21–17

41–45. perc: Bicanicnak emberhátrányban is ment a góllövés, Eggert révén jött a felelet egy pimasz cundergól formájában. Goluzának újra volt mondanivalója, kikérte utolsó idejét is. A Croatia Zagreb fiatal átlövője, Stipe Mandalinic hatalmas átlövéssel bizonyította, hogy az ilyen hőfokú csatákban is lehet rá számítani. Ám René Toft Hansen góljával ismét néggyel vezettek a dánok. 23–19

46–50. perc: Egy-egy belemenés után Mandalinic ezúttal nem jól célzott, meg is kapta érte a letolást Goluzától. Svan Hansent húzta le a földre Nincevic, amiért két percet kapott a szigorú cseh játékvezetőtől. Markussen lövését Alilovic a lécre tolta, majd a következő dán támadás belemenéssel ért véget. A horvátok megúszták az emberhátrányt, de nem jöttek közelebb a dánokhoz. 23–19

51–55. perc: Duvnjak gólja után Cupic kétgólosra csökkenthette volna a hátrányt, de Landin védett. Markussen és Nöddesbo viszont nem hibázott, utóbbi kétszer is betalált, hat góllal elhúztak a dánok. 26–20

56–60. perc: Bicanic kilőtte a jobb felsőt, de így is nagyon távol voltak a horvátok a döntőtől. Bicanic nem töltött, csak tüzelt, de azt viszonylag jó százalékkal tette (26–22). Markussen nem különben, góljával eldőlt. Landin sokadik védése után a meginduló Nöddesbo cunderezte el a kapus mellett a labdát, már mosolyogtak a dánok. Lauge Schmidt és Möllgaard emberhátrányban is betalált, a végére teljesen szétesett a horvát alakulat. A vége 30–24, Dánia két év után újra világbajnoki döntőt játszhat – ezúttal Spanyolországgal –, a bronzéremért pedig a horvátok a szlovénokkal küzdenek meg. 30–24

SPANYOLORSZÁG, FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
ELŐDÖNTŐ

SPANYOLORSZÁG–SZLOVÉNIA 26–22 (13–12)
Barcelona, 20 000 néző. Vezette: Leifsson, Pálsson (izlandiak)
Gólszerzők: Canellas 5, Aguinagalde, Rivera, Morros 3-3, Tomás, Sarmiento, A. García, Guardiola 2-2, A. Entrerríos, Rocas, Maqueda, Montoro 1-1, ill. Marguc 7, Dolenec 6, M. Zvizej 2, Bilbija, Dobelsek, Skube, Bundalo, Gaber, Zorman, Mackovsek 1-1
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/1, ill. 2/2
DÁNIA–HORVÁTORSZÁG 30–24 (14–11)
Barcelona, 20 000 néző. Vezette: Novotny, Horácek (csehek)
Gólszerzők: Eggert 9, Nöddesbo 5, Markussen, Söndergaard 3-3, R. Lauge Schmidt, Svan Hansen, R. Toft Hansen, Möllgaard 2-2, Lindberg, M. Hansen 1-1, ill. Bicanic 6, Duvnjak 5, Maric, Horvat, Kopljar 3-3, Sprem, Mandalinic, Musa, Nincevic 1-1
Kiállítások: 6, ill. 4 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 2/2

AZ ÉREMCSATÁK PROGRAMJA
A 3. HELYÉRT
Horvátország–Szlovénia
szombat, 19.00, Barcelona
DÖNTŐ
Spanyolország–Dániavasárnap, 17.15, Barcelona
AZ 5–24. HELYEN VÉGZETTEK SORRENDJE
5. Németország
6. Franciaország
7. Oroszország
8. Magyarország
9. Lengyelország
10. Izland
11. Szerbia
12. Brazília
13. Tunézia
14. Macedónia
15. Fehéroroszország
16. Egyiptom
17. Algéria
18. Argentína
19. Szaúd-Arábia
20. Katar
21. Dél-Korea
22. Montenegró
23. Chile
24. Ausztrália

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik