Nemzetisport.hu 2013.01.25 19:08 Frissítve: 2015.02.02 01:59

Másodszor vb-döntőben a spanyol férfikézisek

A házigazda spanyol válogatott jutott elsőként a döntőbe a 23. férfi kézilabda-világbajnokságon, miután az elődöntőben 26–22-re legyőzte Szlovéniát.

 

Hat góljával Joan Canellas (középen) volt a spanyolok legeredményesebb játékosa (Fotó: Action Images)

Az eddigi 22 férfi kézilabda-világbajnokságon csupán hatszor jutott döntőbe a hazai válogatott. Most nagy esély volt rá, hogy ez a szám hétre emelkedjen, hiszen a szlovénoknak ugyan remek kis csapatuk van, ám szerencsés sorsolásuk is nagyban közrejátszott abban, hogy elődöntőt játszhattak. Eddigi legjobb világbajnoki eredményüknek egy 10. hely számított, amit a 2007-es németországi tornán értek el.

A spanyolok ezzel szemben már ötödször küzdhettek meg a vb-döntőért, bár az előző négy alkalommal csak egyszer jártak sikerrel, igaz, 2005-ben Tunéziában meg sem álltak az aranyéremig. A szlovén és a spanyol válogatott ezúttal találkozott először világbajnokságon.

1–5. perc: A szlovénoktól ezúttal is hiányzott egyik legjobbjuk, Dragan Gajic, a Montpellier jobbszélsője izomsérülés miatt a negyeddöntőt is kihagyta. Aitor Arino révén a spanyolok lőtték az első gólt, de a szlovénok hétméteresből (Jure Dolenec) és egy átlövésből (Nenad Bilbija) fordítottak. 1–2

6–10. perc: Víctor Tomás ezúttal sem sokat várt az első találatával, majd Joan Canellas már ismét a spanyoloknak szerzett vezetést. Dolenec a lécet forgácsolta szét, Uros Zorman pedig belement. A másik oldalon Tomás már háromgólos lehetett volna, de könnyelmű megoldást választott az első spanyol büntetőnél, Gorazd Skof védett. Dolenec megszerezte első akciógólját, mint ahogy Dani Sarmiento is. 5–3

11–15. perc: Doleneccel nem bírtak a hazaiak, a balkezes szlovén újabb két góljával 5–5. Alberto Entrerríos is hozzászólt a mérkőzéshez egy jó átlövéssel, majd lerohanás végén gólpasszt adott Gedeón Guardiolának. Közben a spanyol kapuban Sterbik Árpád váltotta José Manuel Sierrát. Gasper Marguc góljára Julen Aguinagalde válaszolt, majd Sterbik védte Marguc lövését. 8–6

16–20. perc: Miha Zvizejt jól játszották meg a spanyol falban, Kavticnik blokkon lelassuló próbálkozása viszont csemege volt Sterbiknek. A kapus védése után Jorge Maqueda robogott végig a pályán, majd a kapu jobb oldalába bombázott (9–7). Canellas közbelövésével először vezettek hárommal a spanyolok. 10–7

21–25. perc:  A félidő felénél szokás szerint Tomást váltó Albert Rocas révén már négygólos előnyre tettek szert a spanyolok, jött is a szlovén időkérés (11–7). Megállt a vendégek tudománya támadásban, rossz passzok után Bilbija a kapu fölé bombázott, Sterbik viszont tökéletesen indította Guardiolát, aki ziccerben nem hibázott. Marguc törte meg a szlovén gólcsendet a jobb szélről. 12–8

26–30. perc: Skof kétszer védett egymás után, a meginduló Marguc pedig ismét mattolta Sterbiket. Montoro találatát két szlovén gól követte (Miha Zvizej és Zorman), Valero Rivera 13–11-nél időkéréssel próbálta rendezni csapata sorait. Nem sok sikerrel, mert a sokadik Skof-védést követően Marguc egy gólra hozta fel övéit. A remeklő szlovén szélsőt aztán kiállították két percre (szándékosan rúgott bele a labdába), de Aguinagalde ziccerét a parádés formában védő Skof hárította. A szünetben 13–12-re vezettek a spanyolok.

Az első félidő közepén hullámvölgybe kerültek a szlovénok, de sikerült összeszedniük magukat, és Skof, valamint Marguc vezérletével ötgólos hátrányukat minimálisra csökkentették. A spanyol szurkolók – akik között ott üldögélt a Barcelona két labdarúgója, Sergio Busquets és Andrés Iniesta is – így nem dőlhettek hátra teljes nyugalommal.

Andrés Iniesta (jobbra) már tudja, milyen érzés világbajnokságot nyerni (Fotó: Reuters)

 

31–35. perc: Morros indulásból volt eredményes, Dolenec pedig távolról egy hatalmas erejű lövéssel. Szlovénia kétszer is támadhatott az egyenlítésért, de Sterbik mindkétszer védett. Canellas átlövése viszont jó volt. 15–13

36–40. perc: Sterbik 18 lövésből 10-et hárított, a másik oldalon Skof babonázta meg Rocast, aki fölé húzott egy hétméterest. A szlovénok teljesen tanácstalannak tűntek támadásban, végül Mackovsek egy kínaiból lőtt góllal jelezte, hogy ilyenkor is veszélyesek. 15–14

41–45. perc: Aguinagalde megszerezte második találatát, majd bő fél perc alatt újabb két gólt lőttek a spanyolok, így hirtelen megint elhúztak. Szlovén időkérés. 18–14

46–50. perc: Nem használt a fejmosás a szlovénoknak, Sterbik továbbra is védte az összes védhetőt, ebből indultak a spanyolok, akik három gyors góllal gyakorlatilag eldöntötték a mérkőzést. A szlovén kapitány kihasználta utolsó időkérését is 21–14-nél. Tíz perc után láthattunk újra szlovén gólt, Sebastian Skube volt eredményes. Spanyol időkérés. 21–15

51–55. perc: Zormant két percre kiküldték az izlandi játékvezetők, Sarmiento használta ki az emberelőnyt. Maquedát is kiállították, de labdaszerzés után újabb hazai gól (Valero Rivera) következett. Dolenec szépen kijátszott akció végén betalált, de Aguinagalde is így tett. Matej Gaber és Marguc is bevette Sterbik kapuját. Utóbbi volt az első szlovén gól gyors indítás után. 24–18

56–60. perc: Marguc hetesből hozta még közelebb csapatát, de aztán nagy helyzetben nem tudott túljárni Sterbik eszén, ezzel elszálltak Szlovénia esélyei. Antonio García gólja után a hazai szurkolók már ünnepeltek, Marguc hetedik találata sem szegte a kedvüket. A vége 26–22 lett a spanyoloknak, akik nagyon jól jöttek ki abból, hogy kikaptak a horvátoktól a csoportban, és másodszor jutottak vb-döntőbe, a szlovénok pedig a bronzért küzdhetnek majd.

 

 SPANYOLORSZÁG, FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
ELŐDÖNTŐ, BARCELONA

SPANYOLORSZÁG–SZLOVÉNIA 26–22 (13–12)
Barcelona, 20 000 néző. V: Leifsson, Pálsson (izlandiak)
Gólszerzők: Canellas 5, Aguinagalde, Rivera, Morros 3-3, Tomás, Sarmiento, A. García, Guardiola 2-2, A. Entrerríos, Rocas, Maqueda, Montoro 1-1, ill. Marguc 7, Dolenec 6,  M. Zvizej 2, Bilbija, Dobelsek, Skube, Bundalo, Gaber, Zorman, Mackovsek 1-1
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/1, ill. 2/2
Dánia–Horvátország 30–24 (14–11)
 
AZ 5–24. HELYEN VÉGZETTEK SORRENDJE
  5. Németország
  6. Franciaország
  7. Oroszország
  8. Magyarország
  9. Lengyelország
10. Izland
11. Szerbia
12. Brazília
13. Tunézia
14. Macedónia
15. Fehéroroszország
16. Egyiptom
17. Algéria
18. Argentína
19. Szaúd-Arábia
20. Katar
21. Dél-Korea
22. Montenegró
23. Chile
24. Ausztrália

 

2020.04.04 08:20:03

Kézilabda PAPP BÁLINT

„Ezt az évadot tartom a második leggyengébbnek a 2010-ben elért bajnoki ötödik helyezésünk után.”

2020.04.01 01:49:52

Kézilabda NEDELYKOV TAMÁS

A Győri ETO átlövője a nehéz helyzetben is próbálja megőrizni vidámságát, és tanácsokat is ad a bezártság elviselésére.

2020.03.30 07:37:41

Kézilabda NAGY PÉTER

A Liberbank Cuenca válogatott kézilabdázója Szegeden készül, s nem zárja ki, hogy itthon folytassa.

2020.03.29 15:16:08

Kézilabda MKSZ/BALLAI ATTILA

A sorozat ötödik, záró epizódjában a 2008-as olimpia történéseit vette sorra Ballai Attila.

2020.03.28 15:59:13

Kézilabda MKSZ/BALLAI ATTILA

Az olimpiai visszatekintés negyedik epizódjában a 2004-es játékok történéseit vette sorra Ballai Attila.